2010.07.7 09:19; Frissítve: 2010.07.7 09:19


Árvíz | Demonstráció Felsőzsolcán

Árvíz | Demonstráció Felsőzsolcán

Felsőzsolca – Felsőzsolca civil lakosai július 7-én délelőtt 10 órára tüntetést
szerveztek városuk Polgármesteri Hivatala elé. Kollégánk a helyszínről tudósított!

11.00: Körülbelül felére-harmadára csökkent a még a városháza előtt lévő demonstrálók létszáma, amely rendezvény kérdéses, hogy elérte-e a célját. Kérdéses, ugyanis az a nagylétszámú sajtómunkatárs számára sem derült ki egyértelműen, hogy ennek igazából ki vagy kik és miért szervezték ezt a rendezvényt.

Egy felsőzsolcai hölgy, Kun Ágnes a Borsod Online érdeklődésére elmondta, hogy ő és a tenni akaró felsőzsolcai civilek pontokba szedve az önkormányzat jegyzőjének eljuttatták a kérdéseiket, többek között arról, hogy mikor kezdik meg a város hidrológiai felmérését, vagy éppen azt, hogy a az ország minden részéről érkező segélyeket hogyan és miként osztja el a hivatal. A zsolcai demonstrálók nagy része az önkormányzat kommunikációját is hibáztatta azért, hogy sem az árvíz idején, sem az azóta eltelt hetekben nem jutottak – vagy csak nehezen - az őket érintő hírekhez.

Úgy tudjuk, hogy a település vezetői szabadságukat töltik, ám ennek ellentmond az a szóbeszés, hogy Fehér Attila polgármester ezekben a percekben is Miskolcon tárgyal Felsőzsolca újjáépítésével kapcsolatban.


10.37: Sikerült a rendőrségnek jobb belátásra bírni – az egészen a polgármester ajtájáig behatoló –  tömeget, akiket visszatereltek a városháza előtti térre, ám érdemi előrelépés, azaz, hogy az önkörmányzat vezetője kijöjjön a demonstrálókhoz nem történt meg, folytatódik  az “állóháború”.


10.32: Betörtek a tüntetők a polgármesteri hivatal épületébe, ezekben a pillanatokban próbálják jobb belátásra bírni őket, hogy hagyják el az épületet.


10.20: 150 főre duzzadt a demonstrálók létszáma. Továbbra is Fehér Attila polgármester és a képviselőtestület tagjait követelik a városháza elé, azonban senki nem jött még ki eddig. A tömeg egy része egyre hangosabb és már nem csak az árvízi katasztrófa kapcsán felmerült gondokat, problmákat kérik számon a polgármestertől. A demonstrációnak továbbra sincs “vezére”, az emberek kisebb csoportokban beszélgetnek.


10.02: Valamivel több, mint 100 ember lehet jelen pillanatban a felsőzsolcai városháza előtti téren, azon a demonstráción és tüntetésen, amelyet egy magánszemély jelentett be.
Sem hangosítást, sem a tüntetés vezéregyéniségét eleddig nem sikerült felfedeznünk, ám az tény, hogy a demonstráció azért lett megszervezve, hogy lemondásra bírják – a szerintük az árvíz alatt csődöt mondott – Miskolc melletti hétezer lakosú kisváros képviselőtestületét.

Az önkormányzat részéről eddig még senki nem jött ki a tüntetők közé, akik kormánybiztost szeretnének többek között a Felsőzsolca élére.


 A felsőzsolcai tüntetők közleménye:

Követelik az önkormányzat azonnali feloszlatását.
Indokaik: – az árvíz idején nem kaptak előre figyelmeztetést
                 – az önkormányzat raktárai megteltek, ezért nem fogadnak már adományokat, a lakosságnak mégse osztják ki.

Késedelem nélküli pontos elszámolást várnak az állami és civil szervezetektől érkezett segélyekről, adományokról.

Demonstrációjukat az elkeseredés szülte, nem látják az országos médiában szereplő pénzek, adományok nyomát se. Városuk vezetősége nem törődik velük.

 

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés