Nemzetiségi választás

2019.10.13. 07:00

Urnához járulnak a nemzetiségek is

Nemzetiségi önkormányzati képviselőket is választhatunk vasárnap.

A Nemzeti Választási Bizottság a 183/2019. számú határozatával a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napjára, azaz október 13-ra kitűzte a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.

Nem mindenütt van

A törvény szerint azonban nem minden településen lesz minden nemzetiségnek választása, az ugyanis ott került kiírásra, ahol a 2011-es népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat.

Az NVB határozatában felsorolta nemzetiségenként azokat a településeket és megyéket, amelyeken, illetve amelyekben kitűzte a nemzetiségi választást, és meghatározta azt is, hogy az induló jelöltek és az állított listák nyilvántartásba vételéhez hány ajánlásra van szükség. Az országos nemzetiségi önkormányzati választást mind a 13 nemzetiségre vonatkozóan kitűzte az NVB. Jelölteket csak azok a nemzetiségi szervezetek állíthatnak, amelyek alapszabályában legalább három éve szerepel az adott nemzetiség képviseletének felvállalása. Azok a választópolgárok szavazhatnak a nemzetiségi jelöltekre, akik legkésőbb szeptember 27-éig regisztrálnak nemzetiségi választópolgárként. Aki ezt nem teszi meg, az nem szavazhat, és jelölt sem lehet az őszi nemzetiségi önkormányzati választáson.

Három-öt jelölt kell

Az NVB a 2011-es népszámlálás alapján 2715 települési nemzetiségi önkormányzati választást tűzött ki, de a választást csak azokon a helyeken tartják meg, ahol legalább három vagy öt jelölt indul.

A legtöbb települési nemzetiségi választást, 1383-at a roma nemzetiségiek számára írtak ki, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, míg az ukránok 47 választást tarthatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!