Helyi sport

2024.01.12. 07:30

A lublini betli ellenére és még további két vereséggel is nyerő lehet a DVTK

DVTK Hun-Therm: egy győzelemre van a biztos nyolcba jutás az Euroligában.

A szerdai lublini meccsen, csak a DVTK drukkerek nyújtottak kiemelkedő teljesítményt

Fotó: FIBA

A női kosárlabda Euroligában a 11. forduló meccseit játszották ezen a héten. Az A-csoportban a két spanyol csapat közül a Valencia idegenben aratott várt sikert a Sepsi otthonában, a Zaragoza pedig pályaválasztóként szoros meccsen nyert a francia bajnok ellen, ami egyben azt is jelenti, hogy Lyon, vereségével elveszítette matematikai esélyét arra, hogy bejusson a rájátszásba, hogy a csoport első négy helyének egyikén végezzen. Ezen kívül két meglepetés is született a 11. körben, az eddig remekül szerepelt DVTK Hun-Therm betlizett, Lengyelországban kapott ki a Lublintól váratlanul, és nagy különbséggel. A Schio viszont óriási bónuszt hozott: hazai környezetben játszva, az Euroliga címvédő Fenerbahcét, a rájátszás biztos résztvevőjét kapta el, és ezzel jelentőset javított négybe jutási lehetőségén.

A hátralévő három fordulóban négy csapat meccsein dől el, hogy melyik lesz az a három, akinek sikerül a négybe verekednie magát. A legnehezebb helyzetben ugyan a Valencia van, de mindhárom meccsét otthon, igaz, riválisai ellen játssza, ám így is jó esélye van arra, hogy mindhárom összecsapását behúzza. Ha ez sikerül nekik, akkor leginkább a Schio befogására van esélyük, mert az olaszoknak is három rázós meccsük van még a csoportkör végéig.

A csoport 2. helyéért a DVTK Hun-Therm és a Zaragoza futhat versenyt, és ha a két csapat mérlege a 14. fordulót követően is azonos lesz, ez – ahogy most is – a Diósgyőrnek kedvez, ugyanis azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt, és ebben a piros-fehérek jobbak. A Diósgyőr egy győzelemre van a rájátszásba jutás bebiztosításától, amelyet a jövő héten csütörtökön érhet el, a romániai Sepsi ellen, hazai környezetben. Ami után – a papírforma szerint – két vereség néz ki, a Valencia és a Fenerbahce vendégeként, de még 9 győzelemmel és 5 vereséggel is meglehet a csoport 2. helye, ha a Zaragoza is csak egy mérkőzést nyer az utolsó három fordulóban, ha előbb kikap a Valencia vendégeként, majd a Schiónál vizitálva, és legfeljebb az utolsó játéknapon, pályaválasztóként veri a Lublint.


 

A női kosárlabda Euroliga A-csoport 11. fordulójának eredményei
Polski Cukier AZS UMCS Lublin (lengyel) – DVTK Hun-Therm 56-37 (17-10, 7-10, 18-9, 14-8)
ACS Sepsi-SIC (romániai) – Valencia BC (spanyol) 61-71 (10-21, 12-20, 15-18, 24-12) 
Casademont Zaragoza (spanyol) – Lyon DLC ASVEL Feminin (francia) 63-60 (19-14, 28-19, 6-15, 10-12)
Beretta Famila Schio (olasz) – Fenerbahce (török) 75-67 (15-17, 11-15, 29-17, 20-18)

Az A-csoport állása     

1. Fenerbahce 11 9 2 949-728 20
2. DVTK Hun-Therm11 8 3 725-683 19
3. Casademont Zaragoza11 8 3 732-668 19
4. Beretta Famila Schio11 7 4 773-722 18
5. Valencia BC11 5 6 735-762 16
6. Lyon DLC ASVEL Feminin 11 3 8 759-836 14
7. ACS Sepsi-SIC 11 2 9 743-860 13
8. PC AZS UMCS Lublin11 2 9 620-777 13

A 12. forduló programja, január 17. (szerda), 17.00: Fenerbahce – Polski Cukier AZS UMCS Lublin, 19.15: Valencia BC – Casademont Zaragoza, 20.00: Lyon DLC ASVEL Feminin – Beretta Famila Schio, január 18. (csütörtök), 18.00: DVTK Hun-Therm – ACS Sepsi-SIC. 

A 13. forduló programja, január 24. (szerda), 18.00: Polski Cukier AZS UMCS Lublin – Lyon DLC ASVEL Feminin, 18.00: ACS Sepsi-SIC – Fenerbahce, 19.15: Valencia BC – DVTK Hun-Therm, 20.00: Beretta Famila Schio – Casademont Zaragoza.

A 14. forduló programja, január 30. (kedd), 17.00: Fenerbahce – DVTK Hun-Therm, 19.15: Valencia BC – Beretta Famila Schio, 20.00: Casademont Zaragoza – Polski Cukier AZS UMCS Lublin, 20.00: Lyon DLC ASVEL Feminin – ACS Sepsi-SIC.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!