Elbúcsúztatták a 17 éves állandó kiállítást

A pandémiai miatt közel két év kényszerű látogatási szünetre ítélt Herman Ottó Múzeum ismét megnyílt kiállítóhelyei színes programsorozattal, új kiállításokkal és rendhagyó tárlatvezetésekkel várták a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján.

A „fordulópont”, amely szlogennel a hétvégi programot jellemezték, nemcsak a kulturális intézmények életében történt változásokra utalt, hanem arra a munkára is, ami előttük áll: a közönség visszacsábítására a múzeum szárnyai alatt működő Miskolci Galériába, a Petró-házba, a Feledy-házba, a Thália-házba (azaz a Színészmúzeumba), valamint a központi épületben található Pannon-tenger Múzeumba és a város képzőművészeti kincseit őrző Képtárba.

A rendhagyó napon, rendhagyó időpontban megrendezett múzeumi program ismét a város szellemi életének sokszínűségére igyekezett felhívni a figyelmet, amelynek éppúgy részei a legtávolabbi, őstörténeti emlékek, mint a jelent reprezentáló kortárs képzőművészet, a zene, az irodalom és a színház. Mindezt egyben és külön-külön is láthatták, akik a nyárestét a Múzeumok Éjszakájának szentelték, válogatva az ugyancsak gazdag kínálatból, amelyből emeljük most ki a városi Képtár tizenhat éve megnyílt állandó kiállításának elbúcsúztatását. Erre azért került sor, mert már épül az új kiállítási csarnok, amelyben egy teljesen más elvek szerint összeállított képzőművészeti tárlat lesz majd látható. A műalkotások kronologikus sorrendjét tematikus összeállítás váltja, a Petró- és a most még a raktárban pihenő Kövesi-gyűjtemény összefésüléséből pedig képet alkothat majd a látogató a 20. század közepén élő műgyűjtők gyűjtési elveiről is.

Vagyont érő alkotások

A Képtár pár hónapig még látható kollekciójának azonban számos darabja lesz elzárva a közönség elől a jövőben. Ezek előtt sokáig elidőzött „képballagtató” tárlatvezetésén Pirint Andrea művészettörténész, aki az elbúcsúzó alkotásokról mesélt érdekességeket: a szimbolikájukról, az adott kor festészeti elveiről, készítésének körülményeiről, vagy éppen arról, hogyan sikerült egy-egy mű szerzőjét beazonosítani. A múzeum képzőművészeti gyűjteménye az alapítás, 1899 után elsősorban a múzeumpártolók jóvoltából tudott gazdagodni. Kiemelkedő szerepet játszott ebben az első időszakban egy miskolci vasutas tisztviselő, Balogh Bertalan, aki a városi polgárság kulturális ízlését szerette volna formálni. Neki köszönhető többek között, hogy Miskolcra kerültek azóta vagyont érő Fényes Adolf- és Szinyei Merse Pál-alkotások. Nehézségekkel azonban neki is meg kellett küzdeni, említette a művészettörténész. Feljegyzés van arról, hogy Szinyei Mező című festményével kapcsolatban rosszallásukat fejezték ki, mondván: miért kell olyan képet megvásárolni, amin olyan kevés a festék, hogy szinte kilátszik alóla a vászon?

Hogy az utókor értékelje a művészetpártoló miskolci polgár elszántságát: ez a Szinyei-festmény a Herman Ottó Múzeum gyűjteményének leggyakrabban kölcsönkért darabja. Októberben például a Szinyei életmű-kiállításon is látható lesz Budapesten.

(A borítóképen: Látogatás a Képtárban a Múzeumok Éjszakáján)