„VilágNézet”

2020.10.02. 15:30

Kiállítással zárult a kreatív munka

Tűzzománc, batik, szövött, festett és egyéb grafikai eljárással készült munkákat láthattak az érdeklődők.

Hegyi Erika

Forrás: Olvasónk küldte

Kiállítással zárult a Nyitott Ajtó Baptista Iskola NTP-MŰV-19 es „VilágNézet” című képzőművészeti tehetséggondozó pályázata a közelmúltban.

Élményszerző program is volt

– A rendhagyó szabadtéri kiállításra a pályázat keretében megszervezett tehetségfejlesztő műhelyfoglalkozásokon készült alkotásokból válogattunk – mondta el az Északnak Molnárné Kertész Ildikó, a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola intézményvezetője. – Tűzzománc, batik, szövött, festett és egyéb grafikai eljárással készült munkákat láthattak az érdeklődők a kiállításon. A program keretében a hetedikes diákok egynapos élményszerző programon is részt vettek, a szülőknek pedig interaktív délelőttöt rendeztünk. Az iskola eszközállománya projektorral, szövőkeretekkel bővült. Vendégül láthattuk Lenkey-Tóth Péter festőművészt, aki beszélt munkásságáról, hivatásáról, a művészet sokoldalúságáról, a tehetség természetéről diákjainknak. Előadása, személyisége maradandó élményt okozott. Tehetséges diákjainknak a festéshez és rajzoláshoz minőségi rajzeszközöket vásároltunk. Papír- és textilmunkákhoz, filcmunkákhoz, nemezeléshez, batikoláshoz, szövéshez kiegészítettük a már meglévő anyagunkat – sorolta az intézményvezető.

(A borítóképen: Kiállított alkotások)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában