kosárlabda-válogatott

2021.07.20. 09:15

A végén még érmet is adtak

Két diósgyőri kosaras is részese volt az U20-as női magyar válogatott sikerének.

Berecz Csaba

Forrás: Fiba

Megnyerte a magyar U20-as női kosárlabda-válogatott a múlt héten Sopronban megrendezett – az elmaradt Európa-bajnokság helyett –, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség által kiírt Challenger-torna B csoportjának küzdelmeit, két diósgyőri játékossal, Kiss Angelikával és Tóth Frankával a soraiban.

Mint arról már beszámoltunk: a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség a koronavírus miatti bizonytalan egészségügyi helyzetben lemondott arról, hogy az utánpótlás-korosztályok számára ebben az évben Európa-bajnokságokat rendezzen, sem a fiúknál, sem a lányoknál, egyik korosztályban (U20, U18, U16) sem tartanak kontinenstornákat. Helyette fakultatív jelleggel a nemzeti szövetségek nevezhették csapataikat a Youth European Challenger-tornákra. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége mind a két nemnél élt ezzel a lehetőséggel, és csapatokat indít mindhárom korosztályban.

A Challenger-torna-sorozatban elsőként az U20-as lányok vetélkedtek, de nem az Eb-k idején megszokott tizenhat csapatos mezőnyben, hanem három darab hatos és két darab ötös csoportban. A hatcsapatos csoportokba sorolták a tavalyelőtti U20-as Eb-eredmények alapján a legerősebbnek tartott együtteseket. A három ilyen közül az egyik csoportot nyerte meg a magyar válogatott, miután az első négy mérkőzésén győzni tudott, az utolsó játéknapon elszenvedett egyetlen vereségének pedig már nem volt jelentősége a helyezés szempontjából.

A magyar válogatottnak mind az öt mérkőzésén szerepelt az Aluinvent-DVTK két játékosa, Kiss Angelika és Tóth Franka, előbbi minden alkalommal kezdőként, utóbbi csereként lépett pályára.

Jó csapatok ellen

– Kétségtelen, hogy nem olyan volt ez a torna, mint egy Európa-bajnokság, hiszen sokkal kevesebb csapat vett részt egy helyszínen, de a meccsszám azért megvolt. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség ezzel a tornával nem pótolni akarta az Eb-t, hanem olyan körülményeket szeretett volna teremteni, ami alkalmat ad a versenyzésre. Mivel a szervezés remek volt, és meglepetésre a végén még érmet is kaptunk, annak ellenére, hogy erről korábban szó sem esett, még jobban örültünk az első helynek – mondta Kiss Angelika, aki az ellenfelekről is szót ejtett. – Jó csapatok ellen játszhattunk. Abban a torna előtt is biztosak voltunk, hogy a szerbek, a spanyolok és a csehek ellen nehéz mérkőzésekre van kilátás, de a másik két együttes, az izraeli és ír válogatott játékosai is odatették magukat, és bár ők nem tartoznak az európai élmezőnyhöz, ellenük is egész jó mérkőzéseket tudtunk játszani.

A múlt héten szombaton véget ért torna után egy kis pihenő következik mindkét diósgyőri kosaras számára. Kiss Angelikának ennyi lesz az egész nyara, ugyanis a májusban a felnőttválogatottal dolgozó, és utána csatlakozó Gáspár Dávid edzette az U20-as nemzeti együtteshez. A nem túl hosszú nyaralás augusztus első napjáig tart, ugyanis a tervek szerint a jövő hónap első hétfőjén, vagyis augusztus 2-án megkezdődik az Aluinvent-DVTK felnőttcsapatának felkészülése az új NB I.-es évadra.


Eredmények

1. forduló

Magyarország – Írország 91–28 (19–2, 24–9, 23–13, 25–4)

Magyarország: Angyal (21/9), Wentzel (8), Mányoky (4), Varga A. (15), Kiss A. (4). Csere: Budácsik (5/3), Horváth F. (10), Boros (4), Varga S. (6), Tóth F. (8), Vári (1), Szirony (5/3).

2. forduló

Magyarország – Szerbia 61–56 (25–10, 8–23, 14–13, 14–10)

Magyarország: Angyal (8/3), Wentzel (6), Mányoky (6), Varga A. (20/3), Kiss A. (6). Csere: Budácsik (3), Horváth F. (4), Boros (3), Varga S. (3), Tóth F. (2).

3. forduló

Magyarország – Izrael 61–56 (21–15, 9–9, 11–22, 20–10)

Magyarország: Angyal (7/3), Wentzel (16/9), Mányoky (10/9), Varga A. (16), Kiss A. (4). Csere: Budácsik (1), Horváth F. (2), Boros (-), Varga S. (-), Tóth F. (5).

4. forduló

Magyarország – Csehország 82–68 (15–16, 24–16, 24–15, 19–21)

Magyarország: Angyal (8/6), Wentzel (12), Mányoky (4/3), Varga A. (20/6), Kiss A. (7). Csere: Boros (-), Horváth F. (16/6), Tóth F. (5), Varga S. (10/6).

5. forduló

Spanyolország – Magyarország 65–57 (16–17, 13–15, 21–9, 15–16)

Magyarország: Angyal (3/3), Wentzel (12), Mányoky (-), Varga A. (13/3), Kiss A. (-). Csere: Boros (3), Horváth F. (10/6), Tóth F. (16/3), Varga S. (-).

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Szerbia 8, 3. Csehország 8, 4. Spanyolország 8, 5. Izrael 7, 6. Írország 5.

(A borítóképen: Kiss Angelika (jobbra) is tagja volt a tornagyőztes csapatnak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!