Új edző Diósgyőrben

2019.09.05. 10:00

Napfényt hozott vagy hozhat (?)

Feczkó Tamás, a DVTK új szakvezetője még három új játékost szeretne a hiányposztokra.

Berecz Csaba

Feczkó Tamás levezényelte az első edzést Diósgyőrben

Fotó: Bujdos Tibor

Szerdán új vezetőedző állt munkába a Diósgyőri VTK NB I.-es labdarúgócsapatánál Feczkó Tamás személyében. A piros-fehér klub történelmének 52. élvonalbeli edzőjét, szerződtetését szerda délelőtt a DVTK honlapján jelentették be. A tréner, ezt követően pár perccel, már edzést vezényelt a sereghajtó csapatnak, kora délután pedig sajtótájékoztatón vett részt. Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke vezette fel az első diósgyőri médiaszereplését, mint mondta, őt érte a megtiszteltetés, hogy bemutathatja az új szakvezetőt, és így ő tette fel az első kérdést a diósgyőri stadion sajtótájékoztató termének pulpitusa mögött egyedül ülő trénernek.

– Örülök, hogy napfényt hoztam, illetve bízom benne, hogy hozok – mondta Feczkó Tamás, arra a felvetésre, hogy kedden még borús, esős időjárás volt Diósgyőrben, szerdán pedig már napsütés, majd így foglalta össze az első edzésen szerzett tapasztalatait: – a srácok becsületesen dolgoztak, mindenki meg akarta mutatni, hogy mit tud, hogy mit várhatok tőle.

Három, négy

Az új szakvezető ezt követően arról beszélt, hogy óriási megtiszteltetés számára, hogy az ország egyik legnépszerűbb csapatának, a legnagyobb vidéki klubnak lehet a vezetőedzője egy olyan közegben, ahol generációról generációra adódik át a klub iránt érzett szeretet, ahol nagyszülők hozzák ki unokájukat, ahol a meccsnapon minden és mindenki piros-fehér.

– Azon fogunk dolgozni, hogy a csapattal együtt bebizonyítsuk, hogy megérdemeljük a bizalmat. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy pozitív élményeket tudjunk szerezni a drukkereknek – mondta Feczkó Tamás, aki arra a kérdésre, hogy nem volt-e túl kockázatos elvállalni a DVTK irányítását, így felelt: – nem kockázatosnak mondanám, hanem nagy kihívásnak. A tabellát látjuk, tisztában vagyunk azzal, hogy a játékoskeretnek kell egy kis frissítés. Vannak hiányposztok, ezekre keresi a megoldást a stáb, az a cél, hogy előrelépjünk ebben.

Lapunk kérdésére válaszolva a szakvezető azt mondta, hogy három-négy játékosra lenne szükség, de egy már van, hiszen Rui Pedro edzésbe állt, illetve arról is szót ejtett, hogy nincsenek könnyű helyzetben, mert az átigazolási időszak lezárult, emiatt csak szabadon igazolható labdarúgót tudnak hozni, de nem szeretnének tucatlégióst szerződtetni, akkor inkább a saját nevelésű játékosok felé fordulnak. Feczkó Tamás azt is mondta, hogy a menedzsment dolgozik a csapat megerősítésén, ám amikor arról kérdeztük, hogy pontosan kikről van szó, hiszen a sportigazgatói szék is megüresedett, és nincs, aki innen segítse őt, azt felelte, hogy Balmazújvárosban úgy szocializálódott, hogy az igazolásokat ő nézte ki, utána döntöttek a vezetők, és az MTK-nál is jól működött ez egy ideig. Mint mondta: mindkét helyen így segítette a menedzsment munkáját, azt szem előtt tartva, hogy felelősséget vállalni igazán csak akkor tud, hogy ha ő választja ki a játékosokat, és ebben a munkafolyamatban a klubvezetés feladata az egyezségek megkötése volt a kiszemeltetekkel.

Önbizalom

A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy Feczkó Tamás 31 éve él a magyar fociban, azóta most először volt teljes nyara, ezen kívül három hét volt a legtöbb, amit egyhuzamban foci nélkül töltött. Az új szakvezető beszélt arról is, hogy volt már egyszer hasonló kilátástalan helyzetben, és akkor a Balmazújvárossal az NB II.-ben sikerült csapatával elérnie a bennmaradást, majd nem sokkal később a feljutást is az NB I.-be. – Most az a lényeg, hogy a játékosok önbizalma térjen vissza, mert attól jobbak, mint amit mostanában mutattak – jelentette ki az új tréner, aki a fiatalokról is szót ejtett: – a DVTK-nak van filozófiája, múltja, a vezetők szavaiból pedig azt vettem ki, hogy azért is esett rám a választás, mert korábbi csapataimban szívesen vetettem be fiatalokat.

