Fesztivál Tokajban

2022.09.10. 20:00

Ezreket vonzott a fesztivál a borok fővárosában

Az első két esztendőben még egy napon, május hava adta az időpontot a Tokaji Utcazene Fesztiválnak, a szervező Tokaj Kincsei Egyesület azonban – leszűrve az addigi tapasztalatokat – úgy látta, hogy jobb erre a szeptemberi időszak.

SFL

Zenével töltötték meg a köztereket Tokajban

Fotó: SFL

- A harmadik fesztivál két naposra, a negyedik két és félre, a jelenlegi pedig péntektől vasárnapig háromra sikeredett – sorolja Kerekes Sándor az egyesület alelnöke -, ez persze rengeteg teendővel jár. Nyolcvanhét könnyűzenei formáció szerepel a tizenhat helyszínen. Lehet mondani, minden stílus képviselteti magát a műfajon belül, mintegy háromszáz zenész közreműködésével. Óránként van váltás a zenekarokat illetően, akik egy válogatás után az ország teljes területét lefedik. Azt, hogy kik vehetnek részt a fesztiválon, küldött zenei anyagok alapján döntjük el. Több mint százhúsz jelentkező volt – közölte a főszervező.

Tokaj nem panaszkodhat az éves programjait illetően, kevés az olyan hétvége, amikor ne lehetne látni turistákat valamilyen esemény kapcsán. A Tokaj Kincsei Egyesület nagyon sok eseményből kiveszi a részét, több esetben szervezőként és lebonyolítóként is. Ilyen például az adventi ünnepkör, a februári disznótoros program. Az idén lépett a körbe a Kölyök Fesztivál, ami a Hungarikumokat igyekszik népszerűsíteni, a Mazsorett-Fúvós Találkozó, vagy ugyancsak ez éven kezdték el feleleveníteni az Országos Állat- és Kirakodó Vásárt, ami a tavaszi után másodszor, az ősz folyamán lesz megtartva ebben az évben.

- Igyekszünk az eseményeket úgy időzíteni, hogy azok holt időszakra essenek, tehát ne nagyon üssék más fesztiválok, programok időpontjait – folytatja Kerekes Sándor. – A feladat hatalmas, például az idei Utcazene Fesztivál alapjait már tavaly elkezdtük lerakni. Gondoljunk csak bele, mintegy háromszáz zenész szállását, étkeztetését kell biztosítani, árusokról gondoskodni és ezek csak kis részei a megoldandóknak, a sok közül. Nem árt jól megválasztani a fellépési helyszíneket, hogy ne zavarják egymást, de ne is legyenek egymástól távol, így a turisták sétálva, egy pohár bor mellett élvezhetik a zenét, a gasztronómiát. Nincs nagyszínpad, nincs tolongás, de van szellős szórakozási lehetőség. Az önkormányzat besegít a technikai feladatokba, biztosítja a helyszínt, egyszóval nem unatkozunk azért, hogy még nagyobb hírét vigyük az Aszú Fővárosának – mondta az egyesület alelnöke.

Az eseményre szavazócédulákat lehetett beszerezni, ezeken lehetett voksolni a legjobban tetsző zenészekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában