2009.11.15 21:38; Frissítve: 2009.11.15 21:38


Jobbik: Robbanáspont Sajóbábonyban

Jobbik: Robbanáspont Sajóbábonyban

Sajóbábony – Szombaton lakossági
fórumot tartottak Sajóbábonyban a
Jobbik szervezésében. Vasárnap
összecsapás is történt
emiatt.  Szétvert autó Sajóbábonyban 2009.11.16.

22.33:Helyreállt a köznyugalom
Sajóbábonyban

A szombat esti lakossági fórumot
követően a vasárnapi nap
folyamán garázda jellegű
cselekmények történtek
Sajóbábonyban. A településen
bevezetett hathatós rendőri
intézkedéseknek
köszönhetően estére helyre
állt a település közrendje.
 a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Rendőr-főkapitányság
közleménye.Tovább a cikkre
>>>


22.01:A helyiek már
hazamehetnek


A legfrissebb fejleményekről számolt
be olvasónk
Sajóbábonyból. Elmondta:
a helyieket a rendőrök most
kezdték hazaengedni, eddig ugyanis ők sem
juthattak át a rendőrségi
kordonon
, úgy tűnik hamarosan a tv
stábok is bemehetnek, így lehet hamarosan
élő közvetítés is. A
rendőrség megkezdte az
összetört személygépkocsi
helyszínelését, és azt
követően, a most érvényes
ígéret szerint a megfenyegetett embert
védeni próbáló
szimpatizánsok is bemehetnek a
településre.


21.09: A kommandósok a
településhez vezető
útaknál felsorakoztak és fokozott
ellenőrzés mellett engedik be
Sajóbábonyba a
gépjárműveket. A Jobbik
szimpatizánsok és az Új Magyar
Gárda
tagjai az összetört
autó mellett gyűltek össze, még
a helyi kisebbség tábortüzet rakva a
kommandósok felügyelete mellett
várja az éjszakát, amely
remélhetőleg rendbontás
nélkül fog eltelni.


20.06: Már a távolsági
autóbuszok is járnak


Mot már folyamatosan érkeznek -
rendőri felvezetés mellett – a
menetrendszerinti buszjáratok a
településre, igaz jóformán
üresen, hiszen az utasok a település
határától korábban
már gyalogosan közelítették
meg a lakhelyüket. 

A teljes útzár
megszüntetéséről egyelőre
még nincs hivatalos információ.


20.04: A helyszíni
tudósítónknak sikerült
szemrevételeznie az összetört Suzukit


Az autón körbe az összes ablakot
betörték, fejsze és
husángnyomok tömkelege
található az Suzukin, a
vezetőülés
háttámlájánál
oldalról egy fejszenyom látható.


NÉZZE MEG A FOTÓKAT: Jobbik: Robbanáspont Sajóbábonyban 2009.11.15. Szétvert autó Sajóbábonyban 2009.11.16.


 


19.54:
A településen
megerősítették rendőri
biztosítást.


Este 8 óra előtt pár perccel
rendőri felvezetéssel megindult az
autósforgalom a településre -
tájékoztatta portálunkat a Borsod
Online
település-tudósítója.


19.29: A Borsod Online
sajóbábonyi
tudósítója a
településről számolt be az
eddigi történtekről:
“A szombati lakossági fórum
után életveszélyes
fenyegétesek után vasárnap
fél 5-kor Sajóbábonyban
kívánt demonstrálni az
Új Magyar Gárda. Ezt az
eseményt a helyi kisebbség
baltákkal felfegyverkezve kívánta
megakadályozni, az esemény során
egy Suzukit összetörtek. A
kiérkező rendőrség két
embert állított elő és
visszaszorította a 30 fős
társaságot. A helyszínelés
ideje alatt az esti órákra teljesen
lezárták a település
bejövő forgalmát. vasárnap este
fél 8 magaságában azonban
már a sajóbábonyi
lakcímkártyával rendelkező
lakosok bemehettek a településre, a
gyalogos forgalom így megindult.”

– M.F.-


19.24:
Az útzár még mindig tart,
egyedül a sajóbábonyi
igazolvánnyal rendelkezők mehetnek be az
ellenőrzés során a
településre. Hatalmas a média
érdeklődés, több
országos televíziós
társaság is
sajóbábony
határában tartózkodik. a
rendőrség
tájékoztatása szerint “hamarosan
feloldják az útzárat”.


18.21: Remény a
békére


Egyelőre továbbra is patthelyzet van
Sajóbábonyban – adott
ismét tudósítást a
helyszínről sajóbábonyi
olvasónk – de nem biztos, hogy ez
így is marad – tette hozzá. A
legfrissebb értesülések szerint a
Taktaközből több száz
cigány kelt útra, hogy
Sajóbábonyba menjenek,
egyelőre ez csak egy értesülés.
A rendőrség is nagy erőket
csoportosított át
Budapestről és
Nyírbátorból. A
Sajóbábonyba vezető
bekötő útra senki, még a tv
stábok sem mehetnek be. A
rendőrség ura a helyzetnek,
és remélhetően az is marad.


18.07: Patthelyzet
Sajóbábonyban


Ismét jelentkezett telefonon a
helyszínről tudósító
sajóbábonyi olvasónk. Mint
korábban megírtuk egyre gyűlnek a
megfenyegetett ember védelmére a
szimpatizánsok
Sajóbábonyba, de a
településre bejutni nem tudnak, mert a nagy
erőkkel kivonuló
rendőrök nem engedik be őket.
Ugyanakkor az utcáról
hazaküldték az ott lézengő
cigányokat, így most a
feszültség jelentősen csökkent,
jelenleg egy szóval jellemezhető patt.


17.57. A
rendőrség egyelőre nem
nyilatkozik.

A helyszínen az a hír terjedt el, hogy
fel akarják robbantani a gyárat.
Egyelőre nem tudni, hogy van-e
valóságtartalma a
híresztelésnek.


17.42: Vasárnap
délután ismét nagy számban
jelent meg a cigány kisebbség
Sajóbábonyban, kiegészülve a
megye több pontjáról
érkezőkkel. A rendőrség a
lehető legnagyobb erőt próbálta
felsorakoztatni a településen.
Sajóbábonyt egyelőre
lezárták, nem engednek be senkit a
településre, már a 26-os
főút kereszteződésnél
leállítják az autósokat
és gyalog sem lehet bemenni. Nem tudni mi
történt, hiszen ilyen okból teljes
útzár eddig még soha sem volt
Borsod – Abaúj – Zemplén
megyében.


17.22: Szombaton lakossági
fórumot tartottak Sajóbábonyban a
Jobbik szervezésében. Vasárnap
összecsapás is történt emiatt.


A rendezvényt megpróbálta
több tucatnyi összesereglett
cigányember megzavarni, de a
rendőrség kellő számban volt
jelen az eseménynél, így
összecsapás nem történt –
tájékoztatott az
előzményekről Seres
Tamás
az egykori Magyar
Gárda
Szabolcs megyei betiltás
előtti kapitánya.


Vasárnap az események ismét
kiéleződtek, erről már egy
helyi olvasónk adott telefonos
tájékoztatást. Elmondása
szerint a délelőtti órákban
egy kocsmárost saját
üzletében megtámadták,
és a szombat rendezvény
szervezőjét életveszélyesen
megfenyegették, ami miatt ő
feljelentést tett a rendőrségen.


Ennek nyomán a megfenyegetett személy
külön védelmet nem kapott a
rendőrségtől, ezért a vele
szimpatizálók úgy
döntöttek, nem hagyják magára,
és elindultak Észak- és
Kelet-Magyarország több
megyéjéből, valamint
Budapestről, hogy megvédjék
ha kell a senkinek nem ártó embert.


A rendőrség nagy erőkkel
állomásozik a település
közelében – folytatta olvasónk
de már
történt összecsapás, egy
autót a cigányok lapáttal
összetörtek, jelenleg ebben
intézkednek a rendőrök. A
támadók létszáma
40-50 fő lehet, a más helyekről
érkezők létszáma
hasonló, de egyelőre nem mehetnek be a
településre – zárta helyzet
jelentését olvasónk.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Havazás – Több térségben másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás miatt
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Hófúvás miatt Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Békés, Hajdú-Bihar, [...] tovább »
Malév – Normalizálódott az utasforgalom a repülőtéren
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a [...] tovább »
Havazás – A rendőrség 38 embert mentett meg a kihűléstől az elmúlt éjszaka
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó [...] tovább »
Havazás – Budapesten is elkezdett havazni
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Szombat reggel a dél-dunántúli, illetve a dél-alföldi havazás után [...] tovább »
Csökkent a pártok száma tavaly Magyarországon
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma 2011-ben, megszűnt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása