Jegesmedvék

2019.09.28. 09:00

Van olyan, amikor nem megy

Amire még nem volt példa a Tipsport Liga történetében: a Macik listavezetőként léptek jégre.

Kolodzey Tamás

Harc

Fotó: Bujdos Tibor

A 6. forduló mérkőzésén a hazai kapuban hosszú idő után először Adorján kapott bizalmat, a sérültek közül pedig Szirányi felépült, így visszatért. Viszont a maródi Miskolczi és Tousignant hiányzott.

Részegh egyenlített

A 4. percben D. Konc vezetőbíró útban volt, így meghiúsította a miskolciak akcióját, majd Vandane leteremtett egy kék mezest, ezért kiállították. A fórból Magovac balról, elemi erővel bombázott kapura, Adorján nem ért vissza a túloldalról, a korong így akadálytalanul vágódott a kapu jobb oldalába (0–1). A piros-fehérek gyakran centerezéssel próbálkoztak, a szélekről keresték a berobbanókat a kapu előtt, volt is elképzelés ezekben a támadásokban. Sokat lőttek a játékosok, akik közelről és távolról is elengedték a játékszert, ha éppen úgy gondolták. A bulikból általában a hazaiak jutottak koronghoz.

A 10. percben Szirányi magas bothasználatért (arcon csapta ellenfelét) is kikerült, így másodszor is négyre olvadtak a Jegesmacik. A vendégek ugyan kavartak, de másodszor nem tudtak csengetni. A 13. percben Galanisz és Beauvillier összehozott egy ziccert, ennek viszont Vosvrda állta útját. A várttól jobban kombinált a Poprád, a miskolciak sem voltak rosszak, a gól azonban hiányzott a játékukból. A 15. minutában Harrison és Ritó kombinált ügyesen, és majdnem feliratkoztak a góllövőlistára. A 17. percben kettős emberelőnybe kerültek a diósgyőriek, akik csak bonyolították a helyzetet, majd Részegh közelről akkor egyenlített, amikor az egyik büntetésből már csak öt másodperc volt hátra (1–1).

Újra szlovák előny

A 23. percben Dudás miatt négyre zsugorodtak az itthoniak, és a poprádiaknak alig kellett pár másodperc az újabb vezetőgólhoz. Magovác bal oldali lövése kipattant Adorjánról, Paukovcek pedig közelről a portás lábai között mattolt (1–2). Nem sokkal később Palocko kitört, Vandane nem merte bántani, de a negyedik soros csatár nem tudta beváltani ziccerét. Ekkor nem ment a Medvéknek, akik szétestek, és egymást érték a HK-lehetőségek. A közönség űzte kedvenceit, akik tompábbak voltak a szokottól, a színes ceruzát az öltözőben hagyták. A 32. percben Palocko próbálta meg a jégen fekvő Adorján fölött bevenni a ketrecet, de nem tudta megemelni a korongot. A rengeteg rossz átadás és elhagyott korong borzolta a kedélyeket, a kék vonalas lövések is elmaradtak. A 34. percben Beauvillier közelről akarta Vosvrda lábai között betenni a korongot, de a hálófelelős összekapta magát. A DVTK védői sokszor a helyüket keresték, és annak örülhettek, hogy elkerülték a harmadikat.

A szemfüles Magosi

Az utolsó harmad komoly fordulat után kiáltott a borsodi oldalon annak érdekében, hogy a Diósgyőr elkerülje a vereséget. Vandane, a bombázó rögtön jelezte is, hogy elégedetlen az állással, majd Adorjánnal kellett háromszor is a korong után kapirgálnia. Mindkét társaság beleadott mindent, így élvezhető volt a csata még akkor is, ha a színvonal nem ment az átlagos fölé. Galanisz bottal akasztott, ezért kapott kettest, valójában azonban nem csinált semmi rosszat. Ez jót tett a piros-fehéreknek, akik Magosi révén négyen egyenlítettek öt ellen (2–2). Szárnyakat kaptak Gőzék, de kiválóan tartották magukat a poprádiak is. Az 53. percben a játékvezetők jeget készítettek, befoldoztak egy lyukat, közben szólt egy világsláger. A Macik olykor nehezen jöttek ki a védőharmadukból, közben a csapatok a győztes találatért harcoltak. Már csak 91 másodperc volt hátra, amikor Svitana szemből, 4 méterről a háló jobb oldalába lőtt (2–3). A kapuslehozatalt követő dudaszó után bezúdult negyedik már nem ért. A Poprád jobb volt, rászolgált a győzelemre.

Jegyzőkönyv: DVTK Jegesmedvék – HK Poprad 2-3 (1-1, 0-1, 1-1)

Miskolc, 1204 néző. V.: D. Konc, Korba (Jurciak, Durmis).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Ross, Dudás (1), Részegh 1, Vas J., D. Rodman – Gőz, Vandane, Beach, Galanisz, Magosi 1 – Szirányi, Kiss D., Ritó, Harrison (1), Beauvillier (1) – Láda B., Farkas M., Vojtkó, Lövei, Kiss P. – Rajna (kapus). Vezetőedző: Marcel Rodman.

HK Poprad: Vosvrda – Kozák (1), Tavoda, Karterud, Paukovcek 1, Svitana 1 (1) – Erving, Kramár, Takác, Zagrapan, Leclerc – Ulrych, Magovac 1 (1), Strauch (1), Mlynarovic, Matis – Cesánek, Fabian, Matus Palocko (1), Bjaloncik (1), Svitana – Halo (kapus). Vezetőedző: Frantisek Stolc.

Kiállítások: 10 perc, ill. 6 perc.

Marcel Rodman: – Nem érdemeltünk győzelmet. Az első tíz percben még rendben volt a játékunk, aztán a poprádiak átvették az irányítást, mi pedig hiába küzdöttünk, a hajrában elbuktuk a meccset.

Frantisek Stolc: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a miskolciak jó sorozatok után fogadtak minket. Végig jól és fegyelmezetten játszottunk, megérdemelten nyertünk ma este.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!