93. Ünnepi Könyvhét

2022.06.09. 12:30

Sárkánylegenda, krimi, vers és élményalbum - elindult a könyvhét Miskolcon

A június 9-én kezdődő ünnepi könyvhéten miskolci szerzők is bemutatkoznak új köteteikkel.

ÉM

Bárdos István a Reflex történetéről írt könyvét dedikálja majd az idei ünnepi könyvhéten, Miskolcon. Fotó: Kozma István

Fotó: Kozma István

Hét szerző dedikál a 93. Ünnepi Könyvhét miskolci rendezvényein a Géniusz Könyváruház meghívására – jelentette be Kondás Vilmos, az áruház tulajdonosa, aki a hétből öt kötet szerzőjével rögtönzött könyvbemutatót szervezett Széchenyi utcai üzletükben szerdán. Az eseményen Bózsó Gyula az I love Bükk című turisztikai élményalbumáról, Kovács Gréta a Pávatoll, Berta Eleonóra a Fagyöngy címmel megjelent verseskötetéről, Bárdos István a Reflex zenekar történetéről írt könyvéről, majd Reiman Zoltán A miskolci sárkány legendája című mesekönyvéről beszélt. Az írókkal – mellettük a bemutatóról most hiányzó Leslie L. Lawrence-szel és Dulai Péterrel – csütörtökön és pénteken találkozhatnak az olvasók az Erzsébet téren.

A gondolatot, hogy legyen egy kitüntetett napja a magyar könyvnek, a magyar íróknak és az irodalomnak, a hagyomány szerint egy Miskolcon megrendezett írótalálkozón fogalmazta meg Supka Géza író, művészettörténész. A kezdeményezésére 1929-ben elindult sorozat most a 93. állomásához ér – elevenítette fel a sajtótájékoztató felvezetőjében Fedor Vilmos kultúráért felelős polgármesteri megbízott. Az előzményekre tekintettel ezért mindig különleges alkalmat jelent könyvünnepet rendezni a városban, de külön öröm, emelte ki, hogy idén öt helyben élő alkotó is új kötettel jelentkezett.

A sajtótájékoztatóra meghívott szerzők közül Bózsó Gyula az I love Bükk című albumáról szólva elmondta: hiánypótló élményalbumot állított össze, amely egybegyűjti a Bükk hegységhez kötődő valamennyi épített és természeti értéket, a mikrorégióhoz kötődő legendát. Nem felejtette el megemlíteni a megújult, átadás előtt álló lillafüredi Zsófia-kilátót sem, amelynek 1900-ban épült elődje a magyar természetjárás emblematikus építménye volt.

A Pávatoll című első verseskötetével jelentkező Kovács Gréta arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak ő, hanem a könyv 18 éves grafikusa is elsőként mutatkozik be a közönség előtt. Ugyancsak az illusztrátorát, Almási László festőművészt emelte ki a negyedik könyveként versekkel a közönség elé álló Berta Eleonóra is, aki az inspiráló találkozásokat nevezte a kötet megszületésében az egyik legfontosabb tényezőnek.

A könnyűzene világának titkaiba ad bepillantást a Reflex együttes történetéről szóló könyv, ami tavaly jelent meg Bárdos István, a zenekar vezetőjének a tollából. Mint mondta: fél évszázados zenei múltjukkal a fiataloknak szeretnék ráirányítani a figyelmét arra, hogy vidéki zenészként is népszerűvé lehet válni.

A helytörténeti munkáiról ismert Reiman Zoltán A miskolci sárkány legendája című legújabb könyvében meseszerűen írta meg a város eredettörténetét. A szerző hangsúlyozta: olyan értékei vannak a városnak, amelyek a legkülönfélébb műfajokban jelenthetnek ihletforrást a szerzők számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában