Húsvéti pályázat

2021.04.04. 15:00

Mutasd meg te is, hogyan ünneplitek a húsvétot!

Hogyan ünnepli a húsvétot? Miben más ez, mint régen? Több útja van, hogy elmesélje.

Apagyi Beáta

Forrás: Shutterstock

Húsvét régen és ma címmel hirdet pályázatot a Herman Ottó Múzeum. Céljuk a jelenkori ünnepi szokások megismerése, rögzítése, hiszen tudják, ezek az utóbbi évtizedekben rengeteg átalakuláson mentek keresztül. Ennek a változásnak a folyamatát, vagy legalább egy-egy mozzanatát szeretnék rögzíteni, és megőrizni az utókor számára.

Írás, fotó, képzőművészet

Három kategóriában várják a pályaműveket. Az első az írás, ahol leírást, dolgozatot, fogalmazást vagy akár irodalmi mű – vers, novella – készítését várják azzal kapcsolatban, hogy a jelentkező és családja milyen formában tölti a húsvéti ünnepeket napjainkban, az előző évek ünnepi időszakához képest. Értékelik, ha minél több visszatekintést tartalmaz az anyag, valamint azt is, ha a pályázó kitér azokra az elemekre, amelyek lényegesen megváltoztak vagy időközben el is hagyta a család.

Második kategória: a fotó. A jelentkezőnek meg kell örökítenie egy-egy fényképen, hogyan is ünneplik napjainkban a húsvétot, milyen szokás él a családjukban, divat-e még náluk a locsolkodás, hogyan és mivel locsolkodnak, mi kerül az ünnepi asztalra, hogyan öltözködnek húsvétkor, hová mennek, hogy ünnepelnek, hogyan dekorálják a lakást, az ünnepi asztalt, kapnak-e a gyerekek ajándékot. A harmadik kategória a képzőművészet. Az alkotásoknak a régi idők és napjaink húsvéti szokásait kell tükrözni, melyeket lehet egy képen belül, de külön-külön is megjeleníteni szabadon választott technikával, akár egyénileg, akár csoportosan.

A beérkező pályamunkákat a múzeum szakmai zsűrije értékeli. A kategóriák győztesei értékes nyereményekben részesülnek. A pályázatok leadási határideje április 25., a pályázattal kapcsolatos minden egyéb információ a hermuz.hu oldalon megtalálható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában