NB III

2020.11.30. 08:30

„Ebben a periódusban két gólt is kaptunk, így megérdemelt a hazai siker”

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 20. fordulójának megyénk csapatainak eredményei.

Fotó: Kozma István

Mezőkövesd Zsóry FC tartalék – Eger SE 1–2 (1–0)

Mezőkövesd, zárt kapuk. V.: Erdélyi.

Mezőkövesd Zsóry FC tartalék: Fedinisinec – Sike, Bencze, Laczkó (Gíber A.), Tóth D. (Lekli), Horváth, Jagodics (Baranyi), Kovács D., Nesterov, Meskhi, Barczi. Edző: Elek Norbert.

Eger: Nacsa – Hegedűs, Vaskó, Nemes, Vajda (Antal), Gresó, Valkay, Deli (Farkas K.), Kis G. (Géringer), Boros (Olasz D.), Debreceni. Edző: Sütő Szilárd.

G.: Bencze, ill. Deli, Hegedűs. Jók: Nesterov, Barczi, Bencze, Meskhi, ill. Deli, Hegedűs.

Elek Norbert: – Gratulálok az Egernek a győzelemhez, úgy gondolom, rászolgáltunk volna legalább az egy pontra. Sajnos így alakult.

Sütő Szilárd: – Hullámzó héten vagyunk túl, a Kövesd meglepett minket tíz perccel a mérkőzés kezdete előtt, de az első félidőben gyenge teljesítményt is nyújtottunk. A másodikat hasonlóan kezdtük, azonban Deli gólja gátakat szakított át bennünk, és utána sokkal jobban hajtottunk, így sikerült visszahoznunk a mérkőzést.


Putnok FC – Balassagyarmati SE 0–2 (0–2)

Putnok, zárt kapuk. V.: Mencsik.

Putnok FC: Pápai – Gubacsi, Horváth (Zimányi), Mertse (Kismarton), Magyar (Galambosi), Csirszki, Pataki (Sramkó), Mahalek, Lakatos, Budaházi (Madarász), Ádám. Edző: Fehér Balázs.

Balassagyarmat: Megyeri – Benkő-Bíró, Molnár, Pallagi, Fejes, Szita, Hamar (Király O.), Kamarás (Pécsi), Kovács (Erdélyi), Király Á., Nagy T. Edző: Nagy Tibor.

G.: Hamar, Pallagi. Jók: senki, ill. az egész csapat.

Fehér Balázs: – A meccs elején a szokásos hibáinkból ismét megkaptuk a gólokat, a támadójátékunk továbbra is gyenge, ma még 11-esből sem sikerült betalálnunk.

Nagy Tibor: – Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. 2–0-s vezetésünk után már nem koncentráltunk

az ellenfél kapujánál úgy, ahogyan kellett volna.


Gyöngyösi AK – Sajóbábonyi VSE 4–2 (3–1)

Gyöngyös, zárt kapuk. V.: Valu.

Gyöngyös: Szalay – Gaal (Borbély), Földi, Rédei, Gohér, Márkus (Csillik), Pölöskei, Eichenvalder, Bartusz, Bódi (Molnár, Botos), Tarnai. Megbízott-edző: Nagy-György Gábor.

Sajóbábonyi VSE: Bánhegyi – Turcsik, Patócs, Faggyas, Molnár M., Titkó, Balogh D., Tóth I., Mezőssy, Sebők (Borai), Pataki. Megbízott-edző: Dávid Zoltán.

G.: Pölöskei (2), Bartusz, Eichenvalder, ill. Mezőssy, Faggyas. Kiállítva: Eichenvalder (46.), Balogh D. (93.). Jók: az egész csapat, ill. Patócs, Faggyas.

Nagy-György Gábor: – Amit a héten elterveztünk, azt a pályán sikerült megvalósítani. Egy félidőn át tíz emberrel játszva, oroszlánként harcolva arattunk nagyon fontos győzelmet.

Dávid Zoltán: – Ameddig ilyen hibákat vétünk védekezésben, addig nem lehet más az eredmény. Megvoltak a lehetőségeink, amiket sajnos nem tudtunk gólra váltani, így megérdemelten nyert a hazai csapat.


Jászberényi FC – Termálfürdő Tiszaújváros2–0 (0–0)

Jászberény, zárt kapuk. V.: Katona.

Jászberény: Bonica – Albert (Hodgyai), Gergely (Szanyi), Süttő, Pálinkás, Fekete O. (László), Fekete M., Torkos, Lőrincz A., Aranyos, Szemere. Edző: Németh Gyula.

Termálfürdő Tiszaújváros: Tóth Cs. – Vincze, Kristófi (Benke), Gelsi, Pap, Tóth M., Tóth S. (Kulcsár), Csernák (Vitelki), Lőrincz P., Márton, Bene (Kundrák). Edző: Gerliczki Máté.

G.: Szemere, Fekete M. Jók: Fekete M., Torkos, Sütő, Albert, ill. Márton, Vincze, Tóth S.

Németh Gyula: – Gratulálok a csapatomnak a féléves teljesítményhez és a veretlen hazai szerepléshez. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő! Sok sikert a Tiszaújváros csapatának.