Feczkó Tamás az edzői stáb átalakulásáról is beszélt, kiderült, hogy Andrusch József kapusedző és Dobos Attila erőnléti edző a jövőben is az első csapat mellett dolgozik. Az új szakvezető két pályaedzőt is hozott magával, Pacsi Bálintot, a Haladás korábbi NB I.-es edzőjét, valamint Miskei Attilát, aki legutóbb az NB II.-es Dorogi FC szakvezetőjeként dolgozott, illetve azt is elmondta az új szakvezető, hogy lesz még olyan stábtag, aki a meccsek elemzésével foglalkozik. Az eddigi stábtagok közül – Feczkó Tamás elmondása szerint – a spanyol Antonio Munoz távozik a klubtól, Vég Csongor és Vincze Richárd az NB III.-as tartalékegyüttesnél tevékenykedik majd, elősegítve a fiatalok felfelé áramlását, míg Sütő Szilárd tudomása szerint az akadémiai igazgatói feladatára koncentrál a jövőben.

A célokról

A csapat elé tűzött célokról és a személyes céljairól is megkérdeztük a szakvezetőt, aki az elsőre azt felelte, hogy erről a vezetőket kellene kérdezni (aminek az volt a nehézsége, hogy közülük nem volt jelen senki a sajtótájékoztatón), míg a kérdés második felére azt válaszolta, hogy szeretnék a szurkolókat visszacsalogatni a lelátóra.

Lapunk kíváncsi volt arra is, hogy – mivel kint volt a DVTK legutóbbi bajnokiján, az FTC ellen 1–0-ra elvesztett meccsen – mit látott vasárnap.

– Labdarúgóedzőként, mivel az elmúlt hónapokban sok időm volt, amelyik meccsen csak lehetett, ott voltam – válaszolta Feczkó Tamás. – Mind a magyar mezőnyt, mind a csapatot ismerem. Nem mondom, hogy minden játékost jól, hiszen abban a ritka helyzetben vagyok, hogy a jelenlegi keret tagjai közül egyikkel sem dolgoztam még együtt, de ellenfélként találkoztam velük, és volt alkalmam játék közben megismerni őket, vagyis edzőként tisztában vagyok a képességeikkel.

A DVTK új vezetőedzője az egyik legfontosabbnak azt tartja, hogy a csapat „önbizalomhiányos állapota elmúljon”, illetve a meccsen látottak után az, hogy stabilabb legyen a csapat védekezése, mert az nem lehet, hogy a jövőben ilyen sok gólt kapjon a DVTK. A szakvezető azt is elmondta, hogy bár fiatalpárti edzőnek tartja magát, de azt ne várja senki, hogy rövid időn belül 5-6 saját nevelésű játékos alkossa a kezdő­csapatot, mert ez lehetetlenség.

Az első edzésén

Feczkó Tamás szerdán állt munkába a DVTK-nál, a kora délutáni sajtótájékoztatót megelőzően fél tízkor találkozott a játékosokkal, akiknek másfél órával később edzést is tartott. Ezen a foglalkozáson összesen 19 labdarúgó vett részt. A három kapus, Antal B., Bukrán és Danilovic, valamint 16 mezőnyjátékos, akik közül ketten olyanok voltak, akiket néhány hete az NB III-as tartalék együtteshez irányított a kedden menesztett szakvezetés. Vagyis a szerb Mihajlovicra és a kameruni Osumanra is kíváncsi volt az új vezetőedző. Rajtuk kívül az új fiú, Rui Pedro, valamint Tabakovic, Bacsa, Zsolnai, Óvári, Ndzoumou, Prosser, Brkovic, Polgár, Juhar, Márkvárt, Tóth Barnabás, Shestakov és Ternován vett részt a tréningen.

Többen sérülés, vagy válogatottbeli meghívásnak eleget téve hiányoztak. Utóbbi kategóriába tartozók közül Hasani a felnőtt koszovói válogatottnál van, Szabó B. a magyar U21-eseknél, Farkas M. és Szűcs K. pedig az U19-eseknél. Vági, Makrai, Adukor, Tamás M. és Karan sérülés miatt nem edzettek, közülük az utóbbi négy, konditermi foglalkozáson vett részt. A hat hiányzó fiatallal kapcsolatban azt tudtuk meg Feczkó Tamástól, hogy Korbély már korábban elkéredzkedett a szerdai edzésről, Orosz M.-nek, Orosz D.-nek, Ivánkának, Borosnak és Tóth Borisznak pedig ezen a héten az NB III-as tartalékcsapat edzéseinek látogatását jelölték meg programként, és kedden késő este már nem volt idő értesíteni őket arról, hogy az első csapatnál is kíváncsiak lennének rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!