Berlinale

2020.02.18. 12:30

Magyar tag lesz a Berlinale kisjátékfilmes zsűrijében

A február 20-án induló Berlinalén idén magyar film nem szerepel a versenyprogramban, viszont Bucsi Réka – aki korábban több filmjével is eredményesen szerepelt a neves fesztiválon – most a kisjátékfilmes zsűri tagja lesz.

Biró Tibor

Bucsi Réka

A fiatal rendezőnő 2016-ban a Love című animációsfilmjével szerepelt a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, majd 2018-ban Dargay Attila – a Magyar Animáció ifjú tehetsége Díjat vehetett át a fesztiválon.

Majd’ nyolcezer nevezés

A fesztivált idén Dieter Kosslick igazgató 18 évi munkássága után új vezetés irányítja Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek személyében.

A fesztiválra mindösszesen csaknem 8000 nevezés érkezett, amelyekből a különböző szekciók keretében 340-et mutatnak be.

A Berlinale legjobban várt filmjei a nemzetközi versenyprogramban kerülnek bemutatásra, a 18, többségében európai filmet az Oscar-díjas brit színész, Jeremy Irons vezette nemzetközi zsűri fogja elbírálni. A nagyjátékfilmes versenyprogram 18 filmje közül 16 világpremier lesz a Berlinalén, az európai filmeken kívül Brazília, Mexikó, az USA, Dél-Korea, Argentína, Tajvan és Kambodzsa is képviselteti magát.

Várhatóan nagy érdeklődésre számíthat a fesztivál nyitófilmje, a My Salinger Year, mely Joanna Rakoff azonos című életrajzi regénye alapján a szerzőnő J. D. Salinger, a Zabhegyező szerzőjével közös emlékeit eleveníti meg többek között Sigourney Wea­ver szereplésével.

A Sally Potter rendezésében vászonra kerülő Roads Not Taken című versenyfilmben olyan színészekkel találkozhatnak a nézők idén, mint Javier Bardem, Elle Fanning vagy Salma Hayek.

Abel Ferrara is új filmmel jelentkezik, melynek címe Szibéria, a főszerepet pedig Willem Dafoe alakítja, aki már ötödik alkalommal dolgozik a rendező oldalán.

(A borítóképen Bucsi Réka látható)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában