járvány

2020.03.19. 12:00

Nem futnak áprilisban Kassa és Miskolc közt

Bizonyára lesz új időpont, de mindez csak a későbbiekben fog majd kiderülni.

Forrás: shutterstock/illusztráció

A III. Kassa-Miskolc Ultramarathon Szervezőbizottsága közleményt tett közzé, amelyben az alábbiak találhatóak: „Tekintettel a magyar kormány által március 11-én elrendelt koronavírus miatti veszélyhelyzetre, valamint a szlovákiai korlátozásokra, kénytelenek vagyunk a III. Kassa-Miskolc Ultramarathon versenyünkkel kapcsolatban az alábbi intézkedéseket hozni: Kassai rendező partnereinkkel közösen úgy döntöttünk, hogy a 2020. április 18-ra, kiírt nemzetközi eseményt elhalasztjuk. Az új időpontról később adunk tájékoztatást. A versenykiírás versenyszabályzati részében – a vis maior helyzetre való hivatkozással – a nevezési díjat nem fizetjük vissza, de az elküldött, befizetett eddigi nevezések természetesen érvényesek az új időpontra. Amennyiben az új időpont valamilyen oknál fogva nem felelne meg, akkor a nevezési díjat – e-mail-en megküldött kérésre – teljes mértékben (százszázalékban) átvezetjük további versenyeinkre.”

Azt is írják, hogy a további fejleményekről folyamatos tájékoztatást adnak a Marathon Club Miskolc kommunikációs csatornáin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!