Aluinvent-DVTK

2019.10.13. 14:00

Újabb rangadó, de most hazai

A diósgyőri női kosárlabdacsapat vasárnap a veretlen Szekszárdot fogadja.

Berecz Csaba

Cziczás László győzelmet vár

Forrás: ÉM-Archívum

A női kosárlabda NB I 4. fordulójában vasárnap 17.30-tól a miskolci városi sportcsarnokban Aluinvent-DVTK – AKSC Szekszárd mérkőzést rendeznek. A diósgyőri kosarasok a négy nappal ezelőtt idegenben, az utolsó percben, az Uni Győr MÉLY-ÚT ellen 67-64-re elvesztett bajnoki után javíthatnak, a még hibátlan tolnaiak ellen.

Nagyon hiányzik

– Úgy gondolom: annak ellenére, hogy nem teljes keretünk, hogy mezőnyposzton nagyon hiányzik még egy játékos a rotációból, szerdán, a Győr vendégeként, a sok hibával tarkított meccset végig kézben tartottuk, és szinte már zsebben volt, amiért odautaztunk. Ám a végén volt egy-két dekoncentrált döntés, ami megpecsételte a sorsunkat, és legyőzött ninket a Győr. Nagyon fájó ez a vereség, az átéltek után, de tulajdonképpen azt történt, hogy idegenben három ponttal kaptunk ki az egyik legjobbnak tartott magyar csapattól, úgy, hogy az egyik legjobb játékosunkat nélkülöznünk kellett – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy kell-e nélkülözniük a Szekszárd elleni meccsen a Győrben két szándékos technikai hiba miatt kiállított Pusztait, így felelt: – Tudomásom szerint nincs eltiltása, ugyanis nem kirívó sportszerűtlenséget követett el, hanem két olyan hibája volt, ami a régi szabályok szerint csak sima fault lett volna. Győrben megkapta és leöltötte azzal a büntetését, hogy a végjátékban kiszállt a meccsből.

Walker-Kimbroughról

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan kosarasa, akire nem számíthat a Szekszárd ellen, Walker-Kimbrough nevét említette a szakvezető – akinek a hiányára a Győr elleni meccs kapcsán is utalt –, így adta magát a kérdés, hogy mit szól az amerikai kosaras WNBA címéhez.

– Nagyon örülünk a sikerének, büszkék vagyunk erre mi is, és talán halkan hozzáfűzhetjük, hogy nekünk, a diósgyőrieknek is van egy pici szerepünk abban, hogy az előző évadjához mérten nem teljesen mellékszereplő volt az idén, hogy több lehetőséghez jutott, mint korábban. A visszatérését nagyon várjuk, mint búvár a csövön a levegőt, de öt pihenőnapot kapott, és csak ezt követően csatlakozik hozzánk – felelte az Aluinvent-DVTK szakvezetője, majd amikor közbevetettük, hogy bizonyára eszükbe jutott, hogy ha nem jut el döntőig, akkor lehet, hogy most Euroliga csoportmeccsekre készülhetnének, mert az olasz Veneziával szemben minden másképp alakult volna, és valószínűleg a Győrtől sem kaptak volna ki, Cziczás László így folytatta: – Amikor bevállaltuk a döntést, hogy úgy is szerződtetjük, hogy lehet, hogy 6-8 meccsen sem számíthatunk rá az évad elején, természetesen mérlegre tettünk mindent. De az a vele való szerződéshosszabbításban sokat nyomott a latba, hogy nekünk április végére kell egy jó formában lévő Walker-Kimbrough, mert nekünk akkor kell a legjobbnak lenni, amikor a bajnokságban eldőlnek a nagy kérdések. És persze, eszünkbe jutott, hogy ha nem jutna el a döntőig, akkor mi itt, Miskolcon biztosan megvigasztaltuk volna. Viszont örülünk az ő sikerének, hiszen egy amerikai kosarasnak megnyernie a világ legjobb bajnokságát, annyit ér, mint magyarként olimpiai bajnoki címet szerezni.

Bízik benne

Walker-Kimbroughra tehát nem számíthat a Szekszárd ellen a DVTK, így is szeretnének jó eredményt elérni.

– Nagyon örülünk annak, hogy itthon játszhatunk. Már, már azt hittem, hogy azonos körülmények között lépünk pályára a Szekszárddal, hogy náluk sem játszik egy amerikai kosaras, sérülés miatt, de úgy hallom, hogy igazoltak egy ausztrál játékost – mondta Cziczás László. – Úgy gondolom, hogy készek leszünk ennek a rangadónak a sikeres megvívására, de ehhez szükségünk van a szurkolónk támogatására is. Bízom benne, hogy sokan kijönnek a sportcsarnokba vasárnap, és támogatnak majd minket a lelátóról.


Megvan az első WNBA bajnok

Shatori Walker-Kimbrough, aki az előző évadban az Aluinvent-DVTK-ban játszott, és csütörtökön újra csatlakozik a piros-fehérekhez, bajnoki címet szerzett az észak-amerikai női kosárlabdaligában, a Washington Mystics együttesével. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 24 éves amerikai kosaras az első olyan játékos, aki WNBA bajnokként szerepel a diósgyőri együttesben. Shatori Walker-Kimbrough washingtoni csapattársaival, a három nyert meccsig tartó WNBA finálé ötödik meccsén 89-78-as győzelmet ért el a Connecticut Sun ellen, és ez jelentette számukra az elsőséget. A sorsdöntő ötödik találkozón a jövő héttől a Diósgyőrt erősítő kosaras 4:26 percet töltött a pályán, míg a teljes rájátszást nézve hét találkozón 7.3 perc alatt 2.7 pont, 0.4 lepattanó és 0.4 gólpassz volt az átlaga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!