Helyi sport

2018.09.20. 07:01

Megalakítják a Miskolc Sport Nonprofit Kft.-t

Miskolc - Húsz sportágat működtetne az újonnan létrehozott társaság.

Miskolc - Húsz sportágat működtetne az újonnan létrehozott társaság.

Miskolc MJV csütörtöki közgyűlésén a napirendi pontok között szerepel a Miskolc Sport Nonprofit Kft. megalapítása, ezzel együtt a társasági szerződés, valamint az ehhez szükséges pénzbeli hozzájárulás biztosítása. A beterjesztett anyag szerint a partnerség kiterjed a Miskolci Egyetemre, a Miskolci VSC-re, a Miskolc Városi Sportiskolára, a Miskolci Sportcentrum Kft.-re, illetve a Miskolci EAFC-ra. A gazdasági társaságot 3 millió forintos törzstőkével alapítják, Miskolc önkormányzata és a Miskolci Sportcentrum Kft. 26,67, míg a Miskolci Egyetem, illetve az MVSC 23,33 részaránnyal szerepel benne.

Partneri együttműködés

Az előterjesztésben az is benne van: a társaság célja annak biztosítása, hogy az utánpótlás-neveléstől a professzionális versenysportig megfelelő sportolási lehetőség álljon a miskolciak rendelkezésére, és az érdekükben cselekvő szervezetek közötti partneri együttműködés kezdeményezése, szolgálata. A társaság további célja, hogy felvevő klubként a Miskolci Sportiskolából és az egyetemi csapatokból „kiöregedő” sportolókat fogadni tudja. A társaság a következő szakosztályokat kívánja létrehozni, illetve működtetni: amerikai futball, asztalitenisz, atlétika, birkózás, jégkorong, judo, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sakk, ökölvívás, öttusa, tájékozódási futás, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda. A társaság ügyvezetője Rakaczki Zoltán lesz, akinek szeptember 20.-ával kezdődik a megbízatása, határozatlan ideig. Munkáját díjazás nélkül végzi majd. A témában egyelőre nem kívánt nyilatkozni Rakaczki Zoltán, elmondása szerint rövidesen sajtótájékoztató keretében válaszolnak a kérdésekre.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!