Futsal

2023.10.25. 12:00

Három vármegyei indul majd neki a harmadik vonalnak

A futsal NB I, illetve az NB II mellett van a szakágnak harmadik vonala is. Az ország keleti régióját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóság irányítja, ő szervezi meg a harmadosztály bajnokságát is. A 2023/2024-es szezont illetően több tény már ismert, jelesül az, hogy a pontvadászat körülbelül négy hét múlva, november 20-án, hétfőn fog rajtolni. A bajnokságba nyolc csapat nevezett, ami azt jelenti, hogy minden együttes 14-14 találkozót fog megvívni. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyét a már megszokott két klubon, a Gesztelyi FC SE-n, valamint a Mádi FC kívül  a Parasznya SE is képviselni fogja. Fontos tudnivaló, hogy a mádiak mellett a gesztelyiek hazai pályája is a Mádi Sportkomplexum lesz, míg a parasznyaiak hol az alsózsolcai, hol pedig a felsőzsolcai sportcsarnokban játszanak majd meccset. A további öt résztvevő klub: Bátor Futsal, Csenger Futsal, Demecseri Kinizsi, Leon SE Nyíradony, Sonkád SE.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!