Triatlon

2023.06.11. 09:20

Lehmann Bence győzelme

A férfiaknál Lehmann Bence, míg a nőknél Koronika Judit nyerte szombaton a középtávú triatlon országos bajnokságot Keszthelyen.

Lehmann Bence 3:51:43 óra alatt teljesítette az 1,9 kilométer úszásból, 90 km kerékpározásból és zárásként 21 km futásból álló távot. A versenyzők dolgát végig nehezítette a fülledt meleg, ugyanakkor a záporok és zivatarok, valamint a szél elkerülte a térséget, így megfelelő körülmények között tudták megrendezni a versenyt.

A tavalyelőtt is győztes, 2020-ban pedig ezüstérmes tiszaújvárosi Lehmann mögött Petsuk Zoltán zárt másodikként, Wagner Tamás pedig harmadikként.

A nőknél a tavaly bronzérmes Koronika Judit magabiztosan nyert, mögötte klubtársa, a 49 esztendős Csomor Erika ért célba a második helyen. A 2007-ben triatlonban világbajnoki ezüstérmes, duatlonban 2001 és 2005 között háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok kiválóság valamivel több mint hat perccel maradt el a győztes idejétől. A harmadik helyen Koczka Viktória végzett.

Eredmények

 

Férfiak: 1. Lehmann Bence (Tiszaújváros) 3:51:43 óra, 2. Petsuk Zoltán (UTE Merida) 3:59:28, 3. Wagner Tamás (Budaörsi TK) 4:04:48.

 

Nők: 1. Koronika Judit (Százhalombattai VUK SE) 4:36:01 óra, 2. Csomor Erika (Százhalombattai VUK SE) 4:42:22, 3. Koczka Viktória (DVTK) 4:51:36.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!