Úszás

2024.04.04. 10:00

Sportiskolások, ózdiak, és SPC-sek is

Négy nemzet – Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Románia – sportolói ugranak majd a medencébe a „Keményben”.

A XI. Miskolci Sportiskola Kupát, egyben XXVIII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyt április 5-6-án rendezi meg Miskolcon a Miskolci Sportiskola Nonprofit Kft., mégpedig a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A rangos, népszerű, kétnapos eseményre hazánk képviselőin kívül további három nemzet sportolóit várják. Hölcz Pétertől, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatójától, a Magyar Úszó Szövetség regionális vezetőjétől tudtuk meg, hogy a pénteken 14 órakor kezdődik a nemzetközi esemény, ezt megelőzően, 13.45 órakor lesz a megnyitó. Szombaton 9.30 órakor indulnak a futamok.

143 eredményhirdetés

– A 2016-es születésű sportolóktól kezdve a felnőttekig minden korosztálynak versenyzési lehetőséget biztosítunk

 – hangsúlyozta Hölcz Péter.

 – Túl vagyunk egy felkészülési cikluson, így lehetőség van a teljesítmények értékelésére, illetve a későbbi országos bajnokságok szintidejének teljesítésére is. Az 50 méteres számoktól a 400 méter gyorsig és vegyesig összesen 30 versenyszámot kínálunk. 14 hazai klubból, valamint Kassáról, Eperjesről, Iglóról, Ungvárról, Nagybányáról és Marosvásárhelyről 320 versenyző adta le a nevezését, akik közel 1500 rajtot produkálnak majd. A futamok befejeztével 143 eredményhirdetést tartunk. A rendező Miskolci Sportiskola kimagasló létszámban, több, mint 40 fővel vesz részt a versenyen. Rajtuk kívül megyénket az Ózdi Úszó Klub és a Swimming Penthatlon Club képviseli még.

 A nemzetközi úszóverseny, illetve a vasárnapi öttusa verseny miatt a Sportuszoda nyitva-tartása az alábbiak szerint alakul: április 5., péntek: 9:00-tól zárva, április 6., szombat: zárva, április 7-én vasárnap: 14:00-tól zárva. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!