CineFest, interjú Jean-Marc Barr-ral

2023.09.05. 13:00

„Végre a moziról beszélhetünk, és ez az, amit imádok"

Jean-Marc Barr-ral beszélgettünk, aki a XIX. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a az Európai Mozi Nagykövete kitüntetést, valamint ő a fesztivál versenyprogramjának zsűrielnöke.

Répássy Olívia

Jean-Marc Barr színész, rendező

Fotó: Vajda János

Megkapta az Európai Mozi Nagykövete címet a CineFest második napján Jean-Marc Barr filmszínész, a francia filmirodalom híres, 1988-ban bemutatott filmjének, A nagy kékségnek az egyik főszereplője. Úgy nyilatkozott, nagyon boldog és büszke erre a díjra. 

„Életem ellentéte Jean-Claude Van Damme életének, ő Európában nőtt fel, és onnan ment Amerikába, míg én fordítva – mondta a Németországban francia anyától és ír-amerikai apától született színész, aki gyerekkorát valóban az USA-ban töltötte. – Szerettem volna felfedezni Európa szépségét, hiszen ott minden más. Míg Amerikában középosztálybeli életem volt, az itt arisztokráciának tűnt. Ott sokszor nyereségközpontúak a döntések, itt azonban független német, olasz, francia filmekben tudok szerepelni, amik közül sok nem is lesz a moziban" – tette hozzá a filmszínész, aki ahogyan fogalmazott, mindent szívből tesz.

"Haldokolni látszik a mozi"

Jean-Marc Barr szerint különböző közösségek alakulnak ki az internet segítségével. 

„Húsz éve még minden ugyanabból a dologból eredt, ami azt jelenti, hogy a tévében ugyanazok a filmek jöttek ki, mindenki ugyanazokat nézte. Ma már ez nem így van: a steaming szolgáltatók miatt haldokolni látszik a mozi. Az a probléma, hogy Amerika már régóta, de újabban Európa is a piaci igényeket tölti be. Véleményem szerint az üzlet átvette az uralmat a művészet felett. Nekem szerencsém, hogy örökséget kaphattam olyan régi és még más értékek mentén élő és munkálkodó rendezőktől, akikkel együtt dolgozhattam életem során: Luc Bessonnal és Lars von Trierrel" – mondta a filmszínész, aki rendezőként is maradandót alkotott a Szeretők című filmmel, ami után több is következett.

Jean-Marc Barr kapta az "Európai Mozi Nagykövete" díjat idén a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország Képen: Jean-Marc Barr színész, rendező | Fotó: Vajda János

Jelenleg is több sorozaton dolgozik, egyik Netflixes, valamint egy színdarabban is érdekelt. 

A magyar filmművészetből ismert számára Szabó István és Tarr Béla neve, valamint megemlített egy öt évvel ezelőtt megismert fiatal rendezőt is, akinek a nevére nem emlékszik, de filmjeit mágikusnak nevezte mély, filozófikus tartalmai miatt. „Szabó István volt rám a legnagyobb hatással, mostanában újra néztem mindehárom filmjét a trilógiából. Igazi mestermű. Azt gondolom, hogy a II. világháború után ez a terület elzáródott tőlünk, semmit nem tudtunk róla nyugaton" – mondta, majd hozzátette, különleges élmény volt, mikor Koppenhágában egyszer találkozhatott az Oscar-díjas magyar rendezővel.

Juri – olvassuk magyarosan, de ha valaki tanult franciát, az tudja, a j-t zs-nek, az u-t pedig ü-nek ejtik, s végül nem kis döbbenetre kijön belőle az ismert "magyar" szó: zsűri, amit nemzetközileg is mindenki használ, szóetimológiailag valóban a franciából ered.

Jean-Marc Barrt megkérdeztük zsűrielnökségéről is, hiszen ő a CineFest versenyprogramjának zsűrielnöke. Azt mondja, döntését befolyásolja a pillanatnyi hangulata. 

„Fontos, hogy aznap mi történt velem, miket tapasztaltam a városban, mi milyen hatással volt rám, tehát az akkori állapotom. Egyáltalán nem biztos, hogy ha öt hónap múlva megnézném ugyanezeket a filmeket, akkor ugyanazt a sorrendet állítanám fel, mint ma. Gazdagító megtapasztalás, ha zsűritag lehetek, mint most itt vagy máskor a cannes-i és a velencei filmfesztiválon. Ezeken a helyeken végre a moziról beszélhetünk a kollégákkal, és ez az, amit én imádok" – mondta a producerként, fotósként és elkötelezett környezetvédőként is ismert Jean-Marc Barr.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában