olimpia

2021.12.03. 17:00

Berzsenyi Mária is az ünnepeltek között volt

A közelgő karácsony alkalmából a szépkorú olimpiai érmeseket köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság szerdán a Larus Étterem és Rendezvényközpontban.

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

A hagyományos évvégi rendezvényre mintegy száz korábbi arany-, ezüst- és bronzérmes egykori sportoló érkezett.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke emlékeztetett, hogy tavaly a világjárvány miatt nem lehetett találkozni, ezért most felértékelődött a találkozó.

– Minket összeköt az ötkarika, jó érzés újra találkozni – jelentette ki a sportvezető, aki méltatta a tokiói olimpiai magyar vonatkozású sikereket is, bizakodva az eredményes pekingi folytatásban.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának első embere, a MOB sportigazgatója is köszöntötte a jelenlévőket, aki örült a személyes találkozásoknak, egykor kialakult barátságoknak, jó egészséget kívánva mindenkinek.

Jelen voltak a női kézilabdázók is: az 1976-os, montreáli olimpián bronzérmesek lettek. Az asztalnál ott ült az a Berzsenyi Mária, aki egykor a Borsodi Bányász NB I-es női gárdájának, majd a Miskolci Honvéd-Kórház ugyancsak élvonalbeli együttesének vezetőedzőjeként tevékenykedett.

(A borítóképen: A montreáli olimpián bronzérmes magyar női kézilabda válogatott tagjai. Az ülő sorban jobbról a második Berzsenyi Mária)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!