Sok munka, hit és önbizalom

Shatori Walker-Kimbrough szerdán este Spanyolországban tért vissza, játszott újra az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatában. A Cadi La Seu elleni Európa Kupa mérkőzésen az amerikai játékos 16 pontot szerzett. A nemrégiben az észak-amerikai női profi ligában, a WNBA-ben aranyérmet szerzett bedobóval a spanyolországi utazás közben beszélgettünk.

Mit jelent az Ön számára a WNBA bajnoki cím?

Nagy öröm, és nagyszerű érzés. A szezon előtt a Washington Mysticsnél az volt a fő cél, a tavalyi döntős szereplés, a 2. hely megszerzése után, hogy az, ami akkor hiányzott, azt a picit próbáljuk meg hozzátenni, miközben megtartjuk azokat, amik jók voltak. A pozitívumok száma nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, ez pedig előrelépést hozott, sikerült elérni, amire vágytunk.

Milyen hossz út vezetett idáig? Mikor, és hol kezdődött?

10 éves koromban Pittsburghben, az iskolában kezdtem el kosárlabdázni, aztán a középiskolában folytattam, majd Maryland, az egyetem következett.

Ezek szerint Baltimoreból hamar elköltöztek...

Pardon?

A szülővárosából.

A Pittsburgh melletti Aliquippában születtem.

Az interneten, a Wikipédián és a DVTK honlapján születési helyeként Baltimore szerepel.

Ezek szerint tévesen.

Oké, de születési dátuma, az 1995. május 18. azért az csak stimmel?

Az igen...

Vissza a kosárlabdához, a kezdetekhez: mikor derült ki, hogy ügyes ebben?

Szerencsés vagyok, mert az elejétől kezdve, mindegyik edző, akivel együtt dolgoztam, azt akarta, hogy előrébb jussak, hogy fejlődjek, és ehhez rengeteg segítséget kaptam. Közben én is keményen dolgoztam azért, hogy minél többet tudjak a kosárlabdáról, és nem mellékesen az édesanyám is sok áldozatot hozott, támogatott abban, hogy a sportra tudjak koncentrálni, hogy eljuthassak odáig, hogy hivatásos játékos legyek, hogy profi szerződést kapjak.

Úgy tudni, hogy más sportágakban is kiemelkedett, középiskolában és egyetemista korában.

Az egyetemen már csak a kosárlabda létezett, előtte a gimnáziumi röplabdacsapatnak is tagja voltam, és atlétikai versenyekre is jártam.

Mikor és minek a hatására lett befutó Önnél a kosárlabda?

A gimnáziumban született döntés a kosárlabda mellett.

Nem udvaroltak a másik két sportág szereplői, hogy ott folytassa, hogy legyen röplabdázó, vagy atléta?

A mamám jobban szerette volna, ha a röplabdát választom, de a kosárlabdát én közelebb állónak éreztem magamhoz, és amikor ezt a kérdést végleg lezártuk, és eldőlt, hogy csak kosarazni fogok, onnantól az édesanyám maximálisan mellettem állt, és csak arra kellett fókuszálnom, hogy ebben előre léphessek.

Profiként az első évadban két csapatban is szerepelt Európában, a török Ormansporban és a szlovák Ruzomberokban. Milyen tapasztalatokat szerzett ezeken a helyeken?

Nem a tapasztalat az érdekes, hanem egy találkozás. Törökországban csapattársak voltunk Jasmine Thomas-szal, aki a WNBA-ben a Connecticut Sun irányítója. Ő nagyon jó ember, és kiváló csapattárs, örülök, hogy megismertük egymást, mert nekem nagyon sokat segített. Megtanultam, elfogadtam tőle, hogy türelem is kell a játékhoz. Vagyis nem annak kell az elsődlegesnek lennie, hogy valaki mennyi időt tölt a pályán, hanem annak, hogy abban a csapatban, amelyikben játszik, tud-e fejlődni, van-e előrelépési lehetősége. Jasmine sokat segített abban, hogy a megfelelő önbizalommal legyek a pályán, és, hogy olyan döntéseket hozzak, amivel esélyem van arra, hogy jobb játékos legyek, mint voltam.

Ezek miatt nem váltott az idén, és maradt a Mysticsnél, és zsinórban a harmadik évadját húzta le a fővárosiaknál?

Tulajdonképpen igen. Az első év után a menedzserem felvetette, hogy nem akarok-e csapatot váltani, én erre azt válaszoltam, hogy nem. Mert hittem, hiszek benne, hogy a türelem kifizetődik. Az idén több játékidőt tölthettem a pályán a Msyticsnél, és valamennyit azért én is hozzátettem ahhoz, hogy a csapat WNBA-győztes legyen.

Egy ilyen siker után biztosan felvetette a menedzsere, hogy Európában nem akarna-e egy, a DVTK-nál is magasabban jegyzett csapatnál játszani.

