Cselgáncs

2021.06.08. 08:30

Pupp Réka készülhet az olimpiára

Pupp Rékát a japánok világbajnoka, Sisime Ai a legjobb tizenhat között búcsúztatta a budapesti cselgáncs világbajnokság második napján, de a paksi judós már készülhet Tokióra, két győzelmével biztossá tette olimpiai részvételét.

Kolodzey Tamás

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A világbajnokság második versenynapján egyetlen magyar versenyzőért szoríthattunk, az Atomerőmű SE Európa-bajnoki bronzérmese, Pupp Réka lépett tatamira az 52 kilogrammosok között. Az első ellenfele a lengyelek hatszoros IJF World Tour-érmese, a harmincegy esztendős Agata Perenc volt, a felek eddigi egyetlen párharcát Perenc nyerte, még 2018-ban, a taskenti Grand Prix-viadalon. A budapesti „visszavágó” remekül sikerült, pedig a lengyel judósnak a tokiói kvóta megszerzése érdekében létfontosságú lett volna a győzelem. A rendes küzdelmi idő végén Réka már két intéssel vezetett, s végül a hetedik perc végén egy vazarival a győzelmet is kicsikarta. Nagy küzdelem volt.

A második körben az orosz Aleszja Kuznyecova következett. Ugyancsak kellemetlen ellenfél, Eb-ezüstérmes, hatszoros IJF World Tour-érmes, Universiade-győztes, de Pupp Rékának az idén már két Grand Slam-tornán is sikerült őt legyőznie. A „sorminta” Budapesten sem változott, Braun Ákos tanítványa, földharcban, fojtással kényszerítette feladásra riválisát, s ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé. Nem mondhatjuk, hogy Pupp Réka különösebben szerencsés lett volna a sorsolásnál, a legjobb nyolc közé jutásért, a világbajnoki helyezésért ugyanis a japánok csillagát kellett volna legyőznie. A huszonhét esztendős Sisime Ai már mindenféle színű medált nyert a világbajnokságokon, négy esztendeje éppen Budapesten lett világbajnok, kétszeres Ázsia-bajnok, a világranglistán harmadik, a vb-n első kiemelt, a tokiói olimpiai indulás csak azért nem jöhetett neki össze, mert Japánban a judósok élete nem csak játék és mese, egy bizonyos Abe Uta elütötte ettől a lehetőségtől. Sisime úgy érkezett Budapestre, hogy világbajnoki címmel kárpótolja magát, ezt kellett volna Rékának megakadályozni. Két éve a tokiói világbajnokságon és a tavalyi párizsi Grand Slamen is a japán judós nyerte kettejük párharcát, ezúttal azonban Pupp Réka sokkal szorosabbá tette a továbbjutás kérdését. Végül egy vazarival alul maradt a japán csillaggal szemben, de ezért egy csöppet sem kell pironkodnia.

– Úgy jöttem a világbajnokságra, hogy ne foglalkozzak az olimpiai számolgatással, minél jobban szerepeljek, minél többet ki tudjak hozni magamból. Aztán az már az első meccsem után eldőlt, hogy ott leszek az olimpián, ez is adott egy kis pluszt a második összecsapás előtt. A japán ellen úgy álltam oda, hogy mikor, ha nem most, a hazai közönség előtt sikerülhetne őt megverni. Évek óta nem éreztem magam ilyen jó formában, benne lehetett volna a pakliban, így is mentem fel a tatamira. Sajnálom, hogy nem sikerült, mert tényleg úgy érzem, hogy ez most bennem volt” – értékelt Pupp Réka, akinek a súlycsoportjában ugyancsak lezárult ezen a napon az olimpiai kvalifikációs sorozat. Bár a hivatalos rangsort a nemzetközi szövetség csak a világbajnokság után hozza nyilvánosságra, kijelenthetjük: Csernoviczki Éva után Pupp Réka is megszerezte a tokiói indulás jogát.


Férfiak

66 kg (59 induló)

1. Marujama Dzsosiro (japán)

2. Manuel Lombardo (olasz)

3. Samilov Jakub (orosz)

3. Baskhuu Yondonperenlei (mongol)

5. Jeldosz Zhumakanov (kazah)

5. Orkhan Safarov (azeri)

7. Dmitrij Minkov (fehérorosz)

7. Kilian Le Blouch (francia)


Nők

52 kg (45 induló)

1. Sisime Ai (japán)

2. Ana Perez Box (spanyol)

3. Fabienne Kocher (svájci)

3. Gefen Primo (izraeli)

5. Joana Ramos (portugál)

5. Dijora Keldijorova (üzbég)

7. Sosorbaram Lkhagvasuren (mongol)

7. Amber Ryheul (belga)

PUPP RÉKA (Atomerőmű SE) helyezetlen


A magyarok eredményei

1. forduló: Pupp Réka – Agata Perenc (lengyel) aranyponttal 7–0

2. forduló: Pupp Réka – Aleszja Kuznyecova (orosz) 10–0

3. forduló: Pupp Réka – Sisime Ai (japán) 0–7

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!