Gerliczki Máté: – Az első félidőben abszolút a Jászberény kiváló színvonalán játszottunk. A második félidő elején nem tudtuk tartani ezt a nívót, ebben a periódusban két gólt is kaptunk, így megérdemelt a hazai siker. Agilis, sokra hivatott csapatunk van, és ez bizakodásra ad okot.


Debreceni VSC tartalék – Diósgyőri VTK tartalék3–0 (2–0)

Debrecen, zárt kapuk. V.: Takács.

DVSC tartalék: Zöldesi – Kovács, Sárosi, Sármány (Pelles), Szabó, Bene (Jankelic), Juhász (Tordai), Gellén, Maruscsák (Mezei), Füzfői (Girdán), Lakatos. Edző: Sándor Csaba.

Diósgyőri VTK tartalék: Furik – Kalandadze (Lehóczki), Mrva, Ivánka, Zsemlye, Schildkraut, Zsiga (Csávás), Omarashvili (Cortes), Karika (Nagy Z.), Kispál (Bartha), Orosz. Edző: Zsivóczky-Pandel Gyula.

G.: Sármány (3). Jók: Sármány, Kovács, Bene, ill. Orosz.

Sándor Csaba: – Az egész mérkőzésen a csapat minden játékosa megtette a magáét, sokat dolgoztak, sok helyzetünk volt, és Sármány Kristófnak sikerült három gólt rúgnia. Az ellenfélnek kevés lehetőséget adtunk, és úgy gondolom, hogy játékban is föléjük nőttünk és teljesen megérdemelten nyertük meg ezt a mai mérkőzést.

Zsivóczky-Pandel Gyula: – Negyedik mérkőzésünkön maradtunk gólképtelenek, gól nélkül pedig nem lehet mérkőzést nyerni. Szakmailag kiegyenlített játék folyt, de a párharcokat a középpályán elveszítettük, és Debrecen könyörtelenül kihasználta a gólhelyzeteit, mi pedig elrontottuk azokat. A jövőben arra fogunk törekedni, hogy amit felépítünk fél év alatt, azt ne romboljuk le. Az utolsó mérkőzésünkön az önbecsülésünkért is fogunk játszani.


Tállya KSE – Tiszakécskei LC 0–1 (0–1)

Tállya, zárt kapuk. V.: Jakab.

Tállya KSE: Tarr – Tóth Sz., Rubish (Minczér), Nyitrai, Lavrik (Fazekas), Motkó (Huszti), Szegedi, Kelemen, Bihari, Jano (Ondó), Bocsi. Edző: Lasztóczi Péter.

Tiszakécske: Molnár – Oláh, Horváth Adrián, Máté (Káli), Horváth Attila, Zvara, Pál, Pongárcz, Farkas, Simon (Galacs), Kiprich. Edző: Nagy Sándor.

G.: Pál. Kiállítva: Nyitrai (93.). Jók: az egész csapat, ill. Pál, Horváth Attila, Kiprich, Molnár.

Lasztóczi Péter: – Gratulálok az ellenfélnek és gratulálok a saját csapatomnak is. A mérkőzésen 70 percen keresztül tökéletesen eltüntettük a két csapat közötti osztálykülönbséget. Erre lehet és erre is fogunk építeni.

Nagy Sándor: – Nagyon jól sikerült első félidő után egy nagyon küzdelmes másodikat követően, nagyon megizzadva szereztük meg a tervezett három pontot. Sok sikert a Tállyának.


Az NB III. Keleti csoport állása

1. Tiszakécske LC 20 17 1 2 53-13 52

2. Jászberényi FC 20 15 3 2 54-23 48

3. Füzesgyarmati SK 19 12 1 6 39-19 37

4. Budapesti VSC-Zugló 20 11 4 5 41-28 37

5. Eger SE 19 10 5 4 34-16 35

6. Sényő-Carnifex FC 20 10 4 6 42-27 34

7. Balassagyarmati VSE 20 9 5 6 24-23 32

8. Kisvárda MG tartalék 20 8 7 5 28-29 31

9. Termálfürdő Tiszaújváros 19 9 3 7 30-25 30

10. Debreceni VSC tartalék 19 7 4 8 29-29 25

11. Tiszafüredi VSE 19 7 3 9 32-33 24

12. Ceglédi VSC 20 7 3 10 21-28 24

13. Diósgyőri VTK tartalék 20 6 5 9 29-32 23

14. FC Hatvan 19 6 2 11 29-36 20

15. Putnok FC 20 5 4 11 23-38 19

16. Salgótarjáni BTC 20 5 4 11 27-44 19

17. Tállya KSE 20 4 6 10 21-28 18

18. Sajóbábonyi VSE 20 5 2 13 29-60 17

19. Gyöngyösi AK 19 4 4 11 25-50 16

20. Mezőkövesd Zsóry FC tartalék 19 3 2 14 23-52 11

A 13. fordulóban elmaradt Eger SE – Füzesgyarmati SK találkozót december 10-én, a 17. fordulóban elmaradt FC Hatvan – Termálfürdő Tiszaújváros mérkőzést december 10-én, a 18. fordulóban elmaradt Tiszafüredi VSE – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést december 2-án, a Gyöngyösi AK – Debreceni VSC tartalék meccset december 10-én rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!