Helyi sport

2024.04.14. 19:10

,,Voltak azonban a pályán olyanok, akik nem hagyták, hogy győztesen zárjuk az összecsapást"

Labdarúgás, NB III: Észak-keleti csoport, 24. forduló

Debreceni EAC – Diósgyőri VTK tartalék F4R 0–0
Debrecen, 150 néző. V.: Nagy A. (Sztányi, Szilágyi).
DEAC: Ratku – Herczku, Kónya (Vincze, 85.), Sándor T., Papp G., Tóth D., Trencsényi (Toboy, 62.), Szabó L. (Virág, 69.), Jankelic, Korhut, Tomola (Lakatos, 46.). Vezetőedző: Urbin Péter. DVTK tartalék: Dojcsák – P. Zrnic, Bacsa B., Szamosi, Ferencsik S., Ferencsik B., Fekete (Balázsi, 80.), M. Zrnic, Lajcsik, Stavnichuk (Sipos, 73.), Leshchynskyi (Hetyei, 80.). Vezetőedző: Szamosi Tamás. Kiállítva: Szamosi (61.). Jók: Sándor T., Jankelic, ill., az egész csapat.
Urbin Péter: – Nehéz volt a DVTK ellen futballozni, mert öt védővel álltak fel. Ezt tuduk előre, erre készültünk, mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. A helyzeteink megvoltak ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot, de ezeket kihagytuk, így összességében igazságos a döntetlen. 
Szamosi Tamás: – Nagyon büszke vagyok az egész csapatra. Kiváló teljesítményt nyújtottunk az egész mérkőzésen. Voltak azonban a pályán olyanok, akik nem hagyták, hogy győztesen zárjuk az összecsapást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!