Labdarúgás

2023.05.08. 08:27

Foci helyett tűzoltóság és anyák napja

Hármat buknak és még pontlevonást is kapnak az abaújiak.

Hármat buknak és még pontlevonást is kapnak az abaújiak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Alena Rocket

A labdarúgó vármegyei II. osztály Kelet csoportja 25. fordulójában pórul járt a Garadna. A Tiszaladány KSIE – Garadna-TSC találkozó elmaradt, mert a vendégek lemondták a mérkőzést. Az MLSZ helyi igazgatóságának gyakorlata szerint a 3 bajnoki pontot várhatóan 3–0-ás különbséggel Tiszaladány kapja, Garadna pedig – mivel már másodszor nem állt ki – valószínűleg pontlevonással. vagy levonásokkal „gazdagodik”. 

– Még ebből a kevésből, azaz a 9 pontunk is csökkenni fog – közölte érdeklődésünkre Bujnóczki Máté, a Garadna-TSC elnöke, majd hozzátette: – Tizenöten mondták le szereplésüket, öten voltunk, illetve maradtunk. Játékosaink közül voltak, akiket berendeltek a munkahelyükre, a tűzoltóságra, az egyik fiúnak külföldről jött haza az édesapja, a harmadik anyáp napi ünnepséget tartott és így tovább. Még négy meccsünk van hátra, valahogyan kihúzzuk, aztán meglátjuk, hogyan csináljuk tovább.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!