Miskolci Nemzeti Színház

2020.03.01. 19:30

Kirillov szerepe kihívás

Négy éve van a Miskolci Nemzeti Színháznál Feczesin Kristóf, pályakezdőként szerződött ide 2016-ban.

Nagy-Hankó Krisztina

Egyelőre csak a munka köti őt a megyeszékhelyhez, ha teheti, hazautazik a szüleihez, barátaihoz Pécelre, Budapestre. A közönségtől még ritkán kap visszajelzéseket, de voltak már jóleső pillanatok, amikor megdicsérték. Úgy érzi, a miskolci társulatot és színházat szereti a közönség.

Az eltelt idő alatt melyek voltak a meghatározó szerepei?

Minden évadban volt olyan szerepem, ami emblematikus. Az első évben volt a Kivilágos kivirradtig, amely nem azért volt meghatározó, mert a szerep súlya akkora lett volna, hanem mert az olyan pofán vágó élmény volt, hogy rögtön egy ilyen előadásban kezdhettem. Ha sok év múlva visszanézem majd a pályámat, ez a szerep és maga az előadás biztosan akkor is egy kis fényes csillag lesz.

A következő évben volt Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésben. Be kell vallanom, eléggé féltem az effajta megpróbáltatástól, ekkora feladattól. De nagyon nagy öröm volt játszani, és azóta is hiányzik. Utána pedig jött az Édes Anna, amelyben Kosztolányi lehettem, és végig narrálhattam az előadást. Rengeteg szövegem volt. Ugyanakkor hálátlan feladat is, mert semmilyen interakcióm nem lehetett a szereplőkkel, vagyis csak egyirányú, mert végig a nézők és a színészek között közvetítettem.

Ebben az évadban mit emelne ki?

Idén Kirillov szerepe Dosztojevszkij művében, a Ördögökben az, ami emlékezetes marad nekem. Újfajta gátakat tudtam áttörni ebben a szerepben. Ennek nemrég volt a bemutatója. Ez egy nagyon szerteágazó, kaotikus regény, amit olvasni sem volt könnyű. Rengeteg izgalmas szereplő van benne, Kirillov is egy ilyen kivételes karakter. Ő egy magányos ember, aki rendkívül intelligens, és magányában filozófiai téziseken töpreng.

Gondolataiban érződnek a 19. század végének hatásai, például Nietzsche filozófiája. A lényege, hogy az emberek félnek a haláltól, mert nem tudják, mi történik utána velük. A szereplőt az abszolút szabadság érdekli. Ha van Isten, az övé minden hatalom, ha nincs, akkor az emberé. De ezt a hatalmat, a totális szabadságot el kell venni, aminek egyetlen módja van: úgy kell kioltania az életét, hogy közben meg kell ölnie magában a halálfélelmet. Ezért foglalkoztatja az öngyilkosság. Mindezt tiszta, egyszerű módon fogalmazza meg, amely tisztaság időnként zavarba ejtően humorossá is teszi.

Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy egy elmebeteg, hiszen gondolatai és tettei is ezt támasztják alá. Egy abszurd, meghökkentő, ellentmondásos szereplőt kell eljátszanom, és az említett tiszta fogalmazás megteremtéséhez sok kutatómunkára volt szükségem, hogy a színpadon hiteles legyek.

Ez a figura korban közel álló, hiszen fiatal, de előfordul, hogy idősebb embert kell eljátszani?

A pályán egyelőre nem találkoztam ezzel, hiszen itt a színházban karakter szerint osztják ki a szerepeket általában. Inkább az egyetemen volt ilyen. Alapvetően én nagyon élvezem azt, ha távol áll tőlem a megszemélyesítendő figura, akár életkorban, akár tulajdonságokban. Például Kirillov egy zárkózott, magának való ember, míg én egy pozitív, nyitott, szeretetet sugárzó személyiség vagyok. Bátorságot adhat egy ilyen szerep, hiszen olyan messze van tőled, hogy végül ez szabadít föl, csinálhatsz, ami akarsz. Sokkal jobban beindítja a színészi fantáziát.

A próbafolyamat elején tartanak a Szerelmes Shakespeare című előadással. Szintén egy meghatározó szerep az öné.

Christopher Marlow-t játszom, aki író és Shakespeare vetélytársa volt, de egyúttal nagyon közeli barátok is.

A próbák jó hangulatban telnek, nem vesszük szent­írásnak az anyagot, mert ez a műfaj megengedőbb, könnyedebb, mint egy Dosztojevszkij. Szabadon, bátran láttunk neki. Rózsa Krisztián alakítja a főhőst, vele az Ördögökben is együtt játszom. Azt hiszem, ez a darab egy hétszáz oldalas regény után mindkettőnkre üdítőleg hat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában