Ragyog a pékmester arca. Jó lisztet kapott, mégpedig az idei termésből

Szép, napfényes délelőtt. A falu a szokásos életét éli, sűrűn járnak az emberek az utcán, építkeznek, hatalmas zsákokat cipelnek, a gyerekek, az asszonyok bevásárlószatyrokkal igyekeznek a bolt felé. A falun átrobogó járművek után enyhe por, de igen gyorsan elnyelik a fák, a megyaszóiak, ahova csak lehet fákat ültetnek, ezért is olyan szép a település.

Ezekben a órákban Gyarmati Lajos pékmester portája a legélénkebb. Pár órája kisült a kenyér. A Petrányi boltban a legfinomabb illatok terjengnek, mindezt megfűszerezi a szomszéd helyiségből beszivárgó paradicsomillat, a háziasszony sűrű paradicsom pépet keverget a tűzhelyen. A kenyérért jövő asszonyok ilyenkor természetesen megbeszélik a befőzési ügyeket, a kertek terméskilátásait. A szép, kerek és hosszúkás alakú kenyerek meg fogynak, fogynak a polcról. Van, aki egyszerre kilenc kilót visz. 

– A péki kenyérből nem lehetne ennyit, de ez házi, ez egy hétig sem szikkad meg.

A „péki kenyér” a bolti, a nagyüzemben készült kenyeret jelenti. No, arra sincs nagyobb panasz, de a Gyarmati pékségben sütött kenyérnek népes vásárlóköre van a megyaszóiak és a szomszédos községek lakói közül. Ezért, ha nagyjavítás van, vagy, ha üdülni megy a mester, feltétlenül be kell jelentenie a tanácson, hiszen akkor a boltnak sokkal több pékárut kell rendelnie. 

Bekukkantunk a szép, tiszta sütödébe. A kemence még meleg.

– Magyar kemence – tájékoztat a pék felesége. – Olajtüzelésű, így elég drága az üzemeltetése. De annak idején a fa még drágább volt. Van gyártógépünk, dagasztógépünk, kiflizőnk. De így is nehéz a munka. Naponta három-négyszáz kiflit, százötven brióst, ugyanennyi pogácsát sütünk. Kenyérből kétszázötven kilót. A kicsípést és a virgolást, vagyis a kenyér formázását kézzel végezzük. A férjem hajnali 2 órakor kel, 7 órára kisül a kenyér. Ő a tévéből csak a híradót ismeri, tovább nem tud fönn maradni, álmos. Délutánonként, ha van egy kis időnk, elmegyünk a gyerekekhez. Az apjuk nagy örömére, mind a két fiam pék lett. Zoltán Szerencsen, Lajos Tolcsván létesített péküzemet.

– Ki süti a legjobb kenyeret? 

– Biztos, csak a megszokás teszi, de nekem az uram kenyere a világon a legízletesebb.

A mester a szerencsi malomba ment lisztet vásárolni. Ilyenkor van ám aggodalom, ugyan, milyen minőségű lisztet kap. Sok hónapi kenyér minősége függ ettől. 

– Mi a vetéstől az aratás végéig nagy-nagy izgalommal figyeljük az időjárást – mondja Gyarmati Lajosné. – Volt olyan, hogy elsírtam magam, amikor aratás táján szakadt az eső. Jó kenyeret csak jó lisztből lehet sütni. Ha rossz a liszt, a lelkét is kiadhatja az ember, de a termék nem az igazi. Megértem, nagyon meg tudom érteni a sütőipari vállalatok gondját akkor, amikor rossz liszttel kell dolgozniuk. A férjem is és én is állami vállalatnál dolgoztunk sokáig, egészen 1979-ig. Aztán egy ismerősünk szervezett kirándulást erre a tájra... Rábeszéltek minket, létesítsünk pékséget, magánszektorban. Almási László, a tanács vb-titkára a lelkünkre beszélt: jöjjünk, mert rossz a falu kenyérellátása. Soha sem fogom elfelejteni az első sütést. Kíváncsi volt rá szinte az egész falu, itt voltak a község vezetői is. Akkor nem voltak még gépek, kézzel csináltunk mindent. Az egész sütést fölszeleteltük és mindenki, aki csak eljött ide, kapott egy karéjt. Én figyeltem az arcokat, de egy cseppet sem voltam ideges, mert tudtam, hogy a férjem jó pék. A másnapi sütést már eladtuk. Tele voltunk adóssággal, minden pénzünk ráment az „üzemre”. Egy húszforintost kaptam legelőször. Tintával írtam rá, hogy ez az első keresetünk, aztán eltettem örök emléknek. Megbecsült szakember volt a férjem a kenyérgyárban is, de akkoriban olyan sok buta intézkedést hoztak, amolyan keresztbe szervezések voltak, nem bírta volna sokáig. Így meg a maga ura, látástól vakulásig dolgozik, mindenért ő a felelős, de nyugodtabb az élete. Tavaly megkapta a férjem „Az ipar kiváló mestere” című kitüntetést. 

Autózaj, teherautó érkezik a portára. Lisztet hozott a helyi termelőszövetkezet gépkocsija. Autózaj, megérkezett Gyarmati Lajos, a pékmester is. Ragyog az arca, mert jó lisztet kapott, mégpedig az idei termésből.

Csáki Barna gépkocsivezető és a két rakodó, Vajas Ernő és Oláh Barna is örül, mert – mint mondják – a munka értelmét tapasztalják ennél a fuvarnál. Az IFA egy vagon búzát szállított be ma a szerencsi malomba, és, íme, lisztet hozhattak a megyaszói péknek, mégpedig jó lisztet. Vajas Ernő a szabadságát tölti, amúgy közúti ellenőr a Volánnál, de fiatal ember, kell a pénz. 

– Jó látni a szakemberek örömét, a malmosét is, a pékét is. Hála Isten, jó búzánk termett az idén.