Aluinvent-DVTK

2019.08.21. 10:00

Lepattintották, elkezdődött az új évad az Aluinvent-DVTK-nál

A DVTK Akadémiáról négy új kosaras érkezett az első csapat keretéhez.

Berecz Csaba

Goree Cyesha (kékben) hétfőn délelőtt először edzett a diósgyőriekkel

Fotó: Ádám János

Harminchét nappal az évad első tétmeccse – a szeptember 25-én 18.30-kor kezdődő, az olasz Reyer Venezia elleni Euro­liga-selejtező – előtt, hétfőn megkezdte a közös felkészülést a 2019/20-as idényre az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata.

A keret teljes jogú tagjai között nincs olyan játékos, aki egészséges, és ne dolgozott volna a nyáron.” Cziczás László

Az első tréningen nem volt mindenki jelen, a vezetőedző, Cziczás László „újévi köszöntője” után, amely tartalmazta azt, hogy mik az igazodási pontok, a szabályok az öltözőben, a pályán, a csapat életében, összesen 12 sportoló indult ki edzeni a miskolci városi sportcsarnok parkettjére. A tavalyi keret tagjai közül Medgyessy Dóra, Zele Dorina, Maja Skoric, Kiss Angelika, Szűcs Réka, valamint új játékosként Goree Cyesha, aki az előző évadban éppen az El-ellenfelet, a velenceieket erősítette. Két olyan játékos is végezte a közös gyakorlatokat, akik egy éve a DVTK-val kezdték az idényt, de aztán súlyos sérüléseik miatt kiválni kényszerültek. Közülük a diósgyőri nevelésű Frindt Nikolett, aki közel egy éve esett ki, már teljes értékű munkát végez, viszont Katona Szidónia még csak az egyenes vonalú mozgásoknál tart, úgyhogy egy rövid idő után ki kellett állnia a többiek közül, hogy Fodor Csilla erőnléti edző felügyelete mellett egyénileg dolgozzon a decemberre várható visszatérése érdekében.

Négy új fiatal

Kányási Veronika ugyan ott volt az évnyitón az öltözőben, de ő a pályára nem ment ki, porckorongsérvével kapcsolatos rehabilitációra ment, és a prognózis szerint októberre érheti utol magát. A fiatal, saját nevelésű Kababik Bianka, akinek a pályafutása Sátoraljaújhelyről indult, sérülése miatt szintén nem tudott edzésbe állni. Nem úgy további négy olyan kortársa, akikkel a tavalyi évadban az NB I./B-s, és a junior csapatban szerepelt együtt, mert Kecskés Karina, Szegeczki Nóra, Bacsó Zsófia és Vég-Dudás Anna a felnőttgárdával tréningezett.

 

– A négy új fiatal az utánpótlás szakmai vezetők javaslatai, illetve a velünk történt egyeztetés után kerültek az első csapathoz. Az együttes munka során kiderül, hogy kiben milyen potenciál van, véleményem szerint számukra ez egy jó lehetőség, a fejlődésüknek biztosan jót tesz, és bizonyos időn belül a felnőtt élvonalbeli csapat is profitálhat ebből – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője, akitől megtudtuk, hogy a csapat végig itthon készül, és hogy még mindig nincs másodedzője, mert nem sikerült megtalálni az eltávozott Zsiga Zoltán utódját.

Három

Az Aluinvent-DVTK 2019/20-as keretének három tagja nem volt jelen az első edzésen. Shatori Walker-Kimbrough az észak-amerikai női profi bajnokságban, a WNBA-ben a Washington Mystics gárdájában játszik, és csak a jövő hónap végén vagy októberben várható a visszaérkezése. A kongói Chanel Mokango számára csak a múlt hét végén ért véget az Afrika-kupa, amelyen hazája válogatottjában vett részt, és csak a jövő héten csatlakozik a DVTK-hoz. Hasonlóan az új igazoláshoz, Pusztai Petrához, aki tulajdonképpen végigkosarazta a nyarat, hiszen előbb a felnőtt magyar válogatottal járt az Eb-n, majd ennek befejezését követően az U20-as válogatottal vett részt kontinensbajnokságon, ahonnan egy hete ért haza.

– A keret teljes jogú tagjai között nincs olyan játékos, aki egészséges, és ne dolgozott volna a nyáron, vagyis nem a nulláról indulunk a közös felkészülés elején – mondta Cziczás László. – Ettől függetlenül az első napokban, hetekben a fizikai állapot azonos szintre hozása a fő irány, a taktikai részre csak később térünk rá.


Felkészülési meccsek

Szeptember 6. (péntek), Miskolc, városi sportcsarnok: Aluinvent-DVTK–MBK Ruzomberok (szlovák)

Szeptember 13. (péntek), 18.30, Miskolc, városi sportcsarnok: Aluinvent-DVTK–Olympiacos (görög)

Szeptember 14. (szombat), 17.00, Miskolc, városi sportcsarnok: Aluinvent-DVTK–Olympiacos (görög)

Szeptember 18. (szerda), Rózsahegy: MBK Ruzomberok (szlovák) – Aluinvent-DVTK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!