boon.hu video

2024.02.27. 20:15

A DVTK nagy lépést tett a kupadöntő felé + fotók, videó

Gólgazdag mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást a diósgyőri labdarúgócsapat.

Négy diósgyőri gólöröm és a továbbjutás ünnep volt a keddi meccsen

Fotó: Ádám János

A labdarúgó Magyar Kupában ezen a héten a nyolcaddöntőket játsszák a csapatok. A nyolc párharc közül az elsőt, kedden Diósgyőrben rendezték meg. A két NB I-es együttesnek, a DVTK-nak és a Zalaegerszegi TE FC-nek – az MK idei kiírásának értelmében – egy mérkőzésen kellett döntenie a negyeddöntőbe jutásról. 

Nyolc, három

A két csapat szakvezetője merőben másképp gondolkodott erről a meccsről. A vendégek vezetőedzője, Márton Gábor, a múlt szombati, a Kecskeméti TE-t az egerszegi bajnokin 3-1-re legyőző kezdőcsapatából mindössze három játékost hagyott meg, Dombón, Várkonyin és Csókán kívül nyolcan (Mim, Croizet, Szendrei, Sankovic, Mance, Bedi, Safronov, Kiss B.) csak a kispadra kerültek, Lesjak, Spoljaric, Sajbán, Kovács B., Hadida, Medgyes, Vogyicska és Németh D. viszont bizalmat kapott.

A DVTK részéről pedig nyolcan maradtak meg a három nappal ezelőtti, Diósgyőrben a Fehérvár FC-t 4-0-ra legyőző kezdőből, csak Edomwonyi, Vallejo és Bényei került a padra. Utóbbi, a két védekező középpályás kihagyása, illetve ezzel összefüggésben Feuillassier és Popadiuc kezdőbe állítása, valamint a Fehérvár ellen cserként két gólt szerzett Szabó L. szerepeltetése azt az üzente, hogy ezúttal támadóbb focit játszana a piros-fehér együttes.

Három hazai

Ennek volt is látszatja már a meccs elején, a DVTK egyből magához ragadta a kezdeményezést, a három belső védővel játszó egerszegiek figyelmét kizárólag a védekezés kötötte le. A fekete mezesek megpróbálták belakni a pályát, és összecsiszolódni, ebben a szokatlan összetételben, de már a 7. percben kapituláltak, helyezkedési hibát követtek el, Gera zavartalanul fejelhetett közelről a kapuba egy szögletet követően. Ezután sem változott nagyot a játék képe, a Diósgyőr birtokolta többet a labdát, és a 13. minutában Pozeg Vancas megpattanó lövésével máris kétgólos volt a hazaiak előnye. A folytatásban a ZTE próbált támadásokat vezetni, és néhányszor fel is értek a diósgyőri kapu előterébe, de Odyntsovnak nem akadt nagy védeni valója. Fél óránál jártak a csapatok, amikor Jurek fejében benne maradt a gól, Stephen remek beadása után nagyon nagyon közelről fejelt a léc fölé. Egy perccel a félidő rendes vége előtt Feuillassier közeli lövése a kapufáról pattant az alapvonalon túlra, a ráadás utolsó előtti minutájában pedig jött a harmadik gól, Pozeg Vancas remek passza után Szabó L. volt eredményes. A háromgólos diósgyőri előnynél a szünetben a hazai játékosok akár már azzal is foglalkozhattak volna, hogy kit szeretnének ellenfélnek a következő fordulóban, április 3-án.

Még három

A második félidőre hármat cserélt a ZTE trénere, és ennek azért volt látszatja, a vendégek mezőnyfölényben futballozhattak, részben azért, mert a DVTK kontrákban gondolkodott. Érdekesség, hogy egy hazai akció után mégis a zalaiak vezethettek kontrát és értek el ebből gólt, Sajbán szépített. A kétgólosra csökkent hátrányban Márton Gábor becserélte kerete talán legjobbját, a kreatív Croizet beállításával még bátrabbak lettek a fekete mezesek. Nem sokkal később a hazaiak vezetőedzője is frissített, két védekező játékost is beküldött a középpályára, Vallejo és Bényei személyében, hogy csökkentse a nyomást a védelmen. A cserék kétszeresen is bejöttek, olyannyira, hogy Bényei passza után a padról a pályára került Edomwonyi is betalált, a 77. percben, és így visszaállt a háromgólos különbség. A meccs hátrelévő részének túl nagy jelentősége mér nem volt, de ennek ellenére nem telt unalmasan, a játékvezető egy kis videózás után még adott egy 11-est a ZTE-nek, amiből szépítettek, így csak két gólos lett a hazai győzelem. 

