Helyi sport

2016.09.17. 14:13

Szabó Imre emlékére

Miskolc - Elhunyt Szabó Imre, a Miskolci EAFC egykori kosárlabda sikereinek kovácsa. Sokak csak Jimmy bácsiként ismerték az egyesület hajdani eredményes korszakának edzőjét.

Miskolc - Elhunyt Szabó Imre, a Miskolci EAFC egykori kosárlabda sikereinek kovácsa. Sokak csak Jimmy bácsiként ismerték az egyesület hajdani eredményes korszakának edzőjét.

A kosárlabda berkeiben sokfelé ismerték és elismerték a tevékenységét: Szombathelyen éppen úgy üdvözölték, mint Miskolcon, vagy éppen Sopronban. 1966-ban a MEAFC első nagy sikere is összeforrt a nevével, akkor játékosedzőként tevékenykedett és részese volt az NB II-es osztályozót sikerrel megvívott csapatnak. Hosszú éveken keresztül nevelte a játékosokat és nemcsak a kosárlabda fortélyait tanította meg, hanem tanulmányi és emberi problémájukkal is nyugodtan és bizalommal fordulhattak hozzá, mert tudták, hogy Szabó Imrétől mindig segítséget kapnak. Az NB II-ben évekig a táblázat felső régiójában szereplő MEAFC férfi gárdájának erőfeszítéseit 1975. december 7-én siker koronázta: Jimmy bácsi irányításával az első helyen zárt az együttes és feljutott az élvonalba. Ez volt pályafutásának egyik kiemelkedő állomása. Az NB I-es korszakot követő időszakban elsősorban az utánpótlásban adta át tapasztalatait a fiataloknak, szakmai munkája révén több élvonalbeli szintű játékos és játékvezető került a kosárlabda vérkeringésébe. A MEAFC női csapatának is mestere volt az 1980-as évek elején, amikor a csapat a másodosztályú bajnokságot megnyerve a legmagasabb szinten szerepelt – mert Szabó Imre mindig ott teljesítette feladatát, ahol szükség volt rá. 2015-ben 85. születésnapja alkalmából köszöntötték tanítványai, tavaly decemberben pedig bensőséges találkozón a jelenlétében ünnepelték meg az NB II bajnokság 40. évfordulóját.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!