Helyi sport

2019.06.18. 16:00

A dzsúdó helyett focizik az olimpikon gyereke

Az egykori cselgáncs­olimpikon örül, hogy a kisfia már sportol.

Kolodzey Tamás

A Tiszaújvároshoz közeli, 2281 lelkes településen vasárnap műfüves pályát adtak át. Az alkalomból a hétéves kicsiket felvonultató csapatok is pályára léptek. A Miskolci VSC kölyökgárdájában láttuk Illyés Benedek Miklóst, aki megállás nélkül robotolt, közben ballal és jobbal is lövöldözött.

Az alma és a fája

– A fiam tavaly ősztől futballozik – mondta Illyés Miklós, a Miskolci Sportiskola ügyvezetője, az MVSC elnöke, hajdani cselgáncsolimpikon, aki a 2000-es, Sydney-ben rendezett játékokon képviselte országunkat. – Benedek nem akart dzsúdózni, talán jobb is így, hiszen nem fognak majd bennünket állandóan összehasonlítani. A gyerek imád focizni, nekem pedig mint apának, az a fontos, hogy egészséges ember váljon belőle, szeresse a sport bármelyik ágát, ha pedig esetleg sikeres versenyző válik belőle, az hab lesz a tortán.

– Az először kiírt sportnapunk jól sikerült, pozitív visszajelzéseket kaptunk, és a hőséget is jól bírta mindenki, ezért elhatároztuk, hogy jövőre is folytatjuk – vette át a szót Kovács Tamás, a Sajószöged Községi Test­edző Kör elnöke, aki dr. Gulyás Mihály polgármesterrel adta át a díjakat.

Az öregfiúk között Tiszakeszi együttese nyert, az U7-esek mezőnyében az MVSC, U9-ben Tiszakeszi, U11-ben Sajószöged, U13-ban pedig Sajóörös gárdája diadalmaskodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!