Számomra a tavalyi évadban a legfontosabb az volt, ahogy kezeltek, ahogy foglalkoztak velem a DVTK-nál. Nem csak a csapaton belül, hanem klubszinten is. De ez alatt nem azt kell érteni, hogy én hétről hétre kitaláltam valamit, amit aztán megcsináltak nekem. Cziczás László vezetőedző nagyon sokat foglalkozott velem, rengeteg önbizalmat adott, az erősségeimet próbálta minél jobban használni, fejleszteni, például sokat foglalkozott azzal, hogy mikor kell eldobni a labdát, és mikor nem. Amikor az első évemet töltöttem a Washingtonnál, és az első európai idényemre készültem, nagyon sok negatívumot hallottam, a legtöbb csapattársam arról számolt be, hogy nekik az a tapasztalatuk, hogy nem nagyon foglalkoznak Európában a játékosokkal, profiként tekintenek az amerikaiakra az edzők, és azt várják tőlük, hogy döntsék el a meccseket. Itt, a DVTK-nál ez nem így van, nálunk a csapatban mindenki önzetlenül játszik. Ez egy remek, befogadó közeg, itt nem az egyén az első, hanem a csapat, itt mindenki azért dolgozik, hogy a közösség legyen sikeres, és ezen célkitűzés során mindenki igyekszik segíteni a másiknak. Úgyhogy fel sem merült bennem, hogy váltsak, mert jó helyen vagyok itt.

Viszonylag fiatalon elérte azt, amire a legtöbb kosaras vágyik, WNBA bajnok lett. Mi jöhet még?

Nyilván egyénileg és csapatként is van hová fejlődni. Természetesen órási siker, hogy Msytics csapatával győzni tudtunk, ennek a menetelésnek a során emberileg és játékban is rengeteg pozitív hatás ért, nem voltak klikkek a csapatnál, nem volt széthúzás, mindenki szeretett mindenkit, és ez eredményezte azt, hogy bajnok lettünk, és, hogy ilyen jó eredményességi mutatóval végeztünk az első helyen.

Mit szeretne még elérni a kosárlabdában?

Elsősorban azt, hogy amelyik csapatban játszom, azt a győzelemhez segítsem, hogy az edzéseken a meccseken a csapattársaim önbizalmi szintjét emeljem, hogy jobb játékossá váljak, nem feltétlenül a pontjaimmal, hanem csapatszintű teljesítménnyel, és mindeközben ne felejtődjön el, hogy a játék szeretete miatt kezdtünk el kosárlabdázni.

Mindez olyan mély filozófia, olyan gondolatok, amit érett edzők szoktak megfogalmazni. Csak annak készül?

Ez nem jutott még eszembe. Csak részt vettem pár előadáson, és az ott hallottak egy része letisztult bennem. Edzőnek lenni borzasztó stresszel jár, nem tudom, hogy tudnék-e valaha ilyen munkát végezni.

Meglepő válaszok voltak, mert valami olyasmire számítottam például, hogy szeretnék felnőtt válogatott lenni...

Az óriási megtiszteltetés lenne, a Egyesült Államok felnőtt keretének a tagja lehetnék. 24 évesen ez még talán nem tűnik elérhetetlennek, de ahhoz, hogy a világ legjobb, egyik legjobb válogatottjában szerepelhessek, lépésről lépésre kell haladjak, a jó úton.

Mik ezek a lépések?

A legfontosabb az, hogy rengeteg munkát kell beletenni a hétköznapokba. De önbizalomra, hitre is szükség van. Mondok egy példát: a világ legjobb játékosának nagyon sokan a washingtoni Elena Delle Donnét tartják, és mégis a WNBA döntő MVP-je, legjobb játékosa, a kispadról érkezett Emma Meesseman lett. És lehet, hogy sokak számára ez meglepő, de mivel én tudom, hogy a csapattársam mennyit dolgozott, hogy néha úgy kellett hazaküldeni a csarnokból, hogy pihenjen is egy kicsit, én ezen nem csodálkozom. Ő rengeteget tett azért, hogy jó legyen, és ennek köszönhetően lett a döntő legjobbja. Nekem is valami hasonlót kell véghez vinnem, hogy a válogatottba bekerülhessek.

A WNBA döntő idején mennyire volt alkalma követni a DVTK-szereplését, azt, hogy csak hajszálon múlt, hogy nem Euroliga csoportkörében játszó együttesbe tért vissza?

A meccseket nézni nem volt módom, de az eredményeket követtem, nem csak az Euroliga szereplés, hanem a bajnokik kapcsán is.

És nem sajnálja, hogy nem Euroliga, hanem csak Európa Kupa mérkőzéseken léphet pályára?

Sajnálnom kellene? Nekem az a legfontosabb, hogy visszatérhettem ebbe a jó közösségbe, és, hogy újra a csapattársaimmal lehetek, azokkal, akikről tudom, hogy számíthatok rájuk. Persze, az Euroliga magasabb presztízsű sorozat, de ez Európa Kupában is a nemzetközi színtéren lehet bizonyítani. Nem a kupa elnevezése a lényeg, hanem, hogy olyan csapatban legyek, amelyiknek a tagjaival szeretek együtt lenni, mert egy ilyen baráti közösségnek van esélye arra, hogy abban a sorozatban, amelyikben részt vesz, jó eredményeket érjen el.

Név: Shatori Walker-Kimbrough

Született: 1995. május 18., Aliquippa

Poszt: bedobó

Magasság: 180 cm

Mezszám: 32

Csapatai: Washington Mystics (amerikai) 2017 nyár, Ormanspor (török) 2017 ősz, Ruzomberok (szlovák) 2018 tavasz, Washington Mystics (amerikai) 2018 nyár, Aluinvent-DVTK 2018/19, Washington Mystics (amerikai) 2019 nyár, Aluinvent-DVTK 2019-