MKC

2019.11.21. 18:30

Nyolc nap alatt négy mérkőzést játszanak

Decemberben erőltetett menet vár a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdázóira.

Kolodzey Tamás

Sűrű lesz a programjuk december első felében a piros-fehéreknek

A labdarúgás utáni második-harmadik itthoni legnépszerűbb sportág bajnoki- és kupa menetrendje egyre-másra szállítja az érdekességeket. Egy mérkőzés, két hét szünet, két találkozó, három hét szabadság, vagy fordítva. Most éppen egy olyan erőltetett menetről kaptunk hírt a mezőkövesdiektől, melynek „kézhezvétele” után rögtön arról érdeklődtünk, hogy ugyan kinek jó az, ami rájuk vár.

Hol így, hol úgy

– Csapatunk nyolc nap alatt négy összecsapást vív, és ebből hármat vendégként teljesít majd – mondta Tóbiás Szabolcs, az MKC élvonalbeli férfi kézilabdázóinak operatív igazgatója. – A jó sorsunk így hozta, nem volt más választásunk, csak az, hogy belemenjünk, igent mondjunk rá. A veszprémieknek köztudottan nagyon sűrű a programjuk, őket nem büntethettük azzal, hogy kimentjük magunkat. A budakalászi fellépésünk a menetrend szerinti fordulóban és időben van, bár egy nappal előrébb jött. A gyöngyösiekkel szembeni bajnoki fordulónk ugyancsak „normális” terminusban lesz, így a bajt valójában a hevesiekkel vívandó Magyar Kupa meccsünk okozza. Mivel továbbjutottunk és december 11-e a hivatalos játéknap, ennél maradtunk. Itt felvetődött egy korábbi időpont, későbbi már nem, végül győzött az eredeti műsor. Az, hogy a felsoroltak szakmai szempontok alapján megfelelnek-e, vagy sem, az más kérdés, és a válaszon is lehet okoskodni akár így, akár úgy. A bajnokságban rengeteg a szünet, most pedig csúcsra kell járatnunk magunkat. A puding próbája az evés, szóval majd meglátjuk, hogy mire visszük, hogyan adjuk elő produkciónkat.


Az MKC idei programja

  • November 22. (péntek), 19.00: Orosházi FKSE-Linamar – Mezőkövesdi KC (NB I, 10. forduló)
  • November 30. (szombat), 18.00: Mezőkövesdi KC – Balatonfüredi KSE (NB I, 11. forduló)
  • December 6. (péntek), 18.00: Budakalászi Kézilabda Zrt. – Mezőkövesdi KC (NB I, 12. forduló)
  • December 9. (hétfő), 18.00: Telekom Veszprém – Mezőkövesdi KC (NB I, 3. forduló)
  • December 11. (szerda), 18.00: HE-DO B.Braun Gyöngyös — Mezőkövesdi KC (Magyar Kupa, 4. forduló)
  • December 14. (szombat), 18.00: Mezőkövesdi KC – HE-DO B.Braun Gyöngyös (NB I., 13. forduló)
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!