Atlétika

2021.11.18. 19:56

Bogár János újra göröghonban versenyez

A szeptemberi Athén-Spárta közötti „Sparthatlon” után, november 19-től négy napon át ismét Görögországban versenyez ultrafutó legendánk, Bogár János.

Fotó: Munkacsi Peter

A Fancsalban élő sportember nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a 6. Authentic Phidippides Run elnevezésű 490 km-es verseny teljesítésére.

A rajt időpontja november 19-én, pénteken, hazai idő szerint hajnali 5 órakor lesz Athénban. A 104 órás szintidő, mely alatt Spártában, a Leonidasz király szobránál meg kell fordulni és visszaérni Athénba, november 23-án, kedden, hazai idő szerint 13 óráig.

A Phidippides a világ egyik leghosszabb aszfalton haladó futóversenye. Az útvonal egy része a „Spartathlon” útvonalán halad, csupán a középső hegyi szakaszok térnek el attól.

A futókat a kísérőik csak a frissítőpontok frissíthetik, azokon kívül tilos a segítség igénybevétele. Bogár Jánost párja, Varga Ildikó kíséri végig a versenyen.

Bogár János mellett, a hat tagú magyar csapat tagja Maráz Zsuzsanna, Blaskó Mihály, Ferenczi István, Kovács Ádám és Toldi Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!