Fesztivál

2023.08.12. 12:48

Ma ötödször lesz hangos a rockzenétől Pereces

Ma délután 3 órától rendezik meg az V. Perecesi Rockfesztivált. Az erdő ölelésében lévő szabadtéri színpadot öt együttes tölti meg most is. A belépés díjtalan.

Boon.hu

Színpadon Andervald György és az Excelsior - egy korábbi perecesi koncerten

A közönség most is meghallgathatja a Kiss Csaba és barátai zenekart, valamint az Excelsiort. A két állandó fellépő mellett idén itt lesz még a Power Of Cover, az Ageless és a B. M. V. 

„Magán kezdeményezésből született az első fesztivál öt évvel ezelőtt – emlékezett vissza a kezdetekre Kiss Csaba szervező. – Nagy segítségünkre van az Új Bányamécs Baráti Kör, akik pályázaton nyernek pénzt mindig a rendezvényre, valamint intézik az engedélyezési részét is a programnak. Még akkor is megtartottuk a fesztivált, amikor covid volt, mert augusztusra már oldódtak a megkötések. A rock különféle műfaját hallhatja a közönség ezen a napon: hardot és metált is zenekaronként körülbelül ötven percben. A Kiss Csaba és barátai zenekar huszonhárom éve alakult meg, én szüleim révén kötődöm Pereceshez, az Excelsior vezetője pedig még most is itt él.”

Csodálatos élmény 

 Andervald György elmondta, ők már ötödik alkalommal lépnek fel a perecesi színpadon, ahova előtte sosem járt ki, hiába helyi lakos. 

„Már bánom is, mert annyira csodálatos élmény: az a gyönyörű erdei környezet, a felújított színpad, a színvonalas hangosítás és a kiváló közönség! Le a kalappal a szervezők előtt! Mindenkinek szívügye lesz a fesztivál, ha egyszer kijön rá. Országosan elismert együttesek híres zenészeivel is találkozhat itt az ember a közönség soraiban, például Zselencz Laci rendszeresen meglátogatja a rendezvényt” – mondta az Excelsior gitárosa. Az együttes 1986-ban alakult meg, saját számaikkal felléptek több tehetségkutató tévés műsorban is, tavaly a negyedik Perecesi Rockfesztiválon ünnepelték fennállásuk 35. évét. 

Az Ageless a 80-as, 90-es évek popsikereit játssza rockköntösben. A Power Of Cover irányvonalát a Velvet Revolver, a Dead Daisies, a Black Stone Cherry és a ZZ Top adja. A B. M. V. pedig 1979 óta létező rockbanda, ami első sikerét a Pesti Műsor tehetségkutató versenyén érte el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában