DVTK röplabda

2021.10.22. 08:30

Érvényesült a papírforma Csabán

A női röplabda Extraliga második fordulójában csütörtök este idegenben játszott a Diósgyőri VTK.

Molnár István

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A tisztes helytállás reményében utazott csütörtökön Békéscsabára a diósgyőri női röplabdacsapat, hiszen a találkozó egyértelmű esélyese a remekebbnél remekebb játékosokat felvonultató házigazda volt.

Az első szettet nem kezdte megilletődötten a miskolci alakulat (7–6), azonban három csabai poénnal később már időt kellett kérnie az eltiltott vezetőedzőt, Farkas Mihályt helyettesítő megbízott edzőnek, Szabó Évának. Voltak felvillanásai a borsodiaknak, azonban 16–11-nél ismét beavatkozott a DVTK ideiglenes trénere. A Békéscsabai RSE egyre biztosabb lett, ekkor a Diósgyőr elbizonytalanodott, és a bajnokság talán legjobbját, a Drpát foglalkoztató pályaválasztó magabiztosan szerzett vezetést (25–14).

Volt bennük kurázsi

A második játszmában, 5–1-nél máris időztek a diósgyőriek, s ez a rövid pihenő nagyon jót tett Jovicéknak (5–4). Akik ezt követően négypontos hátrányba kerültek (10–6), azonban utána remek játékot produkáltak, és ezzel a meccsen először időre kényszerítették a Békéscsabát (11–12). Kiegyenlített volt a csata (15–15), azonban amikor 21–17-re megugrott a házigazda, akadt mondandója Szabó Évának. Bár ezt a menetet is nyerte a BRSE, volt kurázsi a Diósgyőrben (25–19).

A harmadik szettet is jól indította a látogató gárda (3–3), de 6–3-nál le kellett fékezni egy időkéréssel a viharsarkiakat. Néhány ponttal vezetgetett a BRSE (9–6, 14–10), és ezen előnyét biztosan őrizte. 19–12-nél már közel volt a mérkőzés vége, mert lendületben volt a bajnokesélyes. Az időkérés is hiába érkezett, érvényesítette a papírformát a hazai együttes (25–13), ahogyan az várható volt, három játszmában nyertek, de a DVTK helyenként megmutatta, tud jól is játszani.


Swietelsky Békéscsabai RSE vs. Diósgyőri VTK 3:0 (14, 19, 13)

Békéscsaba, 700 néző. V.: Jámbor, Csizmarik.

Swietelsky Békéscsabai RSE: Najdic 1, DRPA 16, Zólyomi 6, PEKÁRIK 9, KARHU 14, KLISURA 9. Csere: Kertész (liberó), Kornienko 2. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Diósgyőri VTK: Kalmár 2, Kiss E. 2, Godó 6, Jovic 6, SYLEJMANI 8, DMITRIEVA 9. Csere: Kundrák (liberó), Balogh E. (liberó), Zsofnyák, Egri. Megbízott vezetőedző: Szabó Éva.

Tóth Gábor: – Örülök, hogy magabiztosan sikerült győznünk a DVTK ellen. Blokktaktikánk jól működött, azonban a nyitás-fogadás még akadozott, azon mindenképp javítanunk kell.

Farkas Mihály vezetőedző: – A tanulóutunk legelején járunk, így minden apró pontnak, sikernek örülni kell. A mai meccsen az volt az öröm, hogy a bajnokság egyik legerősebb csapatának időt kellett kérnie ellenünk a második szettben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!