Mediterrán Rally

2022.09.13. 15:46

Már készülnek a Mediterrán Rallyra

Jobbágy Péter és Búzás Róbert végre szeretne célba érni ebben az esztendőben.

Fotó: Picasa

Idén két futamon állt rajthoz Jobbágy Péter és Búzás Róbert. A Ladás kettős egészen az alapoktól kezdte az építkezést, idén viszont már a Rally2-es bajnokságban erősödnek. Jobbágy Péter több mint egy évtizede tagja a hazai ralis társadalomnak, borsodiként nem volt nehéz közel kerülnie a sportághoz.

- A benzingőzzel már régebben megfertőződtem, de igazán 2010-ben kezdtem a versenyzést – tekintett vissza a kezdetekre Jobbágy Péter. -   Amatőr versenyeken indultam Miskolc közelében, majd az RTE és BAZ Rally Sprint Bajnokságban szereztem meg az alapokat. Később a Rally2-ben sikerült versenyeznem, kategóriabajnokként többször remekeltem, majd élen végeztem a BAZ Rally Sprint sorozatban, a Rally2-ben pedig abszolút második helyen zártam. Érdekesség, hogy mindig egy márkával, Ladával koptattam a pályákat.

Évtizedes múlt

Jobbágy Péter navigátora ugyancsak bő egy évtizedes versenyzői múltra tekinthet vissza, több remek képességű ralis mellett sajátíthatta el a sportág alapjait.

- 2011-ben kezdtem el navigálni a BAZ Rally Sprint bajnokságban Orosz Ferenc oldalán, ahol Jobbágy Péter által használt elkoptatott slikkekkel próbálkoztunk, kisebb nagyobb sikerekkel – fogalmazott érdeklődésünkre Búzás Róbert. - 2012-ben egy nagykállói rally sprinten ültünk össze először Péterrel, verseny előtti csütörtökön döntöttük el, hogy elindulunk, ahol sikerült kategória győzelemmel zárni az eseményt. Egy-egy alkalommal navigáltam Ruszó Krisztiánnak, Tamás Gyulának, és Bernáth Balázsnak, eddigi alkalmak során csak Ladában ültem. A 2012-es Szilveszter Rallyn egy futam erejéig Ruszó Krisztiánnak diktálhattam az itienrt, majd kilenc év elteltével horgászat közben döntöttük el Jobbágy Péterrel hogy közösen visszatérünk. Bodogán Ferenc jóvoltából és segítségével jött össze az egész történet, az amatőr kategóriában megnyertük a Lada Kupát, amitől annyira megjött a kedvünk, hogy elkezdtük dolgozni a 2022-es év előkészítésén. Támogatóink, barátaink jóvoltából sikerült összeraknunk a bajnoksághoz elegendő hátteret, majd Péter régi kocsiját előhúztuk a garázsból hosszú pihenő után.

A kettős azzal az autóval versenyzik, amivel Jobbágy Péter hat esztendővel ezelőtt abbahagyta. Ez tehát most egy régebbi technika, amin semmilyen változtatás nem törént az elmúlt időszakban. Idén a Kazincbarcika Rallyn mutatkoztak be, ahol a már a prológ is hatalmas élményt jelentett számukra.

- Nagyon szeretek salakon, murvás talajon versenyezni, de itt nem az idő volt a lényeg, inkább keresztbe autóztam – tekintett vissza a miskolci eseményre Jobbágy Péter. – Robinak eddig sosem volt része a salakon történő körözésben, mindig csak külső szemlélőként figyelte a látványos programot. Most azonban neki is fantasztikus élmény volt, ennyi néző előtt kigurulni a salakra. Hamar ráéreztem az autóra, utána már egyértelműen a látványra törekedtem.

