KBSC

2019.06.21. 12:30

Félig-meddig új csapatot építenek Kazincbarcikán

Elkezdte a nyári felkészülést csütörtök délután a Kazincbarcikai SC NB II.-es labdarúgócsapata.

Molnár István

Elkezdte a nyári munkát a KBSC

Fotó: Kozma István

A sporttelepen zajló felső pálya rekonstrukciója, építése miatt elég nagy volt a teherautó-forgalom tegnap délután a barcikai létesítményben. De ezt senki sem vette rossz néven, ugyanis a beruházás első üteme a végéhez közeledik, és ha minden rendben megy, akkor már augusztusban hazai pályán játszhat az együttes, addig pedig vélhetően a putnoki albérletben.

Hivatalos a megállapodás

Két hete nyilatkozott lapunknak Gulyás Tibor, a KBSC FC Kft. ügyvezetője, aki akkor azt mondta, elégedettek voltak a vezetőedző, Gálhidi György elvégzett munkájával (korábban hasonlóképpen vélekedett maga a tréner is), így minden bizonnyal folytatódik az együttműködés. A gazdasági társaság vezetője csütörtökön megerősítette mindezt, hozzátéve azt a konkrétumot, hogy megállapodtak a tavaly szezon közben érkezett szakemberrel, így ő irányítja a 2019/2020-as évadban is a Barcikát. A bővebb stáb sem módosult, Dzurják József pályaedzőként, Kovács Roland erőnléti edzőként, Botló Ádám kapusedzőként dolgozik az észak-borsodi alakulatnál. A játékoskeretben bekövetkezett változásokat is részletezte Gulyás Tibor: Raul Palmes kölcsönben volt a KBSC-ben a Budapest Honvédtól, Kiss Bence pedig a Haladásból, ők visszatértek anyaegyesületükhöz. Takács Péter Dorogon folytatja pályafutását, Sergiu Jurjra nem tartottak igényt, míg Belényesi Csaba után a Vasas érdeklődik. Új információ a korábbiakhoz képest, hogy az egyik kapus, Somodi Bence minden bizonnyal az MTK-nál kezdi a szezont, míg Tóth László kölcsönben a Vasasnál.

 

Az érkező oldallal kapcsolatban az alábbiakat árulta el az ügyvezető: új ember a kék-sárgáknál Oldal Tibor és Farkas András Ceglédről, továbbá Kercsó Bence a Budafoki MTE-től. Szintén megállapodásközeli a helyzet a paksi kapussal, Pomozi Zoltánnal, de a kerettel dolgozik Marius Constantinescu Putnokról, illetve Gál Benedek Ózdról. A jelenlegi állás szerint maradnak a tavalyi keretből: Fila Károly, Heil Valter, Fótyik Dominik, Virág Ákos, Mikló Roland, Raul Krausz, Sergiu Oltean, Toma György, Harangozó Bence, Tony Kanalos, Vajda Roland, Szabó Lukas, Gábor Lukács, Ádám Ferenc, Lukács Raymond.

Gálhidi György az Észak-Magyarországnak azt mondta: a keretben bekövetkezett és bekövetkező változások függvényében még két posztra keresnek játékost. Kapust, valamint centert. „Ahogyan látszik a névsorból, félig-meddig új csapatot kell építenünk. Ezzel nincs semmi gond, nyilván azon leszünk, hogy ez minél hamarabb sikerüljön, viszont mindez nem mehet majd az eredményesség rovására. Vagyis: szeretnénk az 5–10. hely között végezni a bajnokságban.”

Tartanak az egyeztetések

A napokban látott napvilágot az a hír, a Magyar Labdarúgó-szövetség azon döntése, mely szerint NB I.-es klubok NB II.-es egyesületekkel köthetnek partneri szerződést, melynek keretében öt, 1998. január 1. után született játékost kaphat az alacsonyabb osztályú gárda. Az ez irányú kérdésünkre azt a választ kaptuk Kazincbarcikán, hogy tartanak az egyeztetések, a tárgyalások nem értek véget, de akár már a jövő héten konkrétumok lehetnek ebben az ügyben.

A KBSC-nél egyébként pénteken is egy foglalkozás lesz, hasonlóképpen délután, míg szombaton délelőtt 9-től indul majd a tréning. Az első bajnoki fordulót augusztus 4-én, vasárnap rendezik az NB II.-ben, a másodikat pedig mindjárt augusztus 7-én, szerdán, míg a harmadikat augusztus 11-én, vasárnap.

Felkészülési mérkőzések

Július 3., szerda, ?: Kazincbarcikai SC–Balmazújvárosi SC

Július 6., szombat, 10.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Kazincbarcikai SC

Július 10., szerda, 10.00: Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcikai SC

Július 13., szombat, 10.00: Kazincbarcikai SC–DVTK tartalék, 12.00: Kazincbarcikai SC–Bánhorváti

Július 16., kedd, 18.00: Vasas FC–Kazincbarcikai SC

Július 18., csütörtök, ?: Kazincbarcikai SC–Sényő, ?: Kazincbarcikai SC–Gesztely.

Július 20., szombat, 10.00: Debreceni VSC–Kazincbarcikai SC, 10.00: Kazincbarcikai SC–Ózdi Kohász SC

Július 25., csütörtök, ?: Kazincbarcikai SC–Putnok FC

Július 28., szombat, 17.00: Kazincbarcikai SC–Debreceni VSC tartalék

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!