Európa-bajnokság

2021.06.28. 12:30

A csoportunkból kerül ki a leendő győztes

Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem professzora szorgalmasan nézi a kontinensbajnokság eseményeit.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

Az egyetemi tanár elöljáróban visszatekintett a magyar válogatott mérkőzéseire:

– Nagyon kellemes meglepetés ért, a mieinktől nem vártam ilyen jó szereplést, sőt kiváló helytállást. Úgy kalkuláltam, hogy lesz három vereségünk, és a gólkülönbségünk is jócskán mínuszos lesz. Aztán mindenki láthatta, hogy mi történt Budapesten a franciák ellen és Münchenben a németekkel szemben. Nem csupán itthon, idegenben is pariban voltunk, közel álltunk a győzelemhez. A hajrában a hazaiak beálltak védekezni, az időt húzták, számukra volt megtisztelő, hogy döntetlent játszottak velünk. A csoportmeccseken nyújtott teljesítményünk az elkövetkezendő évekre pozitív képet vetít elő.

Érdemes volt bízni benne

Az egyéni produkciókra is kitért a professzor, aki Szalai Ádámról azt mondta, hogy érdemes volt bízni a korábbi fekete bárányban.

– Nagyon kihajtotta magát, gólt szerzett, gólpasszt adott, és a szívét is kivitte a pályára – tette hozzá.

Dr. Deák Csaba a mezőnyről általánosságban elmondta, hogy tapasztalata szerint nincsenek kicsik és nagyok, viszont végül a jelentős futballmúlttal rendelkező országok és válogatottak érnek majd célba:

– A nyolcaddöntő első meccseit is az esélyesek vették sikerrel, gondolok Dániára és Olaszországra. Ezután is erre számítok, és megjósolom, hogy volt ellenfeleink közül kerül ki a majdani Európa-bajnok. Ennek jegyében francia, német vagy portugál sikerre tippelek, a hármas csatározásába azonban beleszólhat a spanyol és az olasz válogatott is. Utóbbi korábban a nagy tornákon azzal „jeleskedett”, hogy bukdácsolt, most azonban szárnyal. Ami engem illet: érzelmek és szimpátia nélkül nem lehet az Európa-bajnokságot nézni, legalábbis én így gondolom. Vagyis szurkolok az olaszoknak és a portugáloknak, mindkét gárda nagyszerű játékosokkal rendelkezik, és szép futballt nyújt.

(A borítóképen: Deák Csaba)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!