Dunakanyar Rally napi összefoglaló

2022.05.28. 20:06

Velenczei vezet Vácon

Az első nap után Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt vezeti a Dunakanyar Rallyt. A magyar bajnokság idei harmadik futamán a váci rajtceremónia után két helyszínen négy gyorsasági szakasz várt a hetven autót felvonultató mezőnyre.

Marosréti Ervin

Fotó: Dudas Endre - DuEn

A norvég Mads Ostberg távollétében ezúttal tisztán magyar verseny kezdődött, amely a két szécsényi ralis külön párviadalát hozta. Vincze Ferenc gyengélkedett, de nem technikai, hanem egészségügyi szempontból, hiszen megfázásra, betegségre panaszkodott, ami meglátszott a teljesítményén. A fiatal Klausz Kristóf már az elején beesett, a száguldást ugyan folytatni tudta, de a dobogós reményei hamar szertefoszlottak.

Stabil teljesítmény

Az élmezőnyből ezúttal a stabilitást Velenczei Ádám hozta. Megnyerte az első szakaszt, majd visszaverte az ellenfelek támadásait, ennek köszönhetően vezeti a Dunakanyar Rallyt. Az előnye azonban csak 2,3 másodperc a második helyen álló Vincze Ferenccel szemben. A dobogó harmadik fokán az első nap után Turán Frigyes és Farnadi Ágnes áll. A páros gyengébben kezdte a futamot, de később két szakaszt is megnyertek, ezzel 9,5 másodpercre megközelítették Velenczei Ádámot. A szombati program után abszolútban a negyedik helyen Német Gergely, az ötödiken pedig Bodolai László áll. A váci központű futam vasárnap nyolc aszfaltos gyorsaságival zárul. A legjobbakat és a célba érkezett párosokat a Duna-parti város főterén köszöntik az esti órákban.

I. Hídépítő Dunakanyar Rally - Vác

Abszolút állás a szombati nap (GY4) után:

1. Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia Rally2 EVO) 16:08,6
2. Vincze Ferenc, Németh Gergely (Skoda Fabia R5) +2,3
3. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Volkswagen Polo R5) +9,5
4. Német Gábor, Adorján Szabolcs (Skoda Fabia R5 Evo) +24,9
5. Bodolai László, Deák Attila (Ford Fiesta MK II) +29,4
6. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia) +34,6

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!