Megválna a negyvenéves ereklyéktől

Szinte napra pontosan 40 évvel azután, hogy pályára lépett a skót Celtic elleni Kupagyőztesek Európa Kupája-mérkőzésen, Czél Imre, a DVTK egykori labdarúgója úgy érzi, hogy a második élete kezdődött el.

Az 59 esztendős, korábbi focista 1980. szeptember 3-án csereként, a 62. percben állt be a piros-fehér együttesbe, ezzel az akkori 2–1-es győzelem részese lehetett, és bár a DVTK a selejtezőből nem jutott be a 32 közé, mert a skóciai első meccsen 6–0-ra kikapott, így 7–2-es összesítéssel búcsúra kényszerült, Czél Imre addigi életének legnagyobb napján úgy döntött, szerez magának tárgyi emléket.

Egy-egy mezt

– Szélsőként léptem pályára, és a meccs végén az engem őrző védővel, emlékeim szerint a skót Alan Sneddonnal cseréltem mezt. Nem értem be ennyivel, a találkozó után egy diósgyőri dresszt is elhoztam az öltözőnkből, amiben Ciki, vagyis Teodoru Vaszilisz játszott. Ezt is emlékként vettem magamhoz, és ezt a két mezt azóta őrizgetem. Még akkor is magammal vittem, amikor a ’90-es évek elején a feleségemtől eljöttem, lakást és mindent hátrahagyva, mindössze egy bőrönddel távoztam – mondta Czél Imre.

A mezek sorsa az elmúlt négy évtizedben viszonylag nyugodt volt, szépen egymásra simítva feküdtek, csak akkor kerültek elő, amikor portalanítás céljából, 2-3 évente mosáson estek át.

A mezek gazdájának azért nem volt ilyen sima, simított élete, azért is döntött úgy most, hogy megválna a dresszektől.

– A múlt hónap 4-én, vagyis azok után 40 évvel és 1 nappal, hogy nemzetközi kupameccsen játszottam, újjászülettem, és azóta sok minden átértékelődött bennem – mondta Czél Imre. – Figyelmetlenségem majdnem az életembe került, egy vasúti átjáróban vonattal ütköztem, de órási szerencsémre nem lett komoly bajom, viszont az autóm nagyon összetört. Azóta ért nagyobb baj is, néhány napja elhunyt az édesanyám... Ezek az események terelték arrafelé a gondolataimat, hogy ha egyszer az én életem is véget ér, azok az ereklyék, amelyeket én évtizedekig őrizgettem, valaki olyannak a kezébe kerüljenek, aki számára ezek legalább olyan értéket képviselnek, mint számomra. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ha akadna érdeklődő, akkor eladnám ezeket a mezeket.

Tizenkét évesen

Czél Imre, akire a ’70-es évek második felében Grolmusz Gyula, a DVTK egykori játékosa ragasztotta rá a Süsü becenevet, Miskolcon született, és 12 évesen kezdett el egyesületben futballozni, az MVSC csapatában.

– Ügyes játékosnak tartottak, mert 16 évesen már a felnőttek között játszottam, olyan legendás játékosokkal, mint Kiss Tibi vagy Egri Zoli. 18 esztendős koromban kerültem a DVTK-hoz, az akkor rablásnak nevezett szabállyal, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a fiatal játékosokat ingyen vigye el alsóbb osztályú csapatoktól egy élvonalbeli gárda. Az NB II.-es MVSC-nél nem örültek annak, hogy átmegyek a városi nagy riválishoz, néhányan meg is orroltak rám emiatt, de én akkor csak azt láttam, hogy egy neves klub hív, és ez számomra óriási dolog volt. Kiss Tibi a távozás körüli napokban azt mondta nekem, hogy „csinálom itt a helyed a csapatban, te meg elmész? Majd meglátod a végét!”. Ez megmaradt bennem, mert bár az elején a DVTK-nál minden szépnek tűnt, mégsem sikerült gyökeret vernem a kezdőcsapatba. Ez nem is volt könnyű, mert sok jó játékosa volt akkor az együttesnek, és azt a szót, hogy rotáció, nem ismerték az edzők, alig-alig változott egy csapat kezdő tizenegye egy szezonban. Úgyhogy idővel beláttam, hogy ha játszani akarok, márpedig akartam, akkor csapatot kell váltanom.

