Labdarúgás

2024.02.03. 07:30

Mezőkövesd: fiatalok cseréje, rutinos támadók érkezése

A Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatában több változás is történt a télen.

Samperio (fehérben) érkezése minden bizonnyal erősítést jelent a Kövesd számára

Fotó: NSO/Kovács Péter

A Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapata vasárnap 15.00-tól a Kecskeméti TE együttesét fogadja a kövesdi városi stadionban, az NB I 18. fordulójában. A tavaszi rajt előtt a dél-borsodiak négy felkészülési mérkőzést játszottak, mindet hazai környezetben, ugyanis edzőtábort nem iktattak a programjukba. Az edzőmeccseken az eredmények nem voltak kedvezőek az MZSFC-re nézvést, ugyanis csak az utolsón tudtak ,,pontszerzők” lenni, amelyen 2x45 perc játék után döntetlen volt az eredmény, és csak ezt követően, a harmadik háromnegyed órában fordították a maguk javára a mérkőzést. A Mezőkövesd Zsóry FC előbb a Ferencvárosi FC-t fogadva szenvedett 1-0-s vereséget, majd az NB II-es Budafoki MTE látogatása során kapott ki 3-2-re, ez után pedig a szlovák élvonalban szereplő FC Kosice tudott nyerni Kövesden 2-1-re, végül az NB II-es Nyíregyháza SFC ellen játszották azt az összecsapást, amely 3x45 percből állt, és 4-3 (2-2, 3-3)-as kövesdi sikerrel zárult. 


Több változás

A Mezőkövesd Zsóry FC keretében több változás történt a téli szünetben.
Az már a január 3-i, idei első edzés előtt kiderült, hogy két védő, a román Steliano Filip és Lehoczky Roland távozik, utóbbinak lejárt a kölcsönszerződése és visszatért az MTK Budapesthez, ahonnan azóta az NB II-es Tiszakécskei LC-hez került. Ezen kívül az is ismertté vált az év elején, hogy az ősszel, a romániai CFR 1907 Cluj utánpótlásából átigazolt 17 éves belső védő, Losontin Gergő kölcsönben máshol szerepel majd, ő végül a szombathelyi Illés Akadémia labdarúgója lett. 
Az MZSFC 2024-es startjától, az első tréningről négy játékos azért hiányzott, mert kereten túlinak minősítették őket, Tóth László szakmai igazgató közölte velük, hogy nem számítanak rájuk tavasszal, hogy távozhatnak. A négyekből eddig egyedül az ukrán, Artem Nahirnij tett így, a Puskás AFC-től nyáron kölcsönbe érkezett bal oldali védő tavasszal az NB II-es Aqvital FC Csákvárban folytatja, a felcsútiak kölcsönjátékosaként. Viszont a fehérorosz Aliaksandr Karnitski, a horvát Marko Brtan és Ugrai Roland még mindig a kövesdiekkel áll szerződésben. Így a trióval együtt, a nyáron kereten túlinak minősített kapussal, Tordai Árpáddal együtt, összesen négy olyan labdarúgója van a Kövesdnek, aki szabadlistás. 
A Kövesd keretének eddigi utolsó távozója pedig Kállai Zalán lett. A 19 éves bal szélső tavaly márciusban az U19-es válogatottnál szenvedett súlyos sérülést, keresztszalag szakadása után fél éves kihagyást követően állt újra edzésbe. A támadó a tavasszal az NB II-es Tiszakécskei LC-ben szerepel kölcsönben. 
A dél-borsodiaknál nem csak távozók, érkezők is vannak, a 33 éves támadó középpályás, Bőle Lukács a Paksi FC-tól érkezett, a 25 esztendős svéd Lucas Hedlund a hazája másodosztályában szereplő Utsiktens BK csapatától igazolt Kövesdre, míg a 30 éves spanyol Jairo Samperio, a jobb oldali támadó, az elmúlt fél évben csapat nélkül volt, az előző évadban pedig a Budapest Honvédban futballozott. 
Rajtuk kívül két fiatal, 20 éves középpályást szerzett meg kölcsönbe az MZSFC: Szilágyi Szabolcs a Vasas FC-től, a szlovákiai Szolgai Máté pedig a felvidéki DAC Dunajska Stredától érkezett, az ősszel a dunaszerdahelyiek tartalék együttesében, a szlovák másodosztályban játszott.

Az MZSFC keretéről
Távozott: Steliano Filip (romániai, még csapat nélkül), Lehoczky Roland (MTK Budapest kölcsönből vissza, onnan Tiszakécskei LC), Losontin Gergő (romániai, Illés Akadémia Szombathely, kölcsönbe), Artem Nahirnij (ukrán-magyar, Puskás AFC kölcsönből vissza, onnan Aqvital FC Csákvár), Kállai Zalán (Tiszakécskei LC, kölcsönbe).
Szabad listás kerettag: Marko Brtan (horvát), Ugrai Roland, Aliaksandr Karnitski (fehérorosz), Tordai Árpád (romániai-magyar).
Érkezett: Bőle Lukács (Paksi FC), Lucas Hedlund (svéd, Utsiktens BK), Jairo Samperio (spanyol, legutóbbi csapata: Budapest Honvéd), Szilágyi Szabolcs (Vasas FC, kölcsönbe), Szolgai Máté (szlovákiai, DAC Dunajska Sterda, kölcsönbe). 
A keret tagja maradt: Riccardo Piscitelli (olasz), Kovácsik Ádám, Juhász István, Stefan Drazic (szerb), Cseke Benjámin, Kállai Kevin, Vajda Sándor (ukrán-magyar), Róbert Pillár (szlovák), David Babunski (észak-macedón), Christian Gomis (szenegáli), Cseri Tamás, Molnár Gábor, Andrej Lukic (horvát), Szalai József, Nagy Gergő, Younn Zahary (Comore-szigetek-i, francia), Kojnok Zsolt, Ilia Beriashvili (grúz), Illés Bálint. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!