Kosárlabda

2022.04.02. 09:36

Őrült hangulatban extra győzelem

Meglepetésre a Diósgyőr legyőzte a Sopront a bajnoki elődöntőben, megérdemelten.

BCS

A női kosárlabda NB I. rájátszásában, az elődöntőben, a két nyert meccsig tartó csatában tegnap este a második összecsapáson lépett pályára a Diósgyőri VTK csapata és a Sopron Basket együttese. Mivel az első meccset kedden Sopronban a bajnoki címvédő nyugat-magyarországi gárda nyerte, így számára a döntőbe jutás volt a tét a mostani találkozón. A piros-fehérek pedig azért szálltak harcba, hogy az esélyesebb ellenféllel szemben megkíséreljék a bravúrgyőzelem elérését. 

 

A hazai ultrák remek hangulatot varázsoltak a kezdésre, és erre, a pályán, kedvenceik is rátettek egy lapáttal. Nem is kicsivel, hanem szívvel. M. Jovanovic és Aho egy-egy duplája után nem sokkal Vorpahl hármast hintett, ebbe a szépségbe két büntetővel csúnyított bele a Sopron (7–2). A vendégek edzője ennél az állásnál a 4. percben kért időt, és próbálta csapata pontatlan játékát összerendezni. Mást játszott ezután a Sopron, a védekezése fegyelmezettebb lett, és bár nem dobott túl jól, de sok támadólepattanót szerzett. A vendégek frissítései is jól sikerültek, és amikor a 8. minutában Williams közelijével átvették a vezetést a látogatók, a DVTK kért időt (11–12). Használt a szünet, a negyed hátralévő részében fordított a fehér mezes gárda (17–13), de a végén Varga A. még behúzott egy triplát (17–16).
 

Kemény küzdelem folyt 
 

A második felvonásban is folytatódott a kemény küzdelem a labdáért, a négyzetcentiméterekért, ebben a birkózásban üde színfolt volt Kuster leheletfinom hármasa (24–19). Innentől csak nagyon nehezen születtek gólok, hazai oldalon négy és fél percen át egy sem esett, emiatt Völgyi edző időt kért, amikor Dolson egyenlített (24–24). A negyedből hátralévő három percben kétszer egyenlített a Diósgyőr (28–28), ami után Williams előbb egy középtávolit, majd egy távolit jegyzett. Erre két büntető volt a válasz a DVTK-tól (30–33). 

 

A harmadik játékrész elején ezen a szinten könnyűnek számító kosarakat szerzett a Sopron, de Bernáth egy hármassal közelebb húzta csapatát az ellenfélhez (33–37), Kányási egy ugyanilyen értékűvel pedig még közelebb (36–37). Időt is kért a Sopron. Innentől hol egy, hol három ponttal vezettek a vendégek, amíg Bernáth egy szerencsés hármassal nem egyenlített (43–43). A 28. percben ugyanő közelről talált be, hosszú idő után volt ismét a hazaiaknál az előny, ami Aho jóvoltából tovább hízott a negyed végére (49–45). 

Nem ismertek elveszett labdát a piros-fehérek a negyedik játékrész elején sem, és a lelátóról érkező támogatással szárnyalva, Kuster találataival, kilenc pontra nőtt az előnyük (56–47). Remekül védekezett ekkoriban a DVTK, és amikor Fegyverneky hármasára Kuster ugyanilyennel válaszolt, a Sopronnak kellett a szünet (59–50). Aztán a fehér mezeseknek is. Borzasztóan izgalmasnak ígérkezett a hátralévő hat perc, és az is volt. A Diósgyőr őrizgette az előnyét, ami fogyogatott, mert a távoli, a támadóidő lejártának végén eleresztett dobások nem értek célba. Két perccel a vége előtt 61–57 állt az eredményjelzőn, majd Aho szerzett egy gyönyörű gólt a palánk alól, így amikor 76 másodperc volt hátra, 6 pontos hazai fórnál a Sopron „időzött”. Dolson hármasa felezte meg a különbséget, majd jött Green center találata válaszként. Az euforikus hangulatban utóbbi játékos még behúzott egy büntetőt, ezzel kialakítva a végeredményt. A Diósgyőr káprázatos küzdőszellemének köszönhetően bravúrgyőzelmet aratott, így a döntőbe jutás hétfőn Sopronban dől el. 
 

Diósgyőri VTK – Sopron Basket 66–60 (17–16, 13–17, 19–12, 17–15) 
 

Diósgyőr, 1200 néző. V.: Praksch, Győrffy, Frányó. 

Diósgyőri VTK: Vorpahl (3/3), AHO (8), BERNÁTH (12/6), M. Jovanovic (7), ­GREEN (7). Csere: KÁNYÁSI (7/3), KUSTER (17/6), Kiss A. (5). Vezetőedző: Völgyi Péter. 

Sopron Basket: January (8), WILLIAMS (12/3), N. Jovanovic (-), Brooks (10), HATÁR (6). Csere: Fegyverneky (10/3), Dolson (9/3), Czukor (2), Varga A. (3/3). Vezetőedző: Gáspár Dávid. 

Kipontozódott: Dolson (40.). 

Völgyi Péter: – Azt a kosárlabdát játszottuk, amit nekünk hazai pályán kell, és nem is csináltuk rosszul. Az eladott labdákat sikerült 10 alatt tartani, és a közönség hathatós segítségével, azzal, hogy belehajszoltak minket a sikerbe, győzni tudtunk. Feszült volt a második félidő, de ezt is tudtuk kezelni. 

Gáspár Dávid: – A DVTK borzasztóan jó energiákkal, határozottan játszott. A mi támadásvezetéseink nem voltak megfelelőek, a dobóhelyzeteket gyenge százalékkal értékesítettük, így nagyon nehéz meccset nyerni. Ezen változtatni kell. Sokat tett hozzá a hazai sikerhez, hogy a DVTK olyan védekezési stílust választott, amivel lezárta belül a területet. 

A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–1. 

A harmadik meccset hétfőn 18.00-tól Sopronban játssza a két csapat. 
 

(A borítóképen: Ismét óriási csatát vívtak a csapatok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!