Vegyész RC Kazincbarcika

2021.04.10. 08:45

Javuló forma, magabiztos siker

Vesztett állásból fordított, és nyerte meg a bronzcsata második mérkőzését a barcikai férfi röplabdacsapat.

Marosréti Ervin

Fotó: Bujdos Tibor

A jó eredmény volt a legfontosabb szempont a VRCK számára, hiszen 1–0-s hátrányból várták a bronzcsata második felvonását. Hazai pályán a kék-sárgák egyértelműen a győzelem megszerzésében gondolkodtak, hiszen szerették volna kiegyenlíteni a fővárosban összeszedett hátrányukat.

Feszült hangulatban

Ettől függetlenül nagyon sok hazai hibával, rontással kezdődött a találkozó. Az idegesség, a feszültség tapintható volt, nagyobb különbségű vezetés egyik oldalon sem alakult ki. A találkozó első játszmájában a sáncok sem tudtak túl sokat hozzátenni a csapatuk teljesítményéhez. 9–9 után sokáig egymás mellett haladtak a felek, de általában úgy, hogy a MAFC állt valamivel jobban. Egészen 17–16-ig, amikor Nagy Péter kénytelen volt időt kérni. A legjobbkor tette, mert a vendégek ezután egy remek sorozatot produkáltak, előbb fordítottak, majd 21–24 után a nyitójátszmát is megnyerték.

Jobb ritmusban

A hátrányba került VRCK-nak ritmust kellett váltani a folytatásban, nagyobb tempóra és pontosabb játékra volt szükség ahhoz, hogy megforduljon az állás. Hazai részről Guilherme vette hátára a társakat, nagy szükség volt a pontos és lendületes befejezéseire, mert így Toronyai Miklós együttese két-három ponttal rendre jobban állt az ellenfelénél. A játék továbbra is döcögős volt, a MAFC kellemetlen stílusára nehezen reagáltak a kék-sárgák, de a vezetés legalább megvolt, 20–16. Így pedig lélektani szempontból egészen más volt nekivágni a hajrának. A Vegyész tudatos játékkal megtartotta az előnyét, és egyenlíteni tudott.

Előjött a finesz

Árva kemény keresztütése vezette fel a harmadik szettet, amely 2–2-ig szorosan alakult, utána a remek csapatmunkának köszönhetően 7–3-ra meglépett a VRCK. Nagy Péter gyorsan összehívta az együttesét, de érdemi változás nem történt a vendégek játékában, sőt a Barcika lendülete továbbra is megmaradt, 10–3. A nagy különbség ellenére nem lehetett kiengedni, ám hazai oldalon ebben az időszakban minden a helyén volt. A rizikós megoldásokat is bátran vállalták Árváék, lendület mellett a finesz előjött hazai oldalon, 13–6. Igen ám, de a MAFC szívós munkával közelebb lopódzott, de 15–12 után Mihalj remeklésének is köszönhetően újítani tudott a borsodi együttes. A végjáték is a Vegyészé volt, így több mint egy és negyed óra játék után Juhászék átvették a vezetést.

A negyedik szettben pedig nincs jobb szó: söpört a Vegyész, átgázoltak a MAFC-on. Ekkor a vendégek lélekben már feladták a találkozót, hiszen 10–3-nál, 13–4-nél és 17–7-nél sem tudtak a jó barcikai megoldásokra reagálni. A hajrában már csak a zárójátszma végeredménye volt kérdés. A hazaiak 14 pontot engedélyeztek a látogatóknak, ez a különbség pedig biztos, hogy benne marad a MAFC játékosaiban. Hogy meddig? Majd meglátjuk hétfőn.


Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC-BME 3:1 (–21, 22, 19, 14)

Kazincbarcika, zárt ajtók mögött. V.: Horváth M., Szabó P.

Vegyész: Páez 3, CIUPA 17, Juhász P. 1, ÁRVA 12, GUILHERME 21, Mihalj 9. Csere: Dudás (liberó), Péter M. 3, Csizmadia, Budai 1, Bibók. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

MAFC: Mihalev 8, Georgiev 17, Dimitrov 1, Csoma K. 12, Szabó B. 1, Eke P. 4. Csere: Bene (liberó), Kovács S. 2, Bakóczy, Benkő B. 3. Vezetőedző: Nagy Péter.

Toronyai Miklós: – Nagyon fontos volt a jó eredmény elérése, ami az elején egy kicsit görcsössé tette a csapatot. A második játszma felétől azonban felszabadulttá vált a társaság, egyre jobban röplabdáztunk, így sikerült megfordítani ezt a rendkívül fontos találkozót. A negyedik szett egész biztos, hogy benne marad az ellenfélben, bízom benne, hogy hétfőn itt tudjuk folytatni a párharcot.

Nagy Péter: – Jól kezdtünk, volt tartásunk még akkor is, amikor fordított a barcikai csapat. A végére azonban teljesen szétestünk, remélem, hogy három nap alatt rendezni tudjuk a sorokat. Ez a meccs elment, innentől kezdve ismét a hazai találkozóra helyezünk minden hangsúlyt.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1–1, folytatás hétfőn a MAFC-BME otthonában.

(A borítóképen: Csomáék meghajoltak a VRCK produkciója előtt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!