A DVTK játékosok büszkék lehetnek erre a sikerre, ők arról nem tehetnek, hogy az ellenfél edzője elkönnyítette csapatát és az első félidő ráment erre, a piros-fehérek csak azt a ZTE FC-t tudták legyőzni, akik ellenük játszottak. Ezzel a sikerrel a Diósgyőr elsőként jutott be a legjobb 8 közé a Magyar Kupában. 

 

 

Diósgyőri VTK – Zalaegerszegi TE FC 4-2 (3-0)
Diósgyőr, 3456 néző. V.: Zierkelbach (Theodoros, Horváth R.).
Diósgyőri VTK: Odyntsov – Gera, Szatmári, Lund, Stephen – Holdampf – Jurek, Feuillassier, Popadiuc, Pozeg Vancas – Szabó L. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
Zalaegerszegi TE FC: Dombó – Várkonyi, Lesjak, Csóka – Vogyicska, Hadida, Kovács B., Németh D., Medgyes – Sajbán, Spoljaric. Vezetőedző: Márton Gábor.
Csere: Lesjak helyett Mim a 46., Kovács B. helyett Sankovic a 46., Németh D. helyett Gruber a 46., Spoljaric helyett Croizet az 58., Szabó L. helyett Edomwonyi a 62., Jurek helyett Bényei a 62, Popadiuc helyett Vallejo a 62., Feuillassier helyett Pernambuco a 68., Sajbán helyett Bedi a 75., Pozeg Vancas helyett Kampetsis a 93. percben.
Sárga lap: Lund a 82., Csóka a 92., Stephen a 94., Várkonyi a 94. percben.
Gólszerző: Gera (1-0) a 7., Pozeg Vancas (2-0) a 13., Szabó L. (3-0) a 45+2., Sajbán (3-1) az 53., Edomwonyi (4-1) a 76., Croizet, 11-esből (4-2) a 83. percben.
Jók: Pozeg Vancas, Lund, Stephen, Gera, ill. Croizet, Mim, Sankovic.
Vladimir Radenkovic: – Nem volt egyszerű meccs, jól kezdtünk, mondhatni álomfocit játszottunk az elején. Viszont a második játékrész első 5-10 percében zavarodottak voltunk, nem tudtunk jól reagálni a ZTE játékára, ezt a részt majd ki kell elemezni, és megoldást találni a problémára. Sok helyzetet alakítottunk ki, ezekből több gólt is szerezhettünk volna, a gyilkos ösztönre lenne szükség az ilyen helyzetekben, hogy jobb legyen a helyzet kihasználás. A mai meccsen azért játszottunk több kreatív játékossal a középpályán, mert az ellenfél feltérképezése során arra jutottunk, hogy olyan labdarúgókra van szükség, akik egyérintőben, kényszerítőkben jók, fel tudják bontani az ellenfél védelemét.
Márton Gábor: – A mérkőzés eleji határozatlanságunk nagyjából rányomta bélyegét a meccs későbbi időszakára, bár volt lehetőségek az első játékrészben, de a végén kapott gól megrogyasztott minket. A második félidőben próbáltunk visszajönni, voltak lehetőségek ekkor is, ám amikor esélyünk lett volna szorosabbá tenni a mérkőzést, kaptunk még egyet. Gratulálok a Diósgyőrnek! Nem azért játszottunk ebben az összeállításban, mert a kupa nem fontos, voltak sérülések, és voltak, akiknek lehetőséget akartam adni. A bajnokságban öt meccset játszottunk, ugyanazokkal a játékosokkal, szerettünk volna továbbjutni, megvolt a tervünk arra, hogy hogyan, de nem sikerült.

A gólok története
7. perc: Jurek jobboldali szögletét a hosszú oldalra érkező Gera fejelte 3 méterről a kapu jobb oldalába, 1-0. 
13. perc: Pozeg Vancas kapott labdát a 16-oson belül, majd 10 méterről lőtt, a laszti Lesjak lábáról perdült a kapu jobb oldalába, 2-0.
45+2. perc: Pozeg Vancas futott el a bal oldalon, majd remekül adott középre, az érkező Szabó L. pedig 5 méterről a kapu közepébe bombázott, 3-0. 
53. perc: ZTE támadás végén Mim balról adta középre a labdát, az érkező Sajbán pedig 4 méterről a kapuba lőtt, 3-1.
76. perc: Bényei tette le a labdát balról Edomwonyinak, aki 16 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, 4-1.
78. perc: Lund szabálytalanságát kezdték el vizsgálni a VAR-szobában, négy perc múlva kiderült, hogy neki sárga és ZTE-nek pedig 11-es jár ezért. A büntetőt a 83. percben Croizet lőtte a kapu közepébe, 4-2.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!