„Hűvös időben, igazán szívet melengető”

Október 6-a és 11-e között adhatták be a műveiket azok az alkotók, akik műveikkel szeretnének részt venni a Miskolci Galériában idén decemberben nyíló Téli Tárlaton.

Két év értékei

A Miskolcon 1967-ben, első vidéki kiállítási intézményként alapított kortárs művészeti galéria a tárlattal az idén éppen fél évszázados hagyománynak megfelelően teremti meg az észak-magyarországi régió képzőművészeti fórumát – írják a kiállításnak a mondattal történelmi távlatot is adó szervezők. Elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei, illetve a valamilyen módon a térséghez kötődő művészeknek adnak lehetőséget, hogy bemutassák az előző két évben készült, közönség elé szánt munkáikat.

Madarász Györgyitől, a galéria kurátorától tudjuk: 115-en éltek a lehetőséggel. Miskolc és vonzáskörzetén kívül Ózdról, Debrecenből, Nyíregyházáról, Hajdúszobosz­lóról, Egerből, Budapestről, Sárospatakról, Jászszentandrásról, Jászladányból, Füzesabonyból és Tiszaújvárosról küldtek még műveket a kiállításra.

Időtálló művészet

A Téli Tárlat ötven éve a megyeszékhely pozícióját is erősítő rendezvényként indult. 1970. december 6-án, a megnyitón az Észak-Magyarország tudósítása szerint a miskolci tanácselnök, Fekete László azt emelte ki: „minden nagyobb város szívesen vállalkozik saját művészeinek bemutatásán túlmenően nagyobb lélegzetű tárlatok megrendezésére. Ebben a kezdeményezésben Miskolc mindig élen járt. Közben azonban a miskolci művésztelep felnőtté, önállóvá vált. A fejlődés oly mértékű lett, hogy az idén már vállalhatta a vezető szerepet: egy országrész kiállításán.”

Ekkor ötvenöt művész mintegy 130 alkotását mutatták be. A nagydíjas Szurcsik János mellett olyan alkotók kaptak elismerést, akiknek művészete máig maradandónak bizonyult: a festőművészek-grafikusok közül Mazsaroff Miklós, Feledy Gyula, Seres János, Lenkey Zoltán, Kokas Ignác, Bálint Endre vagy a szobrászművész Varga Imre.

Nem svédasztal

A Téli Tárlat is kiállta az idők próbáját, a rendszerváltoztatás évében is fontos és reprezentatív eseménye maradt a helyi képzőművészeti életnek. Azonban adott alkalmat a kritikai észrevételeknek, abban a tekintetben, hogy mit reprezentál.

Az Észak-Magyarország a zsűri tagjának, Végvári Lajos művészettörténésznek a gondolatait idézte 1990. december 3-i számában: „a kiállításra elfogadott művek viszonylag hiteles képet adnak a megye jelenlegi vizuális kultúrájáról. Az itt látható alkotások, elsősorban festmények azokat a művészeti közhelyeket, konvenciókat ismétlik, amelyek a mai vizuális kultúrában általánosan elfogadottak. Egyaránt megtalálhatók a naturalista természetutánzás, a rosszul megemésztett szürrealizmus és a sokszor csak véletlenszerűen létrejött absztrakt és informel megoldások. Voltak olyanok, akik többféle felfogású munkát küldtek be, s a zsűrire bízták a döntést. A művészet azonban nem svédasztal: aki alkotással foglalkozik, annak a konvenciók követése helyett meg kell találni az őt kifejező személyes ábrázolásmódot, legyen az bármilyen egyszerű, de csak így lehet hiteles.”

A Téli Tárlat önmagában való jelentőségű intézményként is megjelent a legutóbbi, 2018-as megnyitón elhangzott mondatokban. Tóth Arnold, a Herman Ottó Múzeum akkori igazgatója például azt mondta: a Téli Tárlat az egyik nagyon fontos értékünk, amelyre büszkék vagyunk – a fogalmazás arra utal, hogy a Miskolci Galéria időközben elveszítette önállóságát, a múzeum tagintézményeként készül a 2020-as Téli Tárlatra is.

Ugyanott és ugyanakkor az akkori alpolgármester Kiss János a befogadó szempontját, a művészet hatását is beemelte a megnyitóbeszédébe: „mi miskolciak különösen szerencsések vagyunk, hiszen itt nálunk, advent idején nemcsak a lelkünk, de a szemünk is gyönyörködhet. Ez a tárlat olyan, mint amilyennek télvíz idején lennie kell: hűvös időben, igazán szívet melengető.”