Baranya megyébe...

Így került Czél Imre a Borsod Volánba, kölcsönbe. És onnan vonult be a miskolci katonacsapatba, a Honvéd Papp József SE-be, de másfél év után mégsem innen szerelt le.

– Az egyik kimaradásról nem értünk vissza időben néhányan a laktanyába, és emiatt az edzőnk, Vágó Gyuri bácsi lerendezte a sorsomat – emlékezett vissza Czél Imre. – Áthelyeztetett egy másik laktanyába, azt mondták, hogy másnap Egerágon kell jelentkeznem. Lementem a pályaudvarra, kértem egy vasúti jegyet oda, és nagyon elcsodálkoztam, hogy 400 kilométeres távra adtak. Azt gondoltam előtte, hogy a település valahol Eger környékén lehet, de a jegyváltáskor kiderült, hogy ez bizony Baranya megyében van. Tudtam, hogy az igazolásomat nem adja ki a Honvéd Papp József SE, és hogy a leszerelésig valószínűleg már nem is futballozhatok, úgyhogy nem voltam jó hangulatban. Ehhez képest az Egerágra történt megérkezésem után egy rendőrbe botlottam, akiről kiderült, hogy ő a helyi csapat edzője, és valahonnan képben volt arról, hogy én eddig futballoztam. Az sem zavarta, hogy nekem nem volt meg a saját igazolásom, mondta, hogy majd játszok máséval. Így is történt, amíg le nem szereltem, az ottani csapatban fociztam. Utána pedig újra a Borsod Volán következett, egészen 1986-ig. Innen Edelénybe mentem, és akkor hagytam ott én is a csapatot, 1990-ben, amikor Koleszár Gyuri edzőként távozott.

Civil élet

Vagyis 29 évesen fejezte be a labdarúgó-pályafutását Czél Imre, és kezdte meg a civil életet.

– Kaptam egy kocsmát üzemeltetésre Edelényben, mellette fociztam, de a kettő együtt húzós volt. Amikor abbahagytam a labdarúgást, még egy ideig csináltam

a kocsmát, egészen a válásomig – mondta Czél Imre. – Utána kerültem Barcikára, ahol szinte rögtön megismerkedtem a jelenlegi párommal, akivel azóta is, 25 éve együtt vagyunk. Nem mondom, hogy könnyen indultunk, albérletben laktunk, havi 8 ezerért, nekem 7 ezer forint gyerektartást kellett fizetnem, a munkanélküli segélyem pedig csak 6 ezer forint volt, a páromnak meg 20 ezer a fizuja, ebből éltünk egy ideig, mert munka az nem nagyon akadt. Aztán találkoztam egy cimborámmal, aki külföldre járt ki dolgozni, egy gyárba karbantartóként, és azt mondta, hogy kivisz magával, de előtte be kell járjak a BorsodChemben tanulni. Nem volt egyszerű időszak ez sem, de aztán belejöttem. Dolgoztam Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Angliában is, de egy ideje már itthon vagyok, a BorsodChemen belül van egy karbantartó cég, és most ott vagyok.

Labdarúgás: mi lett volna, ha...

Az egykori labdarúgónak felvetettük, hogy fiatalon biztosan nem ilyen sportpályafutásról álmodott, mint amilyet végül befutott.

– Nem nagyon van értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha ekkor vagy akkor ez történik. Az kétségtelen, hogy mai fejjel biztosan nem jöttem volna el 18 évesen az MVSC-től, előbb stabil NB II.-es játékossá kellett volna válnom, és csak utána lett volna szabad még feljebb lépni, ha adódik rá lehetőség – mondta Czél Imre.

(A borítóképen: Czél Imre az ereklyékkel, a 40 évvel ezelőtti DVTK–Celtic meccs mezeivel, amelyektől megválna)