súlyemelés

2020.12.01. 15:00

A budapesti vb-ig folytatná a versenybíró

Forrásban van a súlyemelővilág: a sportág helyzetét a vezetőválság hátráltatja.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

Aján Tamást, aki főtitkárként és elnökként ötven évig szolgálta a nemzetközi szövetséget, tavasszal érte el a végzet: előbb „csak” kilencven napra vonult háttérbe, hogy utat engedjen az IWF függetlennek nevezett testületének, amely aztán a nyáron – vizsgálata után – előállt súlyosan elmarasztaló jelentésével. Az első számú magyar sportdiplomata lemondott, közben tevékenységét ízekre szedték, a munkájával szemben megfogalmazott vádak jogerős bemutatásával persze még adósak a vizsgálattal megbízottak.

Semmit nem tapasztalt

Ajánt előbb amerikai, majd ázsiai, újabban pedig európai vezető „helyettesíti”, és a magyar vonal lefejezése jegyében az IWF irodáját Budapestről Svájcba költöztették, a sportág ügyes-bajos dolgait jelenleg Lausanne-ból irányítják – immáron honfitársaink nélkül.

Réz Attila nyugalmazott miskolci testnevelő tanár nemzetközi bíróként hosszú ideje szolgálja a súlyemelést. A súlyemelés berkeiben mindenki által ismert sportembertől először azt kérdeztük, hogy érezte-e annak előszelét, ami az erős emberek táborában bekövetkezett, mire így felelt:

– Jómagam semmit nem tapasztaltam abból a cirkuszból, ami most folyik. Aján Tamás IWF-elnöknek olyan profi gárdája volt, amely mindent gyönyörűen megoldott. Összeszokott stábja tökéletesen dolgozott, a rendezvények gördülékenyen zajlottak le, a személyzet nagyszerűen végezte a munkáját, Aján pedig az elnöki asztalnál ülve csupán felügyelt. Arra természetesen gondoltunk, hogy a nyolcvanas éveibe lépett Ajánnak előbb vagy utóbb át kell adnia a stafétabotot, de az év elején kirobbant forradalmi cselekményekre személy szerint nem számítottam. A kanadai jogász­professzor jelentése engem is megrázott: Richard McLaren vádpontjairól pedig – gyanítom – még sokáig elvitáznak a felek. Vélt vagy valós megállapításait semmilyen szempontból nem kommentálhatom, hiszen bíróként távol voltam a tűztől.

Nem félti a sportágat

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az elmúlt években és hónapokban számtalan figyelmeztetésben részesítette a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget. A NOB elnöke, Thomas Bach odáig ment, hogy a sportág ötkarikás létét is megkérdőjelezte.

– Olvastam a német elnök szavait, kemény figyelmeztetéseit – folytatta Réz Attila. – Bach számonkérte a doppingügyeket, a sportolói képviselet hiányát, a szövetség működésének pillanatnyi átláthatatlanságát, ezek azonban köztünk, nemzetközi bírók között nem képeztek beszédtémát. A sok eltiltásról persze kaptunk hírt, aztán egyszer csak teljes országokat tettek a partvonalon kívülre, vagyis az IWF igenis keményen harcolt a tiltott szerek használata ellen. A súlyemelést most sokan az ökölvíváshoz hasonlítják, nálunk azonban a tervek szerint tavasszal tisztújító kongresszust tartanak, és ezen lezárhatják a mostani fejezetet. Mindenkinek az az érdeke, hogy olyan kikezdhetetlen vezetés álljon az IWF élére, amely képes rendet tenni, és munkájával megmenti a súlyemelés olimpiai státuszát. Hozzáteszem: megítélésem szerint ez valójában nincs veszélyben, így a sportág a Tokiót követő 2024-es, párizsi olimpia után is a műsoron marad majd.

Szép búcsúra készül

Réz Attilától azt is megtudakoltuk, hogy a jövőben vállal-e még bíráskodást, vagy bejelenti visszavonulását.

– Nálunk négyéves ciklusok vannak, ez most telik le, vagyis a licencemet hamarosan meg kell vagy meg kellene újítanom. Ennek érdekében már tettem lépéseket, és azt az információt kaptam, hogy a lausanne-i iroda értesíteni fog. Úgy gondolom, hogy az 2022-es, Budapestre tervezett egyetemi és főiskolai világbajnokságon tenném le a „lantot”, mégiscsak szép búcsú lenne itthon elköszönni ettől a munkától. A négy évre szóló engedély kiváltása nem csupán kétszáz dollárba kerül: angol nyelvű tesztvizsgát kell tenni, ezt megelőzően pedig – attól függetlenül, hogy nagyon régi motoros vagyok már ebben a szakmában – továbbképzések várnának rám. Vagyis egy ideig még szívesen csinálnám, remélem, hogy számítanak rám, és megfelelek a követelményeknek.

(A borítóképen: Réz Attila)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!