Versenyben a hajráig

A Kazincbarcika Rally P12-es kategóriában tizenkilencen álltatok rajthoz. Jobbágyék autóztatok negyedik időt is, méghozzá a Teresztenyei elág. – Imola gyorsaságin, ami azt bizonyítja, hogy nagyon feküdt nekik ez a pálya.

- Több év kihagyás után még vissza kell rázódni az időre történő versenyzéshez és az autón is van még mit fejleszteni, de azon a gyorson sikerült elég jól letalálni, tetszett a szakasz – tette hozzá Jobbágy Krisztián. - Nagyon tetszett, pedig változatos, sokszor csúszós aszfalttal találkoztunk. Az első körre a Pirelli RK7-es gumijaival jöttünk ki, ami megfelelő volt rá. A következő körre keményebb gumikra váltottunk, érzésre jobb volt a tapadás, de az ötödik szakasz végén volt egy megforgásunk, az autó jobb eleje hozzá is ért a szalagkorláthoz, így a következő pályát már kuplungproblémákkal kellett teljesítenünk. A kuplungunk folyamatosan csúszott, ami már az előző etapon jelentkezett, próbáltunk rajta javítani, de nem sikerült tökéletesen. Szerencsére ezután következett a szerviz, ahol sikerült húsz perc alatt kuplungot cserélnünk, köszönet a szervizeseinknek, Herczeg Lackónak, Tamás Gergőnek, Kovács Marcinak és Vizelli Karcsi szerelőinek, mert nélkülük nem sikerült volna. Sajnos elektromos probléma miatt nem tudtuk tovább teljesíteni a versenyt. Megállt az autónk, ott próbáltuk orvosolni a problémát, üzembe helyeztük a tartalék gyújtótrafót, sikerült újraindítani, de a körforgalom utáni következő kanyarban ismét megállt. Így kényszerültünk kiállni, leadni a menetlevelünket. A pálya széléről néztük végig a versenyt, és ahogy lement a mezőny az autó újraindult és külső segítség nélkül jöttünk le a pályáról, mint utólag kiderült az ac pumpánk hibásodott meg.

Keveset poroltak

Jobbágyék ettől függetlenül nagyon élvezték a versenyt, az időjárás kicsit meleg volt, de igyekeztek minél közelebb kerülni a helyi Ladások idejéhez. Ezután azonban következett a Székesfehérvár – Veszprém Rally, aszfaltról tehát murvára látogatott a mezőny.

- Régen vártam ezt a versenyt, mert imádom a murvát, nagyon élveztem az első gyorsot. Sikerült egy jó időt autózni, akkor még rendben volt minden az autóval is. Az első a kislődi gyors volt, amitől tartottunk a legjobban a minősége miatt, a rengeteg földből kiálló sziklákból adódóan. A nagyon köves kigyorsításokat nagyon megtiszteltük a defektveszély miatt, de jó hangulatba teljesítettük ezt a gyorsot. Én még sose mentem ilyen tempós, murvás versenyen, de nagyon élveztem – emlékezett vissza Búzás Róbert, navigátor. - Nagyon meleg volt, de a gyorson ezzel nem foglalkozom, teljes mértékben a pályára koncentrálok

A futam azonban a jó kezdés számára a kettősnek hamar véget ért, pedig előzetesen egyáltalán nem így tervezték.

- Sajnos nagyon rövidre sikerült a verseny. A második gyors rajtvárakozóba lángok csaptak ki a motorháztető alól, amit sikerült eloltani, de a versenyt nem tudtuk folytatni – mondta el Jobbágy Péter.  - Az anyagi kár végül is nem lett jelentős, ezért bízunk a sikeres folytatásban. Következő verseny a Mediterrán Rally, igyekszünk a kocsit felkészíteni és megmérkőzni a Mecsekben. Már nagyon várjuk a hétvégi száguldást, hiszen régen ültünk versenyautóban. Reméljük, elkészül addigra az új motorunk, mert az évet eddig a Legendet is megjárt Orbán Norbi Joker motorjával teljesítettük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!