MVLC

2019.10.07. 17:30

Egy 0–5-ös széria nem fért bele

Hazai rangadót játszott szombaton a Pann­Ergy-MVLC ob I.-es férfi vízilabdacsapata.

Molnár István

Stojanovic (12) és Dőry vízi harca

Fotó: Kozma István

A férfi élvonalbeli bajnokság A-csoportjának 5. fordulójában szombaton Miskolcon vívott rangadót egymással a házigazda Pann­Ergy-MVLC, valamint a vendég, 2017-es Bajnokok Ligája-győztes Szolnoki Dózsa csapata. Mivel mindkét alakulat megnyerte korábbi négy meccsét, az volt a kérdés, hogy melyikük tud lépés­előnybe kerülni a másikkal szemben.

Magas színvonalú

Blokkokkal indult az összecsapás első negyede, majd Pijetlovic mutatkozott be egy remek húzással (0–1). Az MVLC-nél Misic harcolt ki ötméterest, melyet Manzi biztosan értékesített (1–1). Csoma védett duplán, aztán Subotic, illetve Vadovics találta telibe a kapufát. Kemény védekezést mutatott mind a két együttes, nem volt könnyű tiszta lövőhelyzetbe kerülni, Stojanovicnak egy idő után sikerült (2–1). Csoma mozgott jól, a két felkészült gárda magas színvonalú pólót mutatott be.

A második felvonás kezdetén Pijetlovic szerezte önmaga és csapata második találatát centerből (2–2). Nagy V., illetőleg Csoma hárítása színesítette a mérkőzést, míg Lőrincz egy lécet találó löket, egy kapu mellé küldött labda után harmadszorra kiválóan célzott (3–2), közben Stojanovicot ápolták a parton. Fórban, labdajáratást követően, Nagy Á. bombázott a Tisza-partiak ketrecébe (4–2), az ellencsapás Subotic részéről érkezett (4–3). Misic rázta meg magát, belső poszton brusztolta ki a helyzetet, nem volt aki megállítsa (5–3). Várnai hozta közelebb a Dózsát (5–4), aztán a hazaiak kihagytak egy előnyt. Ez megbosszulta magát, mert Angyal az utolsó másodpercben egyenlített (5–5).

Nem tudta visszavenni

Mint kiderült, egy gyengébb szakaszba került a miskolci csapat, míg a másik oldal a végsőkig ki tudta játszani a helyzeteit: Pijetlovichoz és Drasovichoz csatlakozott a harmadik felvonás derekán Szeghalmi, akinek a kísérlete után becsúszott a labda a sarokba (5–8). Úgy nézett ki, ez az a pont, ahonnan nem tud visszakapaszkodni a PannErgy, de persze még sok volt hátra. Nagy Á. két előtte magasodó kéz mellett lőtte a játékszert Nagy V. mögé (6–8), de Dőry sem rontott (6–9).

Az utolsó negyedben kevésbé volt szoros a védekezés, ezért aztán sok gólnak örülhettek a nézők, igaz, az MVLC már nem tudta visszavenni a kezdeményezést. Nagy Á. mindenesetre válogatott formában pólózott (7–9), Vadovics pedig egy gyönyörű gólt jegyzett (8–9), ám a látogatók azonnal lehűtötték a kedélyeket (Szeghalmi és Subotic gólja 8–11-et jelentett). Vadovics ,,dugójára” Bátori válaszolt (9–12), majd Nagy Á. ,,fésülte meg” a szolnoki kapust (10–12). A meccs­ből még hátralévő másfél percben Dőry, illetőleg Misic rezgetett hálót (11–13), ez lett a vége. Az MVLC sajnálhatja, hogy voltak kihagyásai, mert akár meg is lephette volna a Bajnokok Ligája-résztvevő, egyébként remek erőkből álló vendégegyüttest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!