Helyi sport

2024.02.22. 17:59

A nagy hátrány ellenére is jött a szurkolóktól az energia

Lelik Rékát, a DVTK Hun-Therm játékosát kérdeztük a szerdai Euroliga sikerről.

Lelik Réka (fehérben) szerdán 16 pontot szerzett

Fotó: Bujdos Tibor

A DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapata szerdán az Euroliga negyeddöntő első mérkőzésén, a DVTK Arénában, 3100 néző előtt, 78-66-os győzelmet aratott a Villeneuve d'Ascq LM együttese ellen. A piros-fehérek ezzel a győzelemmel lépéselőnybe kerültek, a két nyert meccsig tartó, a négyes döntőbe jutásért zajló párharcban, amelynek következő összecsapását a jövő héten szerdán, 20.00-tól rendezik a francia gárda otthonában. 
A diósgyőri együttes több kiemelkedő egyéni teljesítménnyel nyerte meg ezt a fontos összecsapást, a vasgyáriak egyik húzóembere ezen a napon a magyar válogatott erőssége Lelik Réka volt, őt kérdeztük a meccs másnapján.
– Megilletődötten kezdtünk, nem úgy sikerültek az első támadások, ahogy szerettük volna, annak a környékén sem voltunk, amit akartunk – mondta a 24 éves kosaras. – Ellenfelünk határozottabb volt, extra dobásokat találtak, és ezekkel elbizonytalanítottak minket. Egyre nagyobb lett a különbség, és ez belevitt minket egy olyan spirálba, ami lefelé tartott. Meg kellett találnunk a védekezésünket, és amikor ez sikerült, amikből voltak lepattanóink, szerzett labdáink, és amikor végre a saját játékunkat tudtuk hozni, elkezdtük támadni a gyűrűt, ráéreztük arra, hogy mit kell játszani, visszajöttünk a meccsbe.

 

Nem először

Arra a kérdésre, hogy az első negyedben mi volt az, ami nem működött, ezt válaszolta Lelik Réka:
– A francia csapat az elején, ha jól emlékszem öt triplát is bedobott, és annak ellenére, hogy nem volt benne a pakliban, hogy a meccs végig tudják vinni azt az extra teljesítményt, elbizonytalanított minket az események alakulása. Változtatnunk kellett, és eltartott egy kis ideig, amíg azt, amire készültünk, hogy agresszívnak kell lenni, meg is tudtuk valósítani. Az elején mintha nem is mi lettünk volna, annyira nem a saját játékunkat produkáltuk. Sajnos, nem először fordult velünk elő, hogy a kezdés elmaradt a várakozástól, remélem, hogy azért lesz olyan, hogy úgy menjen az elejétől, ahogy azt mi akarjuk.


A saját játékáról

Azt is megkérdeztük a diósgyőri kosarastól, hogy mennyire elégedett a saját játékával.
– Egy csapatsportágban nehéz megítélni az egyéni teljesítményeket, és nálunk különösen az, hiszen a DVTK-nál a csapatjáték dominál. Én személy szerint soha nem vagyok elégedett azzal, amit egy adott meccsen nyújtottam, mert hibák mindig becsúsznak, és a mérkőzések után leginkább az jár a fejemben, mit tehettem volna még jobban. De a Villeneuve elleni mérkőzésen is többször előfordult, hogy csapat egyik, vagy másik tagja, egy adott pillanatban előre tudott lépni, és ezzel nagyot segített. Hogy ki, mikor, az nem igazán fontos, a lényeg, hogy a kulcspillanatokban történtek ezek. Az, hogy ki lép előre, kiszámíthatatlan, szerintem ebben is rejlik a mi csapatszintű erőnk – mondta a magyar válogatott játékosa, aki arra a felvetésre, hogy a sebesség mennyire volt döntő ebben a csatában, a következőket mondta: – Mindkét félnek megvoltak az erősségei, ellenfelünk jó fizikumú, a palánk alatt kimagasló teljesítményre képesek, és posztonként is erősebbek. Mi viszont gyorsabbak vagyunk, nem csak támadásban, de védekezésben is. Ezt bizonyára nem lehetett könnyű tolerálni nekik, és ez a francia csapatot is arra késztette, hogy gyorsítanak. Ám eközben, kontra támadásokkal, amiket nehéz lekövetni, többször megzavartuk őket.
 

A hangulatról

Természetesen szóba hoztuk a magas nézőszámot és arról érdeklődtünk, hogy ez hogyan hatott a diósgyőri csapatra.
– Nagyon izgatottak voltunk már napokkal a meccs előtt, amikor pletyka szinten elterjedt, hogy mennyien lesznek kint a mérkőzésen. Ez plusz motivációt adott nekünk, hiszen nem minden nap játszik ennyi drukker előtt az ember. Felkészültünk a jó hangulatra, és megvolt bennünk az, hogy ha nem is megy úgy a játék minden pillanatban, ahogy szeretnénk, a közönség segít rajtuk, belehajszolnak minket a győzelembe. Azzal kalkuláltunk, hogy a játékvezetői támogatásra nem számíthatunk, de azzal tisztában voltunk, hogy a lelátóról extra pluszt kapunk. Így is történt, hihetetlen, ami történt, hogy viszonylag nagy hátrányunk ellenére is jött az energia a szurkolók felől. Ezt a meccset átélni igazán fantasztikus dolog volt, kívánom mindenkinek, hogy legyen hasonlóban része – mondta Lelik Réka, majd szóba hozta a jövő heti második meccset: – Egy hét múlva Franciaországba is elkísérnek minket a drukkerek, eddig egy helyen sem érzetük magunkat egyedül, hiszen minden idegenbeli találkozónkon volt piros-fehér drukker. Ez nagyon sokat jelent a csapatnak, remélem, hogy győzelemmel sikerül ezt meghálálnunk a jövő héten szerdán. Nem lesz egyszerű ezt elérni, mert a francia együttes bizonyára kielemzi ezt a meccset, és azon leesznek, hogy javítsák, ami itt nem ment. Rajtuk most nagyobb nyomás lesz, ezt kellene nekünk kihasználni, és ha az első perctől a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor március 6-án, amikorra a harmadik mérkőzés van kiírva, szabad esténk lesz.

Kosárlabda: női Euroliga rájátszás

A két nyert mérkőzésig tartó női kosárlabda Euroliga negyeddöntők első meccseinek eredményei
Fenerbahce (török) – Perfumerias Avenida (spanyol) 98-91 (30-24, 23-20, 24-20, 21-27)
Cukurova Basketbol Mersin (török) – Casademont Zaragoza (spanyol) 79-62 (26-22, 25-20, 15-12, 13-8)
DVTK Hun-Therm – Villeneuve d'Ascq LM (francia) 78-66 (14-26, 21-10, 25-15, 18-15)
ZVVZ USK Praha (cseh) – Beretta Famila Schio (olasz) 78-60 (25-8, 15-21, 23-14, 15-17)

A második mérkőzések programja, február 28. (szerda)
20.00: Villeneuve d'Ascq LM – DVTK Hun-Therm
20.00: Beretta Famila Schio – ZVVZ USK Praha
20.00: Casademont Zaragoza – Cukurova Basketbol Mersin
20.30: Perfumerias Avenida – Fenerbahce

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!