Utánpótlás kosárlabda

2021.05.14. 08:45

Két-két győzelem, egy-egy vereség

A DVTK Akadémia kadet leány kosárlabdacsapatai közül az A az 5., a B pedig a 10. helyen zárt.

Berecz Csaba

Forrás: MKOSZ

A múlt héten a kosárlabda utánpótlás-bajnokságok közül elsőként a kadet korosztály döntőit rendezték meg. Az U16-os csapatok versenyében két megyei, diósgyőri gárda szerepelt, a DVTK Akadémia A és a DVTK Akadémia B együttese, előbbi a legjobb nyolc klub között az A döntőben, utóbbi a B döntőben, amelyben az országos rangsor 9–16. helyén állók harcoltak a végső pozíciókért.

A finálék lebonyolítása eltért a korábbi évekétől, ezúttal nem rendeztek csoportmeccseket, minden csapat 3-3 meccset játszott az öt nap alatt. Minden játéknap négy mérkőzésre került sor a fővárosban, a Zsíros Akadémia otthonában. Az első napi győztesek, a negyeddöntőből az egy nap szünet után sorra kerülő elődöntőkbe jutottak, míg az első meccseket elveszítők a második játéknapon az 5–8. helyért zajló keresztjátékban folytathatták a küzdelmeket. Ezen összecsapások után ismét egy nap szünet következett, a záráson pedig a négy helyosztót rendezték meg.

A DVTK Akadémia A és a DVTK Akadémia B egyaránt 2-2 bajnokit nyert a fináléban, és 1-1 találkozót elveszített, előbbi az első meccsén kapott ki, így lemaradt az éremjátékról, és végül az 5. lett, utóbbi pedig az utolsó mérkőzésen nem tudott sikeres lenni, így a B döntő 2. helyét, az országos összesítés 10. pozícióját könyvelhette el.

A leány kosárlabda utánpótlás-bajnokságok a jövő héten a junior döntőjével folytatódnak, ugyancsak Budapesten. Az U18-as korosztály lebonyolítása megegyezik a kadetéval, és itt is 2 megyei csapat küzd majd, a DVTK Akadémia az A döntőben, a legjobbak között, a Miskolci Sportiskola pedig a B jelű fináléban, a 9–16. helyezett csapatok társaságában.

Leány kosárlabda kadet A döntő, a megyei eredmények

Negyeddöntő:

Darazsak Sportakadémia Sopron – DVTK Akadémia A 72–48 (15–13, 20–11, 20–15, 17–9). Keresztjáték: AKSC Szekszárd – DVTK Akadémia A 56–78 (13–17, 11–30, 17–16, 15–15). Helyosztó: Zsíros Akadémia Kőbánya – DVTK Akadémia A 64–71 (24–25, 14–13, 14–10, 12–23).

A döntő végeredménye:

1. Csata DSE

2. Vasas Akadémia A

3. Darazsak Sport­akadémia A

4. NKA Pécs A

5. DVTK Akadémia A

6. Zsíros Akadémia Kőbánya

7. AKSC Szekszárd

8. Szeged KE

Leány kosárlabda kadet B döntő, a megyei eredmények

Negyeddöntő:

Nyíregyházi Kosársuli – DVTK Akadémia B 57–71 (10–23, 17–19, 20–12, 10–17). Keresztjáték: NKA Pécs U15 – DVTK Akadémia B 64–71 (18–17, 9–17, 25–13, 12–24). Helyosztó: DVTK Akadémia B – Kecskeméti KA A 64–70 (17–17, 13–18, 14–20, 20–15).

A döntő végeredménye:

9. Kecskeméti KA A

10. DVTK Akadémia B

11. NKA Pécs U15

12. Vasas Akadémia B

13. Nyíregyházi Kosársuli

14. Szolnoki Sportcentrum A

15. Darazsak Sportakadémia Sopron B

16. Bajai NKK

(A borítóképen: A DVTK Akadémia A csapata az 5. helyen végzett)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!