Ökölvívás

2019.05.30. 13:30

Még nem ismert az olimpiai út

Csóka Nándor Kőszeg és Lengyelország után az Európa Játékokra utazik.

Molnár István

Bő két hét múlva kezdődik Fehéroroszországban, Minszkben a II. Európa Játékok, amelyre a magyar csapat összetételét a Magyar Olimpiai Bizottság május 24-i közgyűlése fogadta el. Az eseményen ott lesz a Hell Fight Club miskolci bokszolója, Csóka Nándor is, aki az 56 kilogrammosok mezőnyében próbál szerencsét.

Kilenc férfi

– A mi versenyünk június 19-én kezdődik – kezdte lapunknak adott nyilatkozatát a 22 éves ökölvívó. – A tízből kilenc súlycsoportban lesz magyar férfi induló, ez az esemény még nem kvalifikációs torna a jövő évi, tokiói olimpiára. Azt egyelőre nem tudom, hogy milyen utakon lehet eljutni a 2020-as nyári játékokra, hogy milyen kvalifikációs események lesznek, lehetnek, ugyanis a nemzetközi szövetség, az AIBA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság között még mennek az egyeztetések. Reméljük, rövidesen minden eldől. Az, hogy bekerültem a csapatba, egyrészt az itthoni országos bajnoki szereplésemnek köszönhető, másrészt a nemzetközi versenyeken való eredményességnek. Ugyan Iránban és Szerbiában is mehetett volna jobban a boksz, mindkét helyen ötödik lettem.

Azt is megkérdeztük a borsodi öklözőtől, hogy miként telnek a napjai a minszki ringbe való belépésig.

– Pénteken kezdődik és vasárnapig tart Kőszegen a Jurisics Kupa, amelyen ott leszek – közölte az Észak-Magyarországgal Csóka Nándor. – Ezen a versenyen négy ország, Magyarország, Lengyelország, Horvátország és Ausztria bunyósai állnak kötelek közé. Az ezt követő héten Lengyelországban lépek szorítóba, egy szintén elég nagy viadalon, amelyen, úgy tudom, húsz ország indít ökölvívót. Ezután egy hét edzőtábor van a programban, majd pedig megyünk Minszkbe.

Százszázalékosan

A miskolci versenyzőt az esztendő elején sérülés akadályozta – még a tavalyi, év végi országos bajnoki döntőben szedett össze egy zúzódást, a bal kezén –, ami miatt nem is vett részt a debreceni Bocskai István Emlékversenyen.

– Szerencsére azóta rendbe jöttem, százszázalékosan tudom használni azt a kezem – nyilatkozta minderre Csóka Nándor, akinél az esetleges súlycsoportváltásról is érdeklődtünk. – Két éve mentem fel a jelenlegibe, s az alkatomból adódóan minden bizonnyal ebben maradok. Fogyasztanom sem nagyon kell, igazából minimális plusz szokott feljönni, ami egy-két tréninggel lemegy. Rövidesen azonban változhat a beosztás, ugyanis úgy hallani, hogy a férfiaknál megszüntetnek két súlycsoportot a tizenkettőből, hogy a nőknél ne három súlycsoport legyen az olimpiai műsorban, hanem öt.


Csóka-tények

Született: 1996. 10. 17., Miskolc

Ökölvívó pályafutás kezdete: 2011

Legjobb eredményei: ifjúsági országos bajnok (2013), felnőtt országos bajnok (2015), Európa-bajnokság 3. helyezett (2015), U22-es Európa-bajnokság, 5. helyezett (2017), magyar válogatott (2013 